Grzegorz Górny az élet kultúrájáról: Az a civilizáció, mely megöli a gyermekét, halálra van ítélve
Grzegorz Górny lengyel riporter, esszéista, publicista, dokumentumfilm-rendező „Gyilkosság és orvostudomány” című könyve a Magyar Kurír „Új Ember Kiadványok” sorozatában a közelmúltban magyarul is megjelent. Ennek kapcsán beszélgetett vele a Magyar Kurír riportere Budapesten.
– Milyen indíttatásból kezdett el foglalkozni az életvédelemmel?
– Emlékszem, tizenöt éves koromban, még a szocializmus időszakában, részt vettem egy zarándoklaton a częstochowai Jasna Góra-i (Fényes Hegy) pálos kolostorban, ahol egy fotókiállítás volt az abortuszról. Ilyen jellegű kiállításokat csak egyházi szervezésben, templomoknál tartottak abban az időben. A meg nem született gyermekek fényképei, akik elvesztették életüket az abortusz miatt, megrázó hatással voltak rám. Ettől kezdve soha nem tudta nekem senki bemagyarázni, hogy nem emberélet kioltásáról van szó az abortusz során. Jóval később, a 2000-es években, amikor a különböző életvédő szervezetek plakátokon, teherautók reklámfelületein, posztereken mutatták be az abortusz valóságát Lengyelországban, kiderült, hogy nagyon sok fiatal, aki életében először látott ilyen tárlatot, ezek hatására teljesen immunissá vált azon hamis propagandaszöveggel szemben, ami azt próbálja magyarázni, hogy ez nem élet, nem gyilkosság. Amikor később elkezdtem a médiában dolgozni, láttam, hogy a szerkesztők, újságírók milyen hatalmas energiát fektetnek bele abba, hogy szemantikailag átformálják a nyelvet, nehogy néven nevezzék a dolgokat, hanem elfedjék azokat mindenféle más kifejezésekkel. Számos cikkben mutattam be a nyelv manipulálását. Később elkészítettem egy anyagot a posztabortusz szindrómáról is; beszélgettem olyan hölgyekkel, akik komoly traumát éltek meg a magzatuk elvetetése után. Egyre mélyebben beleástam magam ebbe a témába. Elkészítettem egy filmet, Az abortusz civilizációja címmel, amit sok országban bemutattak. Egyszer egy atya felhívott Brazíliából: tudatta velem, hogy lefordították portugál nyelvre, és néhány tízezer példányban kiírták DVD-re. Amikor Brazíliában törvényben akarták szigorítani az abortuszt, a brazil parlament valamennyi képviselője megkapta ezt a DVD-t. Később az eutanáziáról is készítettem filmet, Halál kívánságra? címmel – ez Lengyelországban megnyerte a legjobb dokumentumfilm díját.
– Mivel magyarázza, hogy a fejlett nyugati társadalmakban szinte általánosan elfogadottá vált, hogy az abortusz és az eutanázia nem bűn, sőt, az utóbbi esetében a támogatók humánumra hivatkoznak, a szenvedés enyhítésének megszüntetésére.
– Ez esetben az az ethos/erkölcsös magatartás horizontjának mozgékony törvénye valósul meg. Mit jelent ez? Először is bevezetnek bizonyos jogi megoldásokat mint kivételes lehetőségeket. Ezeket valamilyen nagyszabású média- és társadalmi kampány előzi meg, melyek az érzelmekre hatnak elsősorban, együttérzésre, sajnálatra, hogy az emberek hatódjanak meg ezektől. Így például azt hirdetik, hogy az eutanáziát azért kell végrehajtani, hogy könnyítsenek azon a betegen, akinek kibírhatatlan szenvedései vannak. Az érzelmi bevezetés után idővel hozzászoktatják az embereket, hogy ezek már jogilag létező dolgok, így az eddigi kivételek már szabállyá válhatnak, amiket egyre jobban kiterjesztenek. Arisztotelész óta tudjuk, hogy a jog formája határozza meg a szabályokat, hogy a jognak van egy úgynevezett mintateremtő funkciója. Az emberek úgy gondolják, hogy ha valami jogilag meg van engedve, akkor az jó dolog. Ha tiltva van, akkor rossz. Ezért mondom, hogy mozgásban van az ember erkölcsi, etikai horizontja, menet közben változik. Így aztán ami eddig jogilag kivételt képezett, az egy idő után kötelezővé válik; ami pedig szabály volt, az már csak kivétellé válik. Mindehhez egy szemantikai forradalom is társul, a szóhasználat módosítása. Már Konfuciusz is – néhány száz évvel Jézus előtt – azt mondta, hogy ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor először a nyelvet kell megváltoztatni, mert ahogy beszélünk, úgy gondolkodunk, és ahogy gondolkodunk, úgy cselekszünk. Minden nagyobb forradalmat valamilyen nagy nyelvi változás előzött meg. Az 1789-es francia forradalom előtt Diderot és társai megírták a Nagy Francia Enciklopédiát. A kommunistáknak is megvolt a bolsevik beszédmódjuk. Most is azt látjuk, hogy változások állnak be a szavak használatában, ami legitimizálja a társadalmi változásokat is. Az abortusz esetében nem arról beszélnek, hogy megölik a megfogant gyermeket, nem azt mondják, hogy egy emberről van szó, hanem azt, hogy ez csak egy zigóta, csak egy sejtcsomó, az abortusz csupán a terhesség megszakítása, magzatelhajtás, beavatkozás. Nőgyógyászati hirdetéseken még olyasmiket is szoktak írni, hogy a havi vérzésnek az indukciója; az ENSZ hivatalos dokumentumaiban a reprodukciós egészség és jogok terminológiával beszél róla. Ezek a szavak elhomályosítják, elfedik a valóságot, miközben betiltják az abortuszok áldozatait ábrázoló fényképek bemutatását. A szavakból alkotott ködfelhő azt szolgálja, hogy befedjék a valóságot. Az is nagyon érdekes, hogy minden akciófilm tele van drasztikus, véres jelenetekkel, de amikor arról lenne szó, hogy az abortuszok áldozatát mutassák be, akkor hirtelen mindenki roppant érzékennyé válik, és nem engedélyezik ezt, arra hivatkozva, hogy a vértől elájul az ember.
Az abortuszt pártolók meghamisították a statisztikai adatokat is, erről Bernard Nathanson doktor is beszélt, aki, mielőtt életvédővé vált, az Egyesült Államokban a hatvanas-hetvenes években abortuszpárti kampányt szervezett. Akkor direkt úgy kommunikálták, mintha több lenne a legális abortuszok száma, és meghamisították azt is, hogy az amerikai népesség milyen mértékben támogatja az abortuszt. Itt is magasabb számot közvetítettek a valóságosnál, hogy úgy tűnjék, a többség valójában az abortusz mellett van. Ezzel manipulálták a társadalmat, hiszen a többségnek a demokráciában mindig igaza van.
A beszélgetés itt folytatódik.
Fotó: Magyar Kurír
