„Gondolkozz el a tetteiden drágám!” Az agresszió, agressziót szül
De anya! Jancsi ütött először, én csak megvédtem a lányokat! Jarkó Andrea óvónővel és Kováts Zitával arról beszélgettünk, hogy gyerekkorban mikor jelentkezik először az agresszió, és szülőként, nevelőként hogyan tudjuk kezelni a helyzetet.
Családháló: Mikor jelentkezhetnek az agresszivitás első jelei?
Jarkó Andrea: A gyerekeknél agresszióról akkor beszélhetünk, amikor valamilyen ártó szándékkal lép fel a környezetével szemben. Akár az állatokkal, akár a tárgyakkal, akár a társaival vagy önmagával szemben is. Az agresszió tulajdonképpen egy ösztönös dolog a gyerekeknél. Bármikor jelentkezhet, már egészen kis korban is. Fontos, hogy tudatosítsuk bennük, hogy ez tilos. Azonnal, és rögtön meg kell állítani az agressziót.
CSH: De ha természetes, és ösztönösen jön, és valahol ki kell, hogy jöjjön a feszültség, akkor hogyan tudjuk megállítani? Megértetni, hogy nem szabad mást bántani?
JA: Két éves kortól a gyerekek már képesek a szabályokat megismerni. Tehát két éves kor fölött, nemcsak az óvodában, bölcsődében és később az iskolában, hanem otthon is vezessünk be szabályokat. Nagyon fontos, hogy tanulja meg a gyerek, hogy következménye van annak, ha ő bánt valakit. Lehet egy olyan következmény, ha a társát megkarmolja, hogy mutassuk meg neki, hogy nézd, ott van egy karmolás. Nálunk például van gondolkodó szék. Tehát ha felhevült állapotban bántja a másikat, akkor ültessük le egy kicsit, gondolkodjon el arról, mit tett. Nagyon fontos, hogy megnyugodjon ekkor. Utána üljünk le, és beszéljünk vele. Ez a legfontosabb, hogy beszéljük meg ezeket a dolgokat. Ne azt kérdezzük, hogy miért tette, mert erre nem tud majd válaszolni.
CSH: Daninál ez, hogy működik?
KZ: Daninál még agresszió nincs, mert fiatalabb, de hiszti az már van. Még nem beszél, de ha akar valamit, amit nem értünk meg, akkor leül egy székre és rázza a fejét, hogy miért nem értjük.
CSH: Ilyenkor mit tesztek?
KZ: Próbálom kitalálni, de ha úgy látom, hogy végképp nem sikerül, akkor elterelem a figyelmét valami más játékkal. Ez nagyrészt bevált.
CSH: Más gyerekekkel való kapcsolat esetén, hogy látod a feszültség feldolgozása mennyire megy neki?
KZ: Eddig úgy láttam, hogy tart a gyerekektől, méregeti őket.
CSH: Pedagógusként mit gondol? A szülő otthon mit tehet?
JA: Ugyanazt, mint mi az óvodában. Le kell ültetni a gyereket,és meg kell velük beszélni. Nagyon fontos, ahogy korábban említettem, hogy megbeszéljük, hogy mi történt, és hogyan kellett volna másként viselkedni. Fontos, hogy megértsük a gyerekeket. El lehet nekik mondani, hogy mi is szoktunk dühösek lenni, ez nem gond. Az a probléma, ha a másiknak a testi épségét veszélyeztetjük. Találjunk más módot a feszültségünk levezetésére. Például el lehet mondani, ha konfliktusba keveredett a gyerek, akkor le kell ülni, megbeszélni a másikkal. Esetleg ha nagyon dühös, akkor menjen a szobájába és kiabáljon egy nagyot. Ezekhez természetesen a gyerek részéről is megértés kell, és fejlettség, de fontos, hogy mi szülőként, pedagógusként ne agresszióval reagáljunk az agresszióra.
CSH: Mit tehetünk akkor, ha az agresszió a szülővel, vagy az óvodapedagógussal szemben történik?
JA: Sokszor beleesnek abba a hibába, mind szülői, mind pedagógus részről az emberek, hogy jaj ez még olyan vicces: meghúzta a gyerek a cica farkát, vagy kicsit megrúgta a bokámat, jaj csak játszik. Nem szabad picit sem mosolyogni ilyenkor. Tilos. Mert ilyenkor a gyerek, ha látja, hogy mosolygunk rajta, úgy rögzül a tette, hogy ez egy vicces dolog volt. Ezt lehet. Mivel ösztönös dolog az agresszió, meg kell tanulniuk, hogy ezt nem lehet.
CSH: Az is kikerülhetetlen, hogy amikor bekerülnek egy közösségbe, akkor egymás tetteit átvehetik. Minden egyes helyzetben nem állhat ott a szülő és nem figyelmeztethet, hogy ne menj bele ebbe vagy abba a helyzetbe.
JA: Tapasztalás útján tanulnak. Nehéz, de ha konfliktusba kerül két kisgyerek, ott kell állnunk, de nekik kell megoldaniuk egymás között. Nekünk a végén szabad csak közbeavatkoznunk, ha nem sikerül megoldaniuk.
