“Jézus is hozhatott volna mennyei kütyüket”

Böjte Csaba, azaz Csaba testvér két évtizede fogadott oltalmába néhány utcán élő kisgyermeket, és költözött velük egy elhagyott ferences kolostorba Déván. A sok-sok hátráltató tényező, akadály, nehézség ellenére Csaba testvér évről évre több árva, nehéz sorsú gyereket karolt fel, s ma már több mint kétezren élvezhetik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondoskodó szeretetét és biztonságát. A Jónak lenni jó című tévéműsor felvétele alatt, a stúdió forgatagában sikerült egy pár percre mikrofon elé ültetnünk Csaba testvért, hogy a karácsonyról beszéljen a Családhálónak.

– Sok kisgyerek nem mehet haza karácsonyra az otthonokból, hiszen nincs hová. Ők hogyan élik meg a karácsonyt?

– Így is, úgy is. Egyszer az egyik kislány nagyon sírt hogy szeretne hazamenni, de persze nem volt otthona. Annak idején egy idős néni hozta őt el vonattal Aradról. Nekem amúgy is kellett arrafelé mennem, és kimentünk az aradi állomásra. Együtt “nosztalgiáztunk”, megmutatta, hogy amikor jöttek a rendőrök a kutyákkal, melyik kukába bújt el, megrázó volt hallgatni. Boldogan mesélte, hogy volt, amikor koldulásai során egy egész kiflit kapott egy bácsitól…A legtöbb gyerek azért tisztában van a sorsával és nagyon ritkán fordul elő, hogy olyat kérnek, amit lehetetlen lenne megvalósítani. Meglepően sok önfegyelem van ezekben a gyerekekben.

– Mondhatjuk, hogy sokkal hamarabb felnőnek, mint azok, akiknek könnyebb a sorsa?

– Ha valaki átesik egy súlyos betegségen, egész más szemmel nézi onnantól az egészségét, az épségét. Ugyanez történik, ha valaki megtapasztalt egyfajta létbizonytalanságot. Többre tartja, jobban értékeli a létét és ezzel a gyermekek is így vannak.

– Karácsony táján talán segítőkészebbek az emberek, nyitottabbak a jótékonykodásra. Önnek mi a tapasztalata?

– Pár éve eljött hozzánk egy budapesti bírónő, akinek a véletlen folytán kezébe került egy levél, amit valamelyik gyerekünk írt az angyalkának. Az ő kezdeményezésére elindult egy lánc, hogy mind több gyerekünk kérjen valamit levélben. Több mint kétezer levél született, amiket elhoztak Magyarországra és ami döbbenetes, hogy került több mint kétezer ‘angyal’, aki válaszolt ezekre a levelekre, és küldött csomagot is. Idén már azt a visszajelzést kaptam, hogy még legalább ötszáz levélkére várnak “angyalok”. Mondtam, hogy csak ezért nem fogjuk az otthonokat bővíteni, de jól esik, hogy sikerült sok testvérünkből angyalt csinálni.

– Ön gyakran tapasztalja, hogy az emberek nem közömbösek a nehéz sorsú gyerekek iránt?

– Nézze, ha mi olyan rosszak lennénk itt, a Kárpát-medencében, hogy tudnék én 2300 gyereknek ennivalót és ruhát adni? Nagyon sok jó ember van mindenfelé. Vajon ki tudná kiszámítani, hogy hány tonna édességet, gyümölcsöt dugdostunk egymás csizmájába az évek során mondjuk Szent Miklós ünnepén?! Ha valaki nem hiszi, milyen sok jó ember van ezen a földön, akkor ő maga tegyen valami jót, és meglátja, mennyien fognak melléállni.

– Azon gondolkodott már, vajon miért kap ilyen nehéz sorsot egy gyermek?

– Ha már ilyen komoly filozófiai kérdések kerültek terítékre, talán érdemes arra választ keresni, hogy mi az ember célja a földön? Az, hogy a semmiből felnőve Istennel egy asztalhoz ülhessen. A nemlétből a lét felé, a teljesség felé haladjon. Az életben a nehézségek nem a gonosztól valók. Van, hogy azokat megoldva többek, gazdagabbak leszünk. A súlyemelő súlyt emelve lesz izmosabb, azaz: nem lehet az ügyességet, a bölcsességet, az élettapasztalatot megvenni, vagy megörökölni, ezen keresztül kell menni. Ha Isten meg is enged nehézségeket az életünkben, nem összeroppantani akar minket, hanem azt szeretné, hogy ezáltal többek legyünk. Nekem ötéves koromban meghalt édesapám. Nem vagyok benne biztos, hogy ha ez nem történik meg, én most ferences szerzetesként árva gyerekekkel foglalkoznék. Az életben egyazon dolog lehet akadály és lehet dobbantó is, tőlünk függ mire használjuk.

– Mit kívánna önmagának és a gyerekeknek karácsonyra?

– A Mi Urunk, Jézus Krisztus hozhatott volna karácsonyra egy csomó mennyei kütyüt, vagy kiutalhatott volna rengeteg fürjet, esetleg mannát, de olyan szép, hogy ő önmagát adta ajándékul, és azt gondolom, az volna jó, ha mi magunk lennénk egymás számára az ajándék – jelenlétünk, szavunk, gondolataink. Legyünk gyógyír, Isten áldása, simogatása a másik ember számára!

Fotó: Thaler Tamás