Gyereknevelés: könyvből vagy megérzésre?

Miután pozitív lett a terhesség teszt az interneten kezdünk kutakodni, hogy megtudjuk mi a következő lépés. Aztán az egyik könyvajánló alapján megvesszük otthonra a jó szülők kézikönyvét, majd egy másikat és egy újabbat… Mire megérkezik a baba már totális kétségbeesés lesz rajtunk úrrá. Vajon mik azok a helyes döntések, amikkel sikeres és boldog felnőttek nevelhetünk belőle? Rengeteg kérdés, ezerféle válasz. A kérdés csak az: mire hagyatkozzunk? A segítő szándékú könyvekre vagy a csillapíthatatlanul felszínre törő anyai érzésekre?

Keresztes Attila (természetgyógyász, Egyesítő Pszichológia) szerint a legfontosabb lépés az, hogy a szülő biztos legyen önmagában, mert a gyermek a szülői mintát és nem a tanácsokat követi majd. A vele készült interjút olvashatjátok most.

Családháló: Lehet egy gyereket könyv alapján nevelni? Annyi egymásnak ellent mondó írás születik a gyermeknevelés témakörében, hogy felmerül bennem a kérdés, hogy mi célt szolgálnak ezek a könyvek? Azon kívül, hogy megijesztik azokat a kismamákat, akiknek más lenne az elképzelésük a jövőt illetően…

Keresztes Attila: A kommunikációban az adó és a vevő is fontos szerepet tölt be, mert könyv születhet például tapasztalat alapján is, hiszen mindenki volt gyerek és mindenkinek lehet véleménye, a véleménynyilvánítás pedig alkotmányos alapjog. A tankönyvszagú elméletek persze sokszor nem találkoznak a valósággal, a pszichológiában sok egymással ellentétes szakaszelmélet fogalmazódott meg, melyben a különféle elmék egymással hadakoznak. Elképzelhető, hogy valakiben félelmet kelt mindez, mert meg akar felelni a könyvnek, másoknak, a világnak, pedig egy sablont nem lehet mindenkire ráhúzni – és ez nem csak a gyereknevelésre igaz. Sokaknak elég néhány tanács, a saját megérzésük, mások véleménye ahhoz, hogy kiszűrjék a lényeget.

CSH: Azt mondják a sorsunk előre meg van írva. Ha ez igaz, akkor mi határozza meg a gyerekkorunkat, majd az azt követő felnőtt létünket?

KA: Ki mondja, hogy meg van írva a sorsunk előre, mert biztos van olyan, aki az ellenkezőjét állítja! Fontos, hogy a forrás hitelességéről meggyőződjünk, ahogy a paradicsomot is megnézzük, mielőtt megvesszük, pedig az nem olyan kardinális dolog, de fontos az is. Mi úgy tekintünk erre a sok információra, hogy amivel már alapból egyetértünk, azt elolvassuk, amivel nem, azt dislike-oljuk. A vélemény szubjektív, részigazság, nem sok köze van az igazsághoz, és ki fog a komfortzónából kijönni, hogy objektíven a saját szűrője nélkül tekintsen a valóságra?  Ha előre meg van írva a sorsunk, attól még az élet minőségét befolyásolhatjuk, vagy az is meg van előre írva, hogy ezen sem szabad változtatnunk? Ha nincs megírva előre, akkor nem számít milyen a szülő? Sok dolog határozza meg a gyerekkorunkat: örökölt hajlamok, környezet, jelenlegi megküzdési stratégiánk, anyagi háttér stb., de a legfontosabb az önismeret. És itt a szülő önismerete a legfontosabb, mert a gyerek lemásolja a dolgokat (utánzással tanul többek között). Ezen kell legyen a hangsúly, különben minden elcsúszik. Ez a legnagyobb dolog, ami a gyermekeinknek átadható: a valódi, hiteles önismeret. Aki ebben jó, az a puszta jelenlétével is tanít. A gyerek látja, hogyan reagál, és ő is elsajátíthatja azt. Aki pedig ráerőszakolja a gyerekére, akár félelemből, hogy így viselkedjen, vagy úgy, az idomításnak minősül. Az emberek azt hiszik csak a szülő beszélhet a gyereknevelésről, pedig azzal, hogy valakinek gyereke születik, még nem lesz automatikusan jó szülő. Természetesen könnyű okoskodni, ha nincs mögötte tapasztalat, de meglátásai bárkinek lehetnek, mert mindenki volt gyerek.

CSH: Hogyan neveljünk jól gyermeket?

