„Ezért a tudásért bármennyit kifizetnek…”

Számos olyan fejlesztésük van, amelyek más embereken segítenek. Mesélne ezekről?

Néhány éve  a SOTE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájáról kerestek meg. Tudták rólunk, hogy kifejlesztettünk egy, a világon egyedülálló, rendkívül érzékeny szenzort, amelyből a NASA. a Google vagy a MIT is rendeltek.. Azt kérték tőlünk, hogy alkossunk egy olyan eszközt, amivel teljes vérnyomásgörbét lehet mérni, mivel ilyen vizsgálatot jelenleg csak úgy tudnak végezni, ha kanült tesznek az artériába, ami nagyon magas kockázattal jár és igen kellemetlen is. A mi szenzorunk viszont annyira érzékeny, hogy akár a kínai természetgyógyászok által gyakorolt pulzusdiagnosztikára is képes.

Egy másik esetben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikától kaptunk feladatot: az intézet szeretne egy olyan programot, amelynek segítségével megfigyelheti a páciensek mozgását, analizálhatja azt és ebből következtethet a betegségükre, ugyanis a mozgásból látszik, hogy valaki például skizofrén, vagy depresszióval küzd. Gondoljuk csak el, hogy ha például egy háziorvos tanácstalan egy betegével kapcsolatban, csak beküld egy ilyen felvételt a páciensről, amit a program analizál, és máris közelebb jutott egy lépéssel a diagnózishoz.

Az orvostudomány más területein is tudnak segíteni?

Az endokapszula használata már elterjedt egy ideje. Ennek a lényege, hogy a beteg lenyeli a kapszulát, amelyben egy kicsi kamera van, és amíg a kapszula végigmegy a bélrendszeren, „közvetíti”, mi van odabent. Ezt a képalkotó módszert sokszor használják arra, hogy időben felismerjék a kóros elváltozásokat. Csakhogy van ezzel egy kis probléma: a kapszula ugyanis nem irányítható, nem lát mindent, vagy ha lát valamit, a következő pillanatban már odébb is mozdult. Minket azzal kerestek meg, hogy dolgozzunk ki módszert , amivel irányíthatóvá válik. Erre az a megoldás, hogy olyan kapszulát használunk, amiben mágnes van, és ezt kívülről egy erősebb mágnessel irányítjuk, amit akár automatizálni is lehet egy robotkarral. Ezt továbbgondolva már arra is vannak kísérletek, hogy a kamera felismerje az elváltozást és kiemelje azt, hogy az orvosoknak több száz órányi anyag visszanézése helyett csak azzal a néhány perccel kelljen foglalkoznia, ami releváns az adott esetben.

Ha valaki azt olvassa, hogy Robotika Labor, valószínűleg az jut eszébe, hogy itt robotokat építenek…

Igen, ez tényleg gyakori félreértés, hiszen a robotika inkább automatizálást jelent. Persze azért van robotlábunk, amire az előbb már említett szenzort is tettük, de sokat foglalkozunk a protézisek, művégtagok problematikájával is. Most például egy olyan robotkézen dolgozunk, amelynek az anatómiája nagyon hasonlít egy emberi kézre, és amelynél elértünk egy olyan határt, amelynél már egy kézsebész is azt mondta, hogy nem tud választ adni a kérdéseinkre anélkül, hogy meg ne mérné igazi kézen. A protézisekkel kapcsolatos egyik legnehezebb kérdés mindig az, hogy hogyan „interface-elődik” az emberhez. Nem csak annyiról van ugyanis szó, hogy szeretném összecsukni a kezem és kiadok egy parancsot az agyból a kéznek, mert ezt protézisnél is viszonylag könnyű megtenni. A probléma ott van, hogy a kezünk tele van érzékelőkkel, amelyekből rengeteg információ jut vissza az agyba –  és ez az, amit nagyon nehéz protézis esetében megoldani. Ráadásul az emberi agyban bizonyos funkciók, amelyeket a kéz használatánál alkalmazunk, nem tudatosak, nem foglalkozunk velük, motorikusan működnek. A feladat tehát az, hogy néhány ilyen funkciót “belerakjunk” a protézisbe. Persze azért azt nem várhatjuk, hogy olyan legyen, mint az Adams Familyben a kéz, de szeretnénk a finommozgásokat hatékonyan reprodukálni.

