„Kaptam egy új életet a sorstól” – Lukoviczki Réka a Mandiner.családnak
Lukoviczki Réka 2014 nyarán, 21 évesen elveszítette bal lábát egy autóbalesetben. A hosszú rehabilitáció során átértékelte az életét és blog írásba kezdett, hogy megossza gondolatait és bátorítsa azokat, akik hasonló élethelyzetben vannak. Interjúnk a Lábatlan blog szerzőjével.
Miért kezdtél el blogot írni?
Az írás mindig is jelen volt az életemben, mert kislány korom óta naplót vezetek az életemről. A rehabilitáció elején a fantomfájdalom és a bennem lévő keserű érzések miatt nem volt annyi erőm írni. Haragudtam a világra. De ahogy fizikailag erősödtem a 7 hónapos rehabilitáció alatt, hogy képes legyek műlábbal járni, a kedvem is egyre jobb lett. Rájöttem, hogy szerencsés vagyok, és nagy ajándékot kaptam az élettől: egy második esélyt az életre. Lehetett volna sokkal rosszabb is, ha például megsérül az arcom, vagy a kezem. Így tudok újra dolgozni, és eljutni mindenhova, ahova csak szeretnék.
Mi a célod vele?
Szeretném felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy milyen nehézségekbe ütköznek azok, akik mozgáskorlátozottként próbálnak élni Magyarországon. Mai napig vannak olyan közeledési eszközök, amikre nem tud felszállni egy kerekesszékes, vagy úgy építenek meg épületeket, hogy nem figyelnek az akadálymentesítésre. Fontosnak tartom, hogy előítéletek nélkül tekintsenek ránk, ahogy a társadalom más tagjaira, nekünk is ugyanolyanok az érzéseink, ugyanolyan hétköznapi problémákkal küzdünk.
Hogyan élte meg a balesetedet a családod?
A baleset összekovácsolta a családunkat és még erősebb lett a kötelék köztünk. A szüleim és az öcsém mellettem álltak a kezdetektől fogva, a több mint két évvel ezelőtt történtektől nemcsak én, hanem ők is megerősödtek. Anyukám sokáig nem értette, hogy ez a baleset hogyan történhetett meg velem. Apukám, mint mindig erős volt és azt mondta már a kórházban, hogy meg kell erősödnöd és folytatnod kell az életedet. Nálam a családba mindenki beletartozik, akinek szeretetet adok, és akiktől szeretet kapok. Így a három papagájom és a két kutyám is a családom része. Néhány barátot elveszítettem az utamon, mert ők azt a személyt szerették volna visszakapni, aki baleset előtt voltam, a régi Rékát, de ez már lehetetlen. Jó hír, hogy a mostani utamon kaptam új barátokat.
Milyen terveid vannak ezen az úton?
Általában egy évre előre tervet készítek egy évtervező füzettel. Halk zenét kapcsolok, töltök egy pohár bort magamnak, és végiggondolom mi történt az elmúlt évben, és megtervezem a következőt. Készítek egy nagy rajzot is, amit kiteszek a lakásban, egy jól látható helyre. Minden terv olyan, mint egy kis felhő: ha ránézek a hétköznapokban mindig erőt ad a folytatáshoz. Elképzelem, ahogy megvalósul. Ez hitet és nagy erőt ad.
Szeretnék elkezdeni egy coach képzést, mert emberekkel szeretnék foglalkozni. Szeretném megírni a könyvemet, és továbbra is szeretnék blogolni a fordulatokban és új témákban gazdag életemről. Egyszóval azzal akarok foglalkozni, ami igazán én vagyok, és ez a gondolat minden nap boldoggá tesz.
