Kemenceflow – Interjú Póta István kemenceépítővel
Ha valaki egyszer is látta kemencéit, bárhol felismeri jellegzetes stílusjegyeikről: az ívekről, a kovácsoltvas ajtóról, a minőségről és legfőképpen a beléjük épített szeretetről. Járja az országot, és keze nyomán valami olyan születik az udvarokban, konyhákban, éttermekben, amely minőségével, szépségével és értékével dísze és központja lesz bármilyen helynek.
rpt
Póta Istvánnal, vagy ahogy egyre többen ismerik, a „Vándorkemencéssel” Nagymaroson beszélgettünk egy gyönyörű kert szegletében, egyik kemencéje társaságában.
Családháló: Hogyan lettél kemenceépítő?
Póta István: Sok évvel ezelőtt házakat építettem többedmagammal, és egyszer három hétig nem volt munkánk. Kitaláltuk, hogy építsünk addig kemencét…valahogy így indult, azonban igazából nem tartom fontosnak, hogy hogyan, honnan jutottam el idáig. Sokkal lényegesebb az, ami most van. A kemencék is arról szólnak, hogy ki vagyok én most. Ahogy a kemencék, úgy én is folyamatosan fejlődöm.
CSH: Mi történik azután, hogy valaki megkeres azzal, hogy szeretné, ha kemencét építenél neki?
P.I.: Mindig szem előtt tartom, mit szeretne a megrendelő, de csak olyat építek, ami nekem is tetszik. Ha nem én vagyok, ha nem tudok azonosulni a formavilággal, esetleg olyan műszaki tartalomhoz ragaszkodik az ügyfél amitől tudom hogy rosszabb lesz a kemence, akkor nem építem meg.
CSH: A kemenceépítés komoly fizikai munka…
P.I.: Számomra nem az. Nekem a kemenceépítés hobbi, kikapcsolódás. Három és fél kiló egy tégla… én ezt nem érzem nehéznek. Fitten tart testileg, és ami fontosabb, szellemileg is. Ráadásul a jelenben tudok lenni általa – olyan ez, mint egy folyamatos flow-élmény. Amikor építek, kikapcsolom a világot, csak én vagyok, a tégla, meg a malter. Sokszor előfordul, hogy dolgozom reggeltől estig, és észre se veszem, hogy mikor telt el a nap.
CSH: Miért fontos a jelenben lenni?
P.I: Mert a létezést élem meg, annak örülök és azt használom ki, ami van, nem pedig folyamatos hiányérzetben, félelemben, keserűségben élek. A holnap úgyis eljön, de ha még figyelünk is rá, akkor olyan lesz, amilyennek mi szeretnénk. Nekem ezt jelenti a kemenceépítés. Meg persze sikerélményt is, mert dicsérik a munkámat, mert örülnek neki.
CSH: A kemencéid nem csak szépek, de bármit meg lehet bennük főzni, sütni.
P.I.: Nagyon figyelek arra, hogy a kemencék, amiket építek, úgy tudjanak működni, hogy az minél komfortosabb legyen a használóinak, tehát ne kelljen ott állni 4-5 órát és beletolni két talicska fát. Az én kemencéim egy óra alatt felfűthetőek, 2-3 óra alatt megsül bennük a hús, de akár lekvárt, húslevest is lehet bennük főzni.
CSH: Vándorkemencésként te is járod az országot, és különböző rendezvényeken készítesz ételeket az utánfutóra épített kemencédben. Mindig szerettél főzni?
P.I.: Igen. A főiskola alatt, mikor vizsgaidőszak volt, az volt a kikapcsolódás, ha többen főztünk. Később otthon is én főztem, és persze saját magamnak is építettem kemencét. Péntekenként kora délután hazamentünk, begyújtottunk, dagasztottuk a tésztát, este megérkeztek a vendégek. Lassan megtanultam, hogyan kell ételt készíteni kemencében.
CSH: A kemencében, kályhában égő tűz mindig is az otthon melegét, a család összetartását szimbolizálta. Ilyen értelemben a kemenceépítésnek lehet célja az, hogy összehozza az embereket?
P.I.: Biztos vagyok benne, hogy a tűznek van ilyen hatása. Örülök, ha használják a kemencéimet, mert jó élmények kapcsolódnak az ilyen együttlétekhez, de azt hiszem – és ez tényleg önzés részemről – nekem ez az egész többet ad, mint annak, aki használja a kemencét, amit építek neki.
CSH: Miért?
P.I.: Mert azt csinálom, amit szeretek, és mert amikor adok, és amikor kapok, az rólam szól. Ha úgy tudsz adni, hogy be tudsz lépni a másik fejébe, hogy lásd, neki mi a jó, akkor minden rendben. Minden más csak szándék.