A mesterséges intelligencia egyre jobban hódít az orvostudományban. Ehhez is kapcsolódik a Robotika Labor?

Több projektben is igyekszünk felhasználni a géptanulás, azaz a mesterséges intelligencia (AI) eredményeit orvosi célokra. Vannak már olyan kísérletek, amelyek keretében azt vizsgáljuk, hogyan lehetne kromoszómák képeit feldolgozni, úgy, hogy a gép szétválogatja a fotókat az alapján, hogy melyik hordozza valamilyen betegség jeleit, majd kijelöli a hibás kromoszómákat, és az orvosoknak csak ezekkel kell foglalkoznia. Egy másik projektünkben kerekesszék-automatizálással foglalkozunk, amelyben ugyancsak szenzorok játsszák a főszerepet. Ezek segítségével terveink szerint a szék képes lesz lokalizálni, feltérképezni, felismerni, milyen objektumok vannak a lakásban.  Tud majd térképet készíteni, navigálni, és frissíteni az adatokat, ha változás történik. Így aztán, ha a benne ülő azt mondja, hogy „konyha”, a szék azonnal odaviszi őt anélkül, hogy a páciensnek navigálnia kellene.

A köznyelvben a bionika kifejezésről általában arra asszociálnak, hogy az valami ember alakú robotokat létrehozó tudomány…

Valóban, de a bionika ennél sokkal komplexebb: ez az a terület, ahol biológia és elektronika találkozik.  Például, amikor az elektróda a sejthez van illesztve, vagy az idegpályákat stimulálja, és leolvassa az onnan érkező jeleket. És ehhez kapcsolódik az informatika is, hiszen egyre inkább arra tart a világ, hogy közvetlenül, az agyunkból érkező jelekkel, azaz tulajdonképpen a gondolatainkkal tudnánk közvetlen kapcsolatot létesíteni a gépekkel.

A kar nyújt ötéves képzést is, de már három év után is le lehet diplomázni. Erről mi a véleménye?

Igyekszünk a diákokat meggyőzni arról, hogy maradjanak öt évig, írják meg a doktorijukat, ne menjenek el három év után a pénz miatt dolgozni. Sajnos sok hallgató nem gondol abba bele, hogy nem fognak a végtelenségig olyan sokat keresni, mint amennyit a cégek kínálnak nekik három év egyetem után, mert betanítják őket egy olyan alfeladatra, amire a piacnak épp szüksége van. És utána már sokszor késő, mert az ember életében van egy időablak, amikor a legfogékonyabb és a legmélyebb tudás elsajátítására képes, ez a lehetőség később már nem tér vissza. Próbáljuk motiválni a hallgatókat, hogy egy témával mélységeiben foglalkozzanak, és ne csak arra „hajtsanak”, hogy minél hamarabb lediplomázzanak és elmenjenek dolgozni. Mi a minőséget tartjuk a legfontosabbnak, az aktív nemzetközi kapcsolatokat, amelyek révén a tudomány jelenlegi történéseit követve és belekapcsolódva fejlődhetnek a hallgatóink. Az a helyzet ugyanis, hogy vannak olyan területek, ahol jelenleg  azért a tudásért, amit a hallgatóink kapnak, bármennyit kifizetnek a cégek, de öt év múlva ez a tudás lesz az alap, a kötelezően elvárható, tehát a csak három éves képzést végzők később hátrányba kerülhetnek.

Fotók: PPKE ITK VIZMU