Gyermekvállalás tűzön-vízen át. A kapcsolat árán is?
Következő interjúalanyaim nem vállalták a nevüket, de történetük mindenképpen elgondolkodtató. Minden pár, akik komolyan élik meg a kapcsolatukat, házasságot kötnek, és a gyerekvállaláson gondolkodnak. Ki azonnal, ki egy kis idő elteltével. Tíz párból egy, valamennyi idő után szembesül a ténnyel: természetes úton nem jön össze a baba.
Timi és Ádám (hívjuk így őket a továbbiakban) 15 éve kötöttek házasságot. Néhány hónappal a közös életük megkezdése után már tervezték a gyermeket és mindent megtettek, hogy összejöjjön.
Családháló: Mikor szembesültetek a ténnyel, hogy nem jön össze a baba?
Timi: A házasságkötésünk után háromnegyed évvel döntöttünk úgy, hogy akkor felkészültünk rá, jöhet a baba. Három gyermeket terveztünk. Amikor összeházasodtunk még főiskolás voltam, a babát már akkor terveztük, amikor befejeztem a tanulmányaimat.
Hiába próbálkoztunk hosszú hónapokig, nem akart összejönni a gyerek. Ekkor mentünk el egy meddőségi centrumba, ahol andrológiai vizsgálatot végeztek a férjemen. Nagyon rossz lett az eredménye. A szakorvos azt javasolta, hogy én is végeztessem el a szokásos vizsgálatokat, hogy kiderüljön, velem minden rendben van-e. Ekkor az orvos a donor inszeminációt javasolta. Teljesen elzárkóztunk ettől a lehetőségtől
CSH: Miért nem merült fel ennek a lehetősége?
Timi: Valamiért úgy érzem, hogy soha nem lennék arra képes, hogy más donortól legyen a gyerekünk. A férjemnek sem tetszett az ötlet, és nem is egyeztünk bele.
CSH: Ezután alávetették magukat a vizsgálatoknak.
Timi: Igen, elkezdődtek a vizsgálatok nálam is. Nem találtak semmi bajt szerencsére, így felkerestünk egy szakorvost és megkértük, hogy indítsa el a lombik programunkat.
CSH: Ez nagy döntés volt vagy teljesen kézzelfogható?
Ádám: Mivel nem volt más alternatíva, és az örökbefogadás és a donor ellen voltunk mindketten, nem is volt választás. Belevágtunk a programba.
Timi: Igen, gyakorlatilag nem volt kérdés. A felvilágosító órán sok döbbenetes tényt mondott az orvos, a lehetséges kockázatokról és a kimeneteléről a beavatkozásnak, de szerintem aki már erre a helyzetre vállalkozott, az nem lép vissza az utolsó lépés előtt.
CSH:…és akkor elkezdődött a programsorozat. Bizakodóak voltatok?
Ádám: Igen, annak ellenére, hogy az eredményeim nem lettek jók, az orvos azt mondta, hogy a lombikprogramban még ezekkel az eredményekkel is nagy esélyeink vannak.
Timi: Én nagyon. Az első perctől kezdve hittem abban, hogy összejöhet.
CSH: Akkor mi történt?
Timi: Az első próbálkozásnál 5 petesejtet tudtak leszívni és mind megtermékenyült.
Ádám: Csodálatos érzés, amikor hívod az orvost, és azt mondja a hosszadalmas hormonkezelés és procedúra után, hogy rendben vannak az embriók.
Timi: Negyedik nap mentem, hogy visszaültessék őket. Hármat engedtem, a másik kettőt fagyasztattuk.
CSH: Ilyenkor csak pozitív gondolatokkal van tele az ember, ugye? Nincsenek kérdések, kételyek.
Ádám: Ilyenkor semmi. Csak a cél és a gyerek képe lebeg az ember előtt. Az, hogy összejöhet.
Timi:…igen, és akkor volt a hasra esés, amikor három hét múlva kiderült, hogy egyik baba sem maradt meg. Ez olyan mélységes fájdalom és elkeseredettség. De az első beavatkoztotás után még van lendülete az embernek. Azt mondjuk, hogy nem baj. Majd a következő sikerülhet.
CSH: Ám a második és a harmadik beavatkozás sem sikerült.
Timi: Nem, most a kilencedik sem.
CSH: De ne siessünk ennyire előre. Mit mondtak az orvosok, a harmadik beavatkozás sikertelensége után?
Ádám: Úgy vesszük észre, hogy az orvosok is sokszor tapogatóznak. Nem igazán tudják a magyarázatot. Általában az a „magyarázat”, hogy sajnos a statisztika azt mutatja, hogy ötből egy párnak sikerül a beavatkozás.
Timi: Igen, de nálunk kiderült, hogy olyan anyagot bocsátok ki a szervezetemből az embrióra, ami megöli.
CSH: Ezt egy nő hogyan tudja feldolgozni?
Timi: Igazából ép ésszel sehogy. Magyarázatokat kerestem, okokat. Mit csinálok rosszul, miért pont velünk történik meg?
Ádám: Nagyon nehéz, hogy párként azzal szembesülünk, hogy valami feljebbvaló hatalom lehet, hogy nem akarja, hogy közös gyermekünk legyen.
CSH: A 14 év alatt, 9 beavatkozás alatt soha, egyszer sem fogalmazódott meg bennetek, hogy mással próbáljátok meg folytatni az életeteket? A kettőtök egymás iránti szeretete és tisztelete legyőz mindent?
Timi: Bennem soha nem fogalmazódott ez meg. Többen kérdezték. Már az orvosok is mostanában. De hallani sem akarok róla. Azt akarom, hogy működjön, hogy szülessen gyermekük. Nem ismerünk lehetetlent.
Ádám: Igen, Timi nagyon határozott, én azért sokszor aggódom a rengeteg hormon miatt, amit kapott az elmúlt tíz évben. Azért, hogy vajon tényleg megéri-e, nem okoz-e benne maradandó nyomokat. Ki tudja, milyen hatással van a szervezetre hosszútávon? Senki sem tudja pontosan. Timi hajthatatlan.
CSH: 14 év után miben lehet még hinni? Mi visz előre benneteket?
Timi: A közös gyerek utáni vágy. Ösztönös vágy. Most lesz a 10. beavatkozásunk. Most majd azzal próbálkozik az orvosunk, hogy a beültetés mellett egy olyan szteroidot ad, ami „elvonja a szervezetem figyelmét” az embrióról, és így sikerülhet. Az orvosom mindent megtesz, de látom rajta, hogy nem ért velünk egyet. Szerinte az örökbefogadást kéne választanunk. Én nem értek egyet vele. Továbbmegyünk, ez a keresztünk. Sikerülnie kell.
