Fiúból férfit nevelni – egy fiús anya tanulságai
Első terhességem elején biztos voltam abban, hogy kislányom lesz. Két nővérem van, sosem voltam az a fiús játékokat játszó típus, de mindezt felülírta az orvos, aki nem titkolta a hírt az egyik ultrahangos vizsgálaton, hogy milliméterekben mérhető a bizonyíték: kisfiam lesz. Meglepett a dolog, szerencsére volt még pár hónapom a ráhangolódásra.
Aztán megszületett a kisfiam, és idővel egyre több előnyét láttam annak, hogy minden így történt. Főleg, amikor már két fiam volt. És főleg, amikor lányos családokkal találkoztunk. Rá kellett jönnöm, hogy szinte kimondottan zavar a lányok nyafogása, sikoltozása, hogy mennyivel egyszerűbb nekünk a reggeli készülődés, öltözködés, fésülködés. A fiúk bárhol bármikor tudnak önállóan pisilni, nem kell rettegnem a felfázástól, antibiotikumos kezelésnél egyéb kellemetlen tünetektől. Imádják, hogy tempósan vezetek, alapvető, hogy mindenki sportol, és senkit nem kell győzködni, hogy „rendesen” egyen. Számtalan fiús játékot ki tudok velük együtt próbálni, amelyekre gyermekkoromban esélyem sem volt, mivel mindig lányokkal voltam körbe véve.
Nem tagadom, vannak dolgok, amik kimaradnak a fiúk mellett az életemből, és van, ami hiányzik is. Kislányként rengeteg ruhát varrtam a babáimnak, és most ez a képességem kezd teljesen homályba veszni. Ha néha viccelődöm is, hogy autókázás helyett szívesebben babáznék így 8,5 év után, csak sajnálkozó pillantásokat kapok a fiúktól.
Lassan aztán megfordítottam a dolgot. Rájöttem, hogy a fiúk az édesapjukkal azokban a dolgokban erősödnek, amelyeket amúgy is a lényükben hordoznak, mellette egyre férfiasabbak lesznek. Mindemellett nekem nem kell minden fiús témát támogatnom, sőt. Az én szerepem anyaként egészen más, viszont legalább annyira fontos.
Ekkor kezdtem összegyűjteni, hogy mik is azok a létfontosságú dolgok, melyeket egy fiúgyermek az édesanyjától tud igazán megtanulni:
- Empátiát!
Mert a fiúk hajlamosak a problémákra és azok megoldására koncentrálni. Ezzel a megközelítéssel az érzelmek eleve háttérbe kerülnek, de ez különösen bosszantó, ha egyáltalán nem hallgatják meg a másik felet, nem éreznek együtt vele, csak azonnal indul a tanácsadás és a lehetséges megoldási javaslatok felsorolása. Kimondottan nélkülözhetetlen dolognak tartom empátiát tanítani a fiúknak, arra nevelni őket, hogy képzeljék magukat a másik helyébe, és más szemszögből is nézzenek rá ugyanarra a fennakadásra. - Gyengédséget, kedvességet!
Mert tudniuk kell, hogy ki lehet, és ki is kell mutatni az érzelmeket. Hogy meg lehet nevezni azokat, és meg kell őket tanítanom arra is, hogy miként célszerű reagálniuk a másik által kimutatott érzésekre. Ahogy az is az én dolgom, hogy az egészséges mozgékonyság, zabolátlanság, vagy akár harciasság mellett legyenek a fiaim tisztában azzal, hogy például amikor én már kezdem feladni a focikapuban, akkor mivel tudnak kedvességet mutatni felém. - A határokat!
Mert bizony vannak olyan „vicces” dolgok, ami a lányoknak már undorító! Sosem hittem volna, de mindenféle vécézéssel kapcsolatos dolog csakis a vicces kategóriába sorolható a fiúknál. Tudom, adott életkorban van egy közös halmaz ebben a lányokkal, de amit a fiúknál tapasztalok, az már régen túlnőtt ezen. Egy ideig lehet együtt röhécselni, ráadásul az ember hajlamos a saját gyermekét mindig humorosabbnak is látni, mint másét, de érdemes időnként visszafogni őket és bizonyos határokat betartani.
A cikket ide kattintva tudod továbbolvasni!
