„Fát vágni, csillagokat nézni” – interjú Lackfi Jánossal
Lackfi János költőt, írót, műfordítót a húsvét megéléséről, feltámadásról és örömről kérdeztük. A hatgyermekes édesapa, akinek már három unokája is van, arról is beszél, hogyan zajlik az ünnep a családjukban.
– Ünnepi örökmozgó című versében a Mikulás jellegű csokoládékészítmény fóliájában egy csokinyúl lapul. A nyerészkedő kereskedelmi körforgás mélyén azonban a költő meglátja az örök ünnepet: „Így aztán minden későbbi ünnep / tartalmaz valamit az azt megelőző / ünnepi percek édességéből, / és minden ünnep a rákövetkezőt / elővételezi idejekorán, / a felszínen képződő fehér réteg pedig / a termék élvezeti értékét / egyáltalán nem befolyásolja.” Hogyan lehet a csokinyusziból előcsalogatni a valódi húsvétot nem a versben, hanem a mindennapokban?
– Felnőtt megtérő vagyok, így aztán a gyerekkori kötelező templomjárások kimaradtak az életemből, saját döntésből vállaltam, hogy katolikusként élek. Sok-sok nagyböjti időszak élesen megmaradt bennem. Feleségemmel kezdetben kenyéren és vízen csináltuk végig a negyven napot, és zenét sem hallgattunk olyankor. Mostanában épp a zene, Buxtehude Membra Jesu nostrija vagy a Bach-kantáták segítenek az áhítatban. Rengeteg telített keresztútélményt őrzök magamban. Amikor a brüsszeli Magyar Házban éltem ösztöndíjasként, egészen természetes része volt a heti rendnek, hogy az épület kápolnájába megyünk péntekenként. Mintha Istennél lakna az ember. Persze a bennfentességnek is megvannak a kísértései: a sekrestyéssel könnyen megesik, hogy egy idő után már nem látja az átváltoztatást, csak a kormoló gyertyát, a leszakadt albagombot, az oltár lekókadt virágát. Mindenesetre sok mély élményt hozott ez az időszak. A Rezső téri templomban vagy éppen Zsámbékon, ahol tizenhét éve élünk, szintén nagyon intenzív hangulatú élmény sokadszorra is végigjárni a stációkat.
A legemlékezetesebbek egyike volt, amikor már kamaszodó, vallással vívódó gyerekeinkkel feleségem javaslatára felmentünk a közeli Nyakas-hegyre, és az egyes állomások rövid, biblikus bevezetője után mindenki a saját szavaival beszélt arról, mit jelent neki ez a jelenet. Elképesztő világokat nyitottak a „valláskárosodott” fiatalok, akiket az egyházi iskola, a plébániai közeg és az ificsoportok akolmelege gyanakvóvá tett minden „szenteskedéssel” szemben. Húsvét csodája különben ez is, reménykedve, imával várni, megtalálják-e és hogyan felnőtt hitüket azok, akiket a legjobban szeretünk. Az egyik atya mondta, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyerekei. Azt meg gyóntatónktól hallottuk, hogy az ember hatékony akar lenni, Isten viszont türelmes. Ez életünk egyik húsvéti várakozása: lessük a lelki tavaszt.
– Húsvétkor Jézus értünk való halálát és feltámadását ünnepeljük. A művészetekben a kereszténységen kívül is fontos téma a feltámadás, elég, ha a hamvaiból újjászülető főnixmadárra gondolunk. Hogyan lehet megragadni művészileg és hívő emberként a főnixmadár életre kelése és Jézus Krisztus feltámadása közötti különbséget?
– Alighanem lehetetlen jó irodalmat írni, amelyben ne volna benne legalább a feltámadás izzó hiánya, az arra való emberi sóvárgás. Szent Ferenc az úton járva összeszedett minden hulladék papírt, amit elé sodort a szél, és már egész kupac állt ezekből a cellája sarkában. Meg is kérdezték a rendtársai, minek tartogatja ezt a sok vackot, mire azt felelte: minden egyes mégoly profán szövegben is legalább egyszer szerepel Isten neve, vagy a betűk, amelyekből az összeáll. Vagyis, ha valóban erős egy mű, akkor nyomokban mindenképpen tartalmaz Istent is.
Más kérdés, hogyan lehet hitelesen tematizálni akár a feltámadást, akár más hittartalmat akkor, ha nem hitbuzgalmi vagy tanító művészetet művel valaki. Caravaggio csodásan világító bőrű, hajléktalan kinézetű szentfigurái annak idején sokaknál kiverték a biztosítékot, és Grünewald szederjes, szétszaggatott testű corpusával sem mindenki néz szívesen farkasszemet. Nekem életem egyik legnagyobb élménye volt, mikor Colmarban egy éjszakai tárlatvezetésen megtekinthettük ezt a végtelenségig elkínzott Megváltó-ábrázolást, miközben a múzeumként szolgáló kolostorépület kerengőjét odakinn belepte a hó. Tisztaság és tisztátalanság hátborzongató vegyüléke. Ugyanez a brutális erejű festő elképesztő szuggesztivitással tudta ábrázolni a feltámadást is, szivárványló napkoronggal, a fényességben szinte felolvadó, áttetsző arcú Krisztussal. Bizonyos, hogy nagyon fontos az ábrázolás mikéntje, ne pingáljuk át megszépített, giccses, langyos idillé a véres és tüzes valóságot.
– Az is a valóság része sajnos, hogy az életöröm, ami pedig a húsvétnak is a sajátja, nem feltétlenül jellemző a keresztényekre. Pedig például Ferenc pápa kifejezetten az evangéliumi öröm megélésére buzdítja a híveket. Ön mennyire keresi tudatosan az örömet az életében? Vagy életvidámsága a személyiségéből fakad?
– Erősen hiszek a humorban: a röhögés gyógyít, akár a köhögés, segít felszínre hozni a letapadt váladékokat. Amúgy azt hiszem, szerencsés alkat is vagyok, jó kedélyű valaki. Szeretek bőszen nekiugrani a munkának, életvidáman felfogni a nehézségeket. Két és fél éves Julcsi lányom múltkor engem utánzott, és amikor az édesanyja rákérdezett, mit is művel egész nap, mint apa, ezt felelte: fát vágok, csillagokat nézek, és táblákat keresek a laptopban. (A közúti táblák mostanában a mániái.) Nem rossz munkaköri leírás. Tényleg szeretem idehaza és másutt is megfogni a munka boldogabbik végét, és öröm, ha szemlélődésre is jut időm. Mondjuk, ha felhőket bámulhatok a függőágyban, a teraszunkon. Vagy autóvezetés közben.
A beszélgetés itt folytatódik.
