Kádár-Papp Nóri: „Bele kell nézni a tükörbe, nevetni magunkon egy jót és belekezdeni.”

Kádár–Papp Nóri háromgyerekes anyuka, akit leginkább onnan ismerhetünk, hogy két éve elkezdett futni a Margitszigeten, méghozzá kisbabástól, aztán, ahogy egyre több bátorítást, elismerést kapott, miközben újra és újra feltették neki a kérdést: hogy csinálod?, kipattant a fejéből egy online, élő, edzéseket közvetítő oldal létrehozása. Megkérdeztük Nórit, hová jutott el mozgalmával két év alatt.

Családháló: Hogyan és miért született meg benned a „Gyerünk, anyukám ötlete!”?

Kádár-Papp Nóri: Először nem is az ötlet született meg, hanem az igény. Az ikreim születése utáni időszak nagyon nehéz volt: bölcsis nagyobb testvér, lakáseladás, költözés. Sem időm, sem energiám nem volt mozogni, bár többször nekiálltam. A szülés utáni egy évben a korábbi 36-os helyett már 42-44 volt a méretem. Egyre csak halogattam a mozgás újrakezdését, határidőket szabtam, amikről már a kimondás pillanatában tudtam, tarthatatlanok. Közel 20 kiló túlsúllyal, három kicsi gyerekkel és egy padlásnyi kifogással esélyem sem volt sikerre vinni az életmódváltást. Végső elkeseredésemben két programra is jelentkeztem – nota bene testnevelő tanárként! – ahol 12 hét alatt edzésekkel, speciális étrenddel és étrendkiegészítőkkel vállalták a kiválasztottak „bombává” formálását. Egyik helyen sem engem választottak. Persze, ki merne bármilyen kitartást és rendszerességet igénylő munkába belevágni egy háromgyerekes anyával? Mikor beköltöztünk a Margitszigethez közeli lakásunkba, egy nap elindultam. Reggel, felkeléskor még fogalmam sem volt róla, hogy pár óra múlva a szigeten fogok „edzeni”.  Az edzést úgy képzeljétek el, hogy az egyáltalán nem futásra tervezett babakocsival nagyjából 30 másodperces szakaszokat voltam képes futni, aztán hörögve, tátogva igyekeztem magamra találni. Az állóképességem rettenetes volt, a kocogás minden pillanatában csak az utánam hullámzó fenekemet éreztem. De kitartóan jártam, hetente 2-3 alkalommal biztosan. A futó szakaszok szinte észrevétlenül hosszabbodtak és egyre többször csináltam a futás után erősítő gyakorlatokat. A Gyerünk, anyukám! oldalt 2014. április 1-én indítottam. Addigra túl voltam sok-sok futáson és tornán, a házunkhoz közeli parkban. Egyrészt zavart az egyedül tornázással járó feszengés, másrészt a szabadtéri tornák és futások alkalmával több anyukával beszélgettem, akik mind arra ösztönöztek, hogy ne folytassam magányos farkasként. Ahogy egyre jobb állapotba kerültem fizikailag és mentálisan (!), egyre többször gondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne egy olyan anyákból álló közösség, melynek az „alapköve” nem a gyerek és a gyerekprogram, hanem maga az anya és az ő igényei.

CSH: Az oldal, az edzések nyilvánvalóan hiánypótlók. Miben látod az online edzéseitek legnagyobb előnyét?

P.N.: Nincs is annyi hely az oldalon, hogy kiférjenek az előnyök 🙂 Lássuk: nincs szükség bébiszitterre, az otthon lévő babák és gyerekek nagyon jó mintát látnak, az össze-vissza napirendet tartó gyerekek mellett nagyobb eséllyel iktatható be egy óra mozgás, beteg és/alvó gyerek mellett sem kell lemondani az órát, megspórolható a babakocsis vagy hordozós (tömeg)közlekedés, nincs feszengés az órán, hogy “itt mindenki fiatal, feszes és tudja a koreográfiát” és a saját zuhany sem elhanyagolható.

CSH: Milyen problémákkal szembesülnek a frissen szült, egy, két, három kicsi gyerekkel otthon lévő anyukák a testmozgást illetően?

P.N.: Sokan éreznek lelkiismeretfurdalást, ha akár egy fél órát elcsípnek maguknak mozgásra. Aztán kiderül, hogy ott a dvd, de már unják, viszont nem találják azt az órát, ahova szívesen járnának. Szerencsére babás órák már nagyon sok helyen vannak, de gyerek nélkül nehezen találnak olyat, ami hasznos, kielégítő és végrehajtható szülés után pár héttel vagy hónappal. Sokan látják a megoldást a futásban, mert olcsó és a láb kéznél van, pedig a meggyengült kismedencei -és törzsizmoknak nem tesznek jót vele. Azt is gyakran tapasztalom, hogy a hónapok alatt felhalmozott extra súlyt türelmetlenül próbálják az anyukák leadni, amiből sokszor az sül ki, hogy agresszív edzésektől és új étkezési szokásoktól hamar kiégnek. 

CSH: Hogyan működik az edzés? Mivel érdemes kezdeni szülés után?

