Így motiváld a gyereked a mozgásra! II. rész

Őszinte. Tudatos. Gyerekcentrikus. Rubint Réka határozott és következetes a gyermeknevelésben, mégis sokan vádolják azzal, hogy rossz anya. Az őt ért vádakról, a gyermekkoráról valamint gyermekeiről kérdeztük a fitneszedzőt.

Rubint Rékával interjúnk első felében arról beszélgettünk, hogyan érdemes motiválni a gyermekeinket arra, hogy kedvet kapjanak egy kis mozgáshoz. 

Családháló: Minden válaszában említést tesz a gyerekeiről. A közösségi oldalakon viszont sokan vádolják azzal, hogy nincs rendes, nyugodt gyerekkoruk amiatt, hogy tolja őket a médiába.

Rubint Réka: Én erről még nem hallottam. Sosem találkoztam ilyennel, de nem gondolom, hogy így lenne. Ők az életem részei. Elég nehéz őket háttérbe szorítani mikor mindig velem vannak. Sőt, az én üzenetem pontosan az, hogy attól mert az ember anya, attól, hogy feleség, még nem kell megszűnni nőnek lenni.

CSH: Norbikát rengetegszer bántják azzal, hogy duci. Ha sportolós képet rak fel akkor azzal vádolják, hogy sanyargatja őket. Mit szól ezekhez a vádakhoz?

RR: Tény és való, hogy a mi gyerekeink abban a szerencsétlen helyzetben vannak, hogy nekik ilyen tökéletes, rajzolt, görögszobor testűnek kéne lenniük. Én viszont nem szeretném ha fitnesz modell kinézetűek lennének, azt akarom, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Nyilván odafigyelek arra, hogy a rendszeres testmozgás benne legyen az életükben, de nem miattunk. Ne azért mert anya és apa fitneszedző, hanem mert tudom, hogy mit ad a mozgás: figyelmet, koncentrációt, állóképességet. Az én gyerekeim szinte sosem betegek, nagyon erős az immunrendszerük. Figyelek arra, hogy az étrendjük úgy legyen összeállítva, hogy az egészségüket szolgálja. Természetesen, ha egy nyaralás alkalmával megkívánnak egy süteményt vagy fagylaltot nem fogom azt mondani, hogy nem ehetnek. Az iskolában és óvodában sem fogom őket a kezükben egy update dobozzal beengedni, mert így is van elég stigmájuk. Gondolj bele, ha update ebédet csomagolnék nekik, akkor még jobban ki lennének közösítve. Egyébként a legkevésbé az érdekel, hogy ki mit mond a gyerekeimről. Sokkal fontosabb az, hogy ilyenkor az érzelmi biztonságot kapjanak és arra a hiteles példára, amit mi mutatunk nekik.

CSH: A teste is változik még ebben a korban.

RR: Lara is testesebb volt régen, most meg magas és vékony. Én szoktam könyörögni neki, hogy egyél már, pedig semmivel nem eszik kevesebbet, mint régen. Norbika is épp ebben a korban van. De amúgy sem várható el egy kilenc éves gyerektől, hogy a tükörben nézegesse magát, hogy most éppen hány kiló. Természetesen nem lehet azt mondani, hogy majd kinövi, mert ez nem igaz. Extrém súlyt nem lehet kinőni.

CSH: Vissza szokott hozzájuk jutni a negatív kritika?

RR: Nem engedem nekik, hogy regisztráljanak a közösségi oldalra. Ha megdicsérik őket, akkor azt elmesélem nekik, de egyébként nem. Különben is, azoknál, akik egy teljesen normális súlyban lévő gyereket kritizálnak azoknál valami nagyon nagy baj van.

CSH: Nem gondolt még arra, hogy ne posztoljon a gyerekeiről azok után, hogy milyen sértéseket kapnak?

RR: Nem. Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy nem fogok ilyen emberekkel harcolni. Meg kellett tanulni, erősödni ahhoz, hogy ne vegyek ezekről tudomást. Azt az időt és energiát, amit erre fordítnék inkább alkotásra szánom.

CSH: Hogyan került közel a testmozgáshoz?

RR: Tizenhárom éves koromig semmit nem sportoltam, a tornatermet is kerültem, ahogy csak lehetett. Egy év múlva drasztikusan lefogytam, mert utáltam, hogy mindenki csinos az osztályban csak én nem. Sportolni viszont még ekkor sem kezdtem el. Aztán egy fiú belém szeretett… Láttam a különbséget. Mikor jól néztem ki, rögtön érdeklődtek felém a fiúk. A középiskolában aztán kaptam egy igazán szadista torna tanárt. Három csoport volt ótán és én a gyógytestnevelési részbe kerültem. Ránk oda se figyelt a tanár. Majd félév végén meg akart buktatni és a többi tanárom könyörgött, hogy ne tegye, hiszen kitűnő tanuló voltam. Kettest kaptam. Ez olyan ösztönző volt, hogy év végén normál testneverési csoportba kerültem és négyest kaptam. Az ő kegyetlensége volt az, ami bebizonyította nekem, hogy én akkor is képes vagyok rá. Dühből és dacból megcsináltam. Szenvedéllyé vált. 

CSH: Onnantól nem volt megállás…

RR: Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy én ezzel fogok foglalkozni, biztos kiröhögöm. Aztán csak elkezdtem… Mikor Pestre jöttem elkezdtem a Gyógypedagógiai Kart és az ösztöndíjamat azzal egészítettem ki, hogy a kollégium tornatermében tartottam edzést. Először becsületkasszás alapon működött, mindenki annyi rakott bele, amennyit gondolt. Aztán láttam, hogy hónapról hónapra egyre több összeg gyűlik a kalapban. Szülői segítség nélkül tudtam önmagamat ellátni. Vettem egy menő terembe bérletet, bejártam aerobik órákra és mindenkinek mondtam, ha helyettesíteni kell bárkit akkor szóljanak mert jövök. Közben elvégeztem a Testnevelési Egyetemen az edzőit. Mindeközben egyszer-egyszer hívtak helyettesíteni. Ahogy az emberek megismertek már ők kérték, hogy tartsak én is órákat.

CSH: A végén pedig annyira megszerette az mozgást, hogy az utolsó órákban is várandósan edzést tartott.

RR: Igen, de mindezt csak akkor szabad, ha azt érezzük, hogy jól vagyunk. Szülés után is lehet majd edzeni, de mindennek meg van a maga ideje. Ha ésszel csináljuk a dolgokat akkor nem lesz gond. Az első gyermeknél nem az lesz az első gondolatod, hogy mikor mész el futni, ez természetes. Akkor minden ösztönből történik, de utána szépen lassan helyreállnak a dolgok. Lehet kezdeni visszanyerni a nőt, a feleséget. Legyünk önmagunkra igényesek, tudatosak. Teljesen más képet fogunk önmagunkról is mutatni. Attól leszel magazbiztos, hogy ha pontosan tudod, hogy hol a helyed a világban.