KA: Legyünk mellette és figyeljünk rá, de csak a háttérben. Persze legyünk ott, ha szüksége van ránk, de hagyjuk, hogy a gyerek megélhesse önmagát. Ne erőltessük rá a vallásunkat, véleményünket, szakmánkat stb., és mi is tanulhatunk tőle, mert a gyerekeknek még nincs tele a fejük, őszinték, tiszta a szívük és minket tükröznek vissza. Ha nem rontjuk el, így is marad. Még nem kalkulálnak: mindent, amit mi rossznak vagy jónak ítélünk meg szétszabdalva ezzel a valóságot, azt ők egységben látják. Mindegyik gyerek más, valaki szerepelni akar, mert éhezi a figyelmet, nem figyeltek rá, így nárcisztikus lesz, sok híres emberre igaz lehet ez. Nincs mondandója, de folyton szerepel. De az is lehet, hogy túl sokszor megtapsolták őt, és ezért lesz magamutogató, nyomulós ember. Az ő szarvát, egóját le kell törni, a gyenge önbizalmú gyereket pedig támogatni. A valódi nevelés művészet, mert amikor egy gyerekkel találkozom és beszélgetek, őt nem lehet okoskodással meggyőzni. Inkább játszani kell vele és így megmutatni a dolgokat, de nem határozott céllal, hanem kicsit hagyva, hogy a valóság döntse el, minek kell a felszínre bukkannia. Mindenki tehetséges legalább egy dologban, és az első 7 év nagyon meghatározó a gyermeknevelésben, hiszen az ebben az időszakban a gyerekeket ért hatások egy életre szólnak.

CSH:  Mit gondolsz, miért van ekkora piaca az anyákat, apákat, gyerekeket, kamaszokat segítő könyveknek? Valamit mégiscsak rosszul csinálunk, ha ennyire rászorulunk ezekre az irományokra, nem? Vagy csak ennyire nem bízunk önmagunkban?

KA: A kérdésben ott a válasz, és azért sokszor az is igaz, hogy valamiből a publicistának is meg kell élnie. Talán mi is ezt tesszük, mikor erről beszélgetünk. Manapság sok minden üzlet: az egészség, azon belül a táplálkozás, stb. És kívül keressük a megoldást, mert az érzékszervek kifelé nyílnak és nem elcsendesedve önmagunkban. Az emberek manapság mindent fejben élnek meg, és azt hiszik az információk elolvasása elég. Pedig az csak az első lépés. Mostanában naponta elolvasok egy könyvet, mert érdekel az emberek meglátása, véleménye és jó szakember szeretnék lenni. De mindig a tapasztalatra helyezem a hangsúlyt, mert abból lesz valódi tudás. A többi csak elmélet, ami vagy igaz, vagy nem. Ezért bárkivel találkozom, már első alkalommal módszereket adok át, mely a több száz visszajelzés alapján megváltoztatja az emberek életét pozitív értelemben. Én rengeteget tanulok az emberektől, a sok száz bizalmas beszélgetésből, a különböző egyéniségből. Keressük a válaszokat, de ha csak olvasunk, egyre jobban összezavarodunk. Az első lépés a stabil pont megtalálása önmagunkban, tehát nem a létrehozása, mert amit létrehozunk, bármikor el is veszíthetjük. Nem egy “image” képről beszélek, mert a rólunk alkotott kép nem egyenlő önmagunkkal. Erre vannak módszerek, amik segítenek ebben a felismerésben. Ha ez megvan, akkor már nem tud többé beszippantani a társadalom félelemre és vágyra alapozott sajátosságaival. Többé nem érezzük úgy, hogy vergődünk ide-oda céltalanul…

CSH: Szerinted mi az életben a gyerek és a szülő feladata?

KA: A pszichológia szemszögén keresztül sok egymással ellentétes megközelítés létezik, ezért én csak a legfontosabb dolgokat említem meg. Élő folyamat vagyunk, nem tárgy. Minden gyerek egyedi, ha nem nyomjuk rá saját elképzeléseinket, akkor egymástól tanulhatunk, az egész élet erről szól. A bölcs szülő nem “befektetésként” vállalja a gyereknevelést, és nem alakít ki amolyan “amíg az én kenyeremet eszed”-féle függőséget. A gyerek ellenáll a buta ideológiáknak, de előbb utóbb képmutató lesz, mert függőségben él. Nem tehet mást, jön a lázadás, de negyven év felett nem nagyon vannak hippik… Mi mégis megijedünk, ha ideig-óráig furcsán viselkedik a kamasz. Védeni kell a gyereket, de nem korlátozni és meditatív légkör megteremtése nagyon fontos. Abból nő ki a virág, a megfelelő közegben… Manapság csak a “külső”, felületes dolgokon, kinézeten van a hangsúly. A gyereknek általában még sok az energiája, ezért lázad, rosszalkodik. Emlékezzünk rá, hogy mi is voltunk gyerekek és volt humorunk, amikor a létezést nem élet-halál harcként fogtuk fel. “Inkább változzon meg a világ, ahogy nekem megfelel” – sajnos sokszor ez az arrogancia a jellemző. Így jöttek létre a pszichológiában az elhárító mechanizmusok, azért, hogy mindig nekünk legyen igazunk.  A valódi nevelés nem erőszakos, csak az elme imád irányítani, ráerőszakolni a dolgokat másokra. Aki fejlett önismerettel rendelkezik nem akarja folyton uralni a másikat, nem játszmázik azzal, hogy üvöltözik, vagy megsértődik. A gyerek könnyen alakítható, formálható, mert még nyitott. Szaporodni az állatok is tudnak, de megfelelően gyereket nevelni, megélve a szexualitást, nem hozva létre felesleges bűntudatot, elfojtást, na az már művészet…