P.N.: Normál szülést követően akár hat héttel, császármetszést követően 10-12 héttel el lehet kezdeni sportolni. Amire mindenképpen figyelni kell, az egy jól tartó sportmelltartó, a mozgás előtti szoptatás, és a szokásosnál is több folyadék. Óvatos tornával ajánlott kezdeni, a szülést követően még akár fél év is kell, hogy a relaxin nevű hormon kiürüljön a szervezetből. Ez a hormon segít fellazítani a kötőszöveteket és az ízületeket a terhesség alatt. Az anyukák legfontosabb feladata a törzs és a kismedence izmainak újbóli megerősítése, mivel a terhesség alatt a has izmai megnyúlnak, bizonyos esetekben szét is nyílnak, illetve a medencefenék izmai rendkívüli terhelést kapnak. Mindezekért érdemes egy jól megválasztott szülés utáni regeneráló tornával kezdeni és legalább 8-12 hétig csak ezekre a területekre fókuszálni.

CSH: Az eltűnő plusz kilók nyilván óriási sikerélményt jelentenek. De milyen előnyei vannak még az edzéseknek?

P.N.: Nagyon sokan nem azért kezdenek velünk tornázni, hogy fogyjanak. Van, akinek a háta fáj, más szeretne jobb állóképességet vagy egy kiadós izzadás után több türelmet a gyerekeihez és olyanok is akadnak, akik a sporttal újra célt és motivációt találnak a gyakran ingerszegény babázó évek alatt.

CSH: Offline is vannak edzések…pontosan mikor és hol?

P.N.: Mivel az online oldal teljes embert kívánt, ezért mostanában nincsenek rendszeres offline edzések. Amikor időm engedi, a Margitszigeten szervezek közös futást vagy tornát. Idén pedig már a “mozgótornát” is kipróbáltuk, ahol a kocogást időnként abbahagytuk egy kis erősítés miatt. Ezeket az eseményeket a Facebookon mindig előre meghirdetem és természetesen díjmentesen lehet csatlakozni.

CSH: Nem egyedül tartasz tornát, egyre többen vagytok. Bárki tarthat edzést?

P.N.: Egy éve indultunk a jelenlegi oktató csapattal, én kerestem meg a lányokat. Igyekeztem minél színesebb órarendet összeállítani és nem titkoltan arra is figyeltem, hogy ne kőkemény testű 18 éves fitneszmodellek tartsák az órákat. A jelenlegi csapat szinte csak anyukákból áll, olyanokból, akik az óra tartása közben elfáradnak, vagy időnként gyereket nevelnek. Egyre többen jelentkeznek, hogy szeretnének oktatóként csatlakozni hozzánk, igyekszem szeptembertől mindenkinek bemutatkozási lehetőséget biztosítani.

CSH: Testedzés és közösségi kezdeményezés – a sportoláson kívül mit adtok egymásnak a Gyerünk, anyukám kapcsán?

P.N.: Megcáfoljuk, hogy a virtuális tér és a közösségi oldalak használata elszigetel. Összekapcsolódik a tanyán élő, lovakkal foglalkozó anyuka az Észtországban élő másikkal és még több százzal. Ez egy olyan modern fonó féle. A zárt csoportban mindig van lehetőség egy kis motivációküldésre vagy -fogadásra, és ott olvasgatva azt is látják a lányok, hogy mindenhol ugyanazok a problémák. Se jobb, se rosszabb, igazi sorsközösség 🙂

CSH: Eltelt két év, amióta elindult az oldal. Mi az, amit eddig elértél, elértetek, és hogyan tovább?

P.N.: A saját motivációs projektből mára mozgalom, sőt vállalkozás lett. Egyre népesebb a táborunk és mára már nem tudok úgy beszélgetni egy társaságban, hogy ne legyen legalább egy ember, aki azt mondja, “persze, hallottam rólatok”. 2015 termékeny év volt, a Marie Claire ‘Együtt könnyebb!’ kampányának különdíjasa lettem és engem választott a szakmai zsűri a Coca Cola Év Testébresztőjének. Idén pedig Rácz Zsuzsa hét éve életre hívott pályázatán, a Terézanyun nyertünk díjat a közösségek kategóriában. Vannak még nagy terveink, de nekem az lenne a legnagyobb boldogság, ha a szülés utáni mozgás fogalma egyet jelentene Magyarországon a Gyerünk, anyukámmal.

CSH: Mit üzennél azoknak az anyukáknak, akik nem mernek belevágni a sportolásba, akik kifogásokat keresnek, vagy úgy érzik, erre már tényleg nincs energiájuk?

P.N.: Az önvizsgálat és az önirónia elengedhetetlen az első időkben. Először tisztázni kell, hogy tényleg nem fér bele a mozgás jelenleg vagy beleférne, de nem motivált és ezért kifogásokat gyárt. Olyan szerintem nincs, hogy egy gyors, hatékony tornára egy anyuka ne találjon egy héten 2-3 alkalommal 30 percet. Az már más kérdés, ha alulmotivált vagy hullafáradt. Viszont, ha megvan a felismerés, hogy “te jó ég, én kifogásokat gyártok, pedig csak lusta vagyok”, akkor bele kell nézni a tükörbe, nevetni magunkon egy jót és belekezdeni. Az is felszabadító tud lenni, ha beismeri, hogy éppen egyetlen porcikája sem kívánja a mozgást, örül, hogy él. Ilyenkor szuper ezt kimondani és le lehet tenni a kifogásgyártás terhét egy időre. Aztán, amikor eljön az idő, belecsapni. Az aranyat érő tanács pedig az, hogy egy próbát megér. Öltözz át, kezdj bele és ha 10 perc után is azt érzed, hogy fáradt vagy és nem megy, még mindig abbahagyhatod!