Idén megfogadom… – de vajon be is tartom?
Miért fogadunk meg újévkor bármit is, ha úgysem tartjuk be? De kérdezhetnénk úgyis, miért nem tartjuk be, ha már valamit megígértünk magunknak? Utánajártunk a témának és Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológust kérdeztük az újévi fogadalmak buktatóiról.
A szakértő szerint nincs baj az újévi fogadalmakkal, ha elég érettek vagyunk hozzá. Vajon idén hány magunknak tett ígéret teljesül?
Családháló: Miért teszünk fogadalmat újévkor?
Skultéti-Szabó Katalin: A december az ünneplésről szól. Ebben az időszakban nagyokat dőzsölünk, összegyűlik a rokonság, jókat főzünk, eszünk-iszunk és több alkoholt is fogyasztunk. Ilyenkor nem gondolunk semmi másra, és ennek az egész jólétnek a január elseje fog megálljt parancsolni, mert akkor újból elkezdünk dolgozni, indul az iskola, az ovi, a bölcsi. Ekkor szoktuk azt mondani magunknak, hogy „jó, itt az év eleje, ideje lefogyni, leszokni a cigiről, satöbbi”. Elkezdünk magunkhoz szigorúbbak lenni, mert év eleje van és elkezdődnek a hétköznapok. Valahogy ennek a január elsejének egy kicsit mágikus ereje van. Új év, új kezdet és akkor most majd menni fog, gondoljuk mi, de ezek a fogadalmak útközben elszoktak vérezni.
CSH: Miért fogadunk meg valamit, amiről valószínűleg mi magunk is tudjuk, hogy nem tartjuk be?
SZK: Nem biztos, hogy tudjuk, lehet, hogy a felszínen mi is akarjuk. Nem úgy indulok neki, hogy fogadalmat teszek és tudom, hogy nem fog sikerülni, hanem valahol önmagamat is becsapom. Mielőtt valaki fogadalmat tesz, mindenképp tegye fel magának a kérdést, hogy valóban akarja-e a változást.
CSH: Mik a leggyakoribb kívánságok? És mik a legnagyobb hibák, amiket elkövetünk ezeknek a megfogadásakor?
SZK: Leggyakrabban a fogyás/sport, a dohányzásról való leszokás és a több szabadidő a családdal szerepel az emberek listáján. Az kell eldönteni, hogy tényleg megvan-e bennünk az a nagyon erős belső motiváció, ami szükséges a fogadalmunk betartásához, vagy inkább csak egy külső körülmény hatására – például a feleség unszolására – ígérjük meg magunknak, hogy leszokunk a cigiről. De ez nem egy belső motiváció, hanem ezt a feleség akarja, amivel maximum azt érjük el, hogy titokban fog dohányozni a férjünk.
CSH: Említette az önbecsapást. Azzal, hogy becsapjunk önmagunkat, nem ártunk az önértékelésünknek?
SZK: Ez leginkább személyiségfüggő. Van, aki lazábban veszi a dolgot, és azt mondja, hogy jó, ez nem teljesült idén, míg más teljesen összeomlik. Ahhoz, hogy fogadalmat tegyünk, szükséges egyfajta felkészültség os és az, hogy a realitás talaján maradjunk. Én mindenkit arra buzdítanék, hogy ha már ígéretet akar tenni önmagának, akkor az egy reális cél legyen. Fontos, hogy ne vállaljuk túl magunkat, ne célok tömkelegét tűzzük ki magunk elé, mert az úgysem fog menni. Gondolkodjuk előre, hogy lássuk, mi az, ami a leginkább teljesíthető, így elkerülve a biztos kudarcot és azt, hogy az önbizalmunk lejjebb csússzon.
CSH: Sokan álomalakot vagy álomnyaralást terveznek a következő évben, de ehhez tudatosítani is kéne magunkban, hogy ezért tenni is kell.
SZK: Pontosan így van. Ezért mondom én is, hogy a racionálisan kell kívánnunk. A nők többsége fogyni szeretne januártól, de ehhez azt is tudatosítani kell magunkban, hogy ez egy hosszú folyamat. Lesznek benne visszaesések, lehet, hogy nem olyan ütemben alakul a testünk, ahogy azt terveztük, de nem kell pánikba esni és feladni az egészet. Bármikor becsúszhat egy bőségesebb ebéd, egy szelet torta. Ez nem kudarc. Tudatosítani kell magunkban, hogy vannak gyengeségeink, nem szabad fekete-fehéren gondolkodnunk. Tovább kell lépni és kitartanunk a célunk mellett.
CSH: Magyarán azt kell magunkban tudatosítani, hogy vétkezhetünk.
SZK: Igen. A lényeg, hogy ne vállaljuk túl magunkat, számítsunk arra, hogy, amiért küzdenünk kell, abban lehetnek visszaesések. Ha ezeket észben tartjuk és megvan a kellő motiváció, akkor lehet, hogy végig tudjuk vinni. Ha nincs meg ezek közül valami, akkor érdemes egy másik időpontot választanunk a január elseje helyett, amikor már kellőképp felkészültek vagyunk egy fogadalom betartására.
CSH: Egyre többször hallom, hogy sokan egy cetlire írják a kívánságaikat, majd évközben pipálgatnak, esetleg hozzáírnak. De olyan „praktikáról” is hallottam, hogy valaki nem egyszer kíván és azért küzd, hanem folyamatosan kisebb célokat megvalósítva halad előre. Ezek segíthetnek?
SZK: A praktikák, trükkök segíthetnek, de én továbbra is abban hiszek, hogy csak akkor vagyunk képesek a változásra, ha készen állunk rá. Igazából minden nap leírhatom egy kívánságomat, de ha nincs meg bennem a változásra való képesség, akkor mindegy. Azon gondolkodjunk, hogy valóban akarunk-e változni. Ha igen, akkor segíthetnek ezek a módszerek. Mindannyian tudunk olyan példát mondani, hogy egy tragédia vagy valamilyen „vészjelzés” hatására változott pozitív irányba a személyiség. De ha nincs meg belül semmi, akkor hiába kötjük a misztikus január elsejéhez az életünk megváltoztatását, nem fog menni.
A fogadalmak helyett szerintem fontosabb az, hogy egy számvetést készítsünk arról, hogy milyen volt az előző évünk. Gondoljuk végig, hogy min akartam az életemben változtatni és ha ez nem sikerült akkor annak mi lehetett az oka. Túl általános dolog volt? Túl magasra tettük a mércét? Ezek fontos kérdések. Készítsünk összegzést arról, hogy mik voltak a sikereink, mit vinnénk szívesen tovább a következő évben, mi az, amit szívesebben csinálnánk. Vegyünk számba mindent: az egészségünket, a magánéletünket, a munkánkat. Azt, hogy kik azok az emberek, akikre számíthatunk és kik azok a kapcsolataink, akik csak „vannak”. Mindezt számba venni és értékelni sokkal fontosabb, mint azt, hogy csak azért mert elseje van, tegyünk egy ígéretet, ami, ha nem jön be, akkor lerombolja az önértékelésünket. Várjuk meg azt az időt, amikor elég érett lesz a személyiségünk ahhoz, hogy változni tudjunk.