Kényszerítő erő

Hazánkban nem túl sok családbarát munkahely létezik, de mondhatnánk, hogy semmiféle munkahelyből nincs túl sok. A válság utáni évek nagy kérdése az lesz a munkaerőpiacon, hogy a munkáltatók képesek-e megfelelően integrálni a gyermeket vállaló nőket: hiszen a foglalkoztatás mellett az egyre csökkenő születésszám az ország – és Európa – egyik legnagyobb problémája. Keveházi Katalin, a Jól – Lét Alapítvány ügyvezetője szerint az lenne a kívánatos, ha a munkavállalók részéről komoly elvárás nehezedne a munkáltatókra, hogy igenis családbarátok legyenek, ez ugyanis kényszerítő erővel bírna.

– Mióta létező igény a családbarát munkahely a tipikusan hagyományos berendezkedésű Magyarországon, ahol a férfiak dolgoznak, a nők otthon vannak a gyerekkel?
– Régóta létező probléma, de 2000 óta van kormányzati ösztönző törekvés a családbarát munkahelyek létesítésére, ugyanakkor annak valós jellegével kapcsolatban a mai napig felettébb különböző elképzelések vannak. Sok cég, egyre több figyel oda erre, vannak akik kommunikálják ezt, vannak akik nem. Szerintem fontos lenne ez utóbbi, ezért is csatlakoztunk a NEFMI Családbarát Munkahely Díjpályázathoz, és veszünk részt évek óta e munka több fázisában.

– Miért éri meg ma egy cégnek családbarátnak lenni?
– Minden kereskedő tudja, hogy a mosoly üzletet teremt, a válasz így rettenetesen egyszerű: egy mosolygós munkatárs jó képet alakít ki a cégről a vevő számára. Ha a dolgozók betegek, frusztráltak, szidják a “rendszert”, akkor a cég biztosan nem azt sugallja magáról, hogy jó itt dolgozni. Ahol pedig nem jó dolgozni, ott feltehetően jó munkát sem lehet végezni, ezt egy vevő egyszerűen összerakja magában. Egy vállalatnak az az érdeke, hogy jó teljesítményt nyújtó munkavállalói legyenek, ehhez hosszú távon érdemes építenie az emberekre, érdemes megtartania egy olyan munkavállalót, aki például szülni megy.

– Miért jó egy cég számára, ha kisbabás anyukát is a csapatban tart? Új tapasztalatokkal segítheti a fiatalokat és az idősebbeket?
– Nagyon ideális lenne, ha egy átlag magyar munkahelyen ilyen színes korfa lenne, de sajnos ma még a legfiatalabb, kvalifikált dolgozók is komoly elhelyezkedési gondokkal küzdenek, még akkor is, ha alacsonyabb bérigényekkel rendelkeznek. Egy átlagos Magyarországon élő nő 28 évesen szül. Ha történetesen három gyermek vállalása után ( a mai átlag alig haladja meg az egy gyermeket)– miután nyolc évet töltött el otthon – azt szeretné, ha visszamehetne a végzettsége és a korábban végzett munkája szerinti területre, nagyot fog csalódni. 36 évesen, friss munkatapasztalat nélkül pályakezdőnek túlkoros, így igen nehéz helyzetben van. Ezzel együtt egy nemben, korban, társadalmi helyzetben vegyes összetételű társaság sokkal kreatívabb lehet, mint egy homogén munkaközösség.

– Milyen eszközökkel lehetne ösztönözni a gyermekbarát munkahelyeket?
Biztosan elsődleges eszköze lehet a megfelelő pályázati rendszer. Jó példa erre a NEFMI által most felújított Családbarát Munkahely Díjpályázat, ami kapcsán azért a problémára is felhívnám a figyelmet. Több mint 10 éve létezik, de már többször megváltoztatták, átalakították. Egