Hangszerrel egy jobb életért – interjú Oravecz György zongoraművésszel
Oravecz György zongoraművész tanárai Lantos István és Kocsis Zoltán voltak. Európa számos országában adott nagysikerű koncerteket, fellépett Kanadában, az Egyesült Államokban és Brazíliában. Liszt-specialistaként vonult be a zenei köztudatba, 1993-ban, Rómában felkérték, hogy felújítása után ő mutasson be egy olasz történészek által felkutatott, eredetileg Liszt számára készített zongorát a nagyközönségnek. Az általa elindított Szimfónia Programmal a nehéz sorsú családok gyermekeit szólítja meg.
Azokkal a gyermekekkel is megszeretteti a zenét, akik fejvesztve menekülnek, ha hangszert látnak. Miért tartja ezt fontosnak?
Tudományos mérések igazolják, hogy a zene sok egyéb képességet is fejleszt. Ahogy a testnevelés órán is foglalkoznak azokkal a gyermekekkel, akik csak két métert tudnak ugrani és nem négyet, a zenében sem szabad magukra hagyni azokat, akik hamisan énekelnek. Érdemes visszakanyarodni a Kodály-módszerhez. Amikor az együtt éneklést kitalálták, észrevették, milyen sokrétű segítséget jelent a fejlődésben, ha a gyermekeknek egymásra kell figyelniük. Nem véletlen, hogy ha egy gyermeknél magatartási problémák, tanulási zavarok jelentkeznek, a sportolást vagy a zenetanulást ajánlják a szakemberek.
Mi az Ön módszere?
Én sem járok mindig sikerrel. Volt egy olyan majdnem-tanítványom, akit a szülők behoztak hozzám, ráköszöntem és ő kirohant. A Symphonia Alapítvánnyal azt szeretnénk elérni, hogy minden gyermek játsszon egy hangszeren. Látják, hogy a másik is csinálja, és ez már meghozza a kedvet. A célunk nem a tehetséggondozás, hanem a közösségi működés, siker és kudarc megismertetése, az öröm átélése. Mindez kényszer és szorongás nélkül.
Hol működik az alapítvány?
Miskolc és Pécs környékén. Egy normál hangszeres oktatásnál általában hetente kétszer találkozik a zenetanár a tanítványával, mi többször is. Hangszert adunk, együtt gyakorlunk úgy, hogy otthon erre már nincs is szükség.
Mit szólnak ehhez a szülők?
Egy halmozottan hátrányos térségben különösen fontos, hogy legyen visszajelzés a szülők felé, ezért sok koncertet szervezünk. Lássák, olyasmivel foglalkozik a gyermekük, ami jót tesz nekik. Sok kellemes meglepetés ért már minket a kollégáimmal. A közös hangszertanulás meglátszik az iskolalátogatási mutatón és a tanulási kedven is. A gyermekekkel könnyebb az iskolai munka, együttműködőbbek, a tantárgyi jegyeik, készségeik is fejlődnek.
Az a szülő, aki maga sem tanult zenét, honnan tudja, hogy milyen hangszert adjon a gyermekének?
A Symphonia Alapítványban az az alapvető cél, hogy minél több hangszerből választhassanak a gyermekek, és ha váltani akarnak, arra is legyen lehetőség. De a hangszerválasztás valóban egy nagyon fontos kérdés. Gyakran gondolok arra, hogy kisgyermekként mennyire nem érdekelt például a hegedű. Még az is lehet, hogy ha csak ezt a hangszert választhattam volna, nem kerülök zenei pályára.
Melyek a népszerű hangszerek?
Egy ütőshangszer, vagy egy rézfúvós sok gyermek képzeletét megfogja.
Mindegy, hogy fiúról vagy lányról beszélünk?
A hangszer jellegénél fogva nem. Más fizikai adottságok kellenek egy rézfúvóshoz, vagy egy furulyához. De az életkor sem mindegy. A zongorázást egy normál, átlagos képességű gyermeknél a 3. osztály környékén érdemes megkezdeni, akkor már a kisujj is elég erős hozzá. A furulya viszont kiváló áthidaló hangszer, abból rengeteg más felé lehet nyitni.
Ön szerette kiskorában a zenét?
Igen. Jók voltak a zenei képességeim, amit időben felismertek a szüleim. Nem zenész családból származom, de volt arra lehetőségük, hogy zenei általánosba írassanak és vegyenek nekem egy pianínót.
Hogyan kezdte?
Furulya órára jártam, majd elhangzott a kérdés az iskolában, hogy milyen hangszeren szeretnék tanulni. Tulajdonképpen úgy választottam a zongorát, hogy igazából fogalmam sem volt a hangszerről. Az egyik gyermek azt mondta, könnyű játszani rajta, mert minden billentyűre rá vannak írva a hangok. Ez persze nem igaz, de mégis ettől jött meg a kedvem. Pedig arra is emlékszem, hogy amikor a tévében láttam egy igazi nagy zongorát, egy kicsit még ijesztő is volt számomra.
Szeretett zongoraórára járni?
Igen, de nekem kiváló tanárom volt, ma is gyakran visszajárok hozzá. Volt sok olyan pillanat, amikor rajta múlt, hogy ezen a pályán maradtam.
Mikor jöttek az első sikerek?
Nagyon jól teljesítettem a zeneiskolában, amit én sikerként éltem meg. Tudom, általában azt képzelik, hogy ez mindig valami nagy koncertteremhez köthető. Valóban mindegyiknek van érdekes, egyéni hangulata, de azt nem lehet előre tudni, melyiknek a miliője lesz olyan, amelyikre évek, évtizedek múltán is emlékszünk majd.
(Fotó: Oravecz György – Facebook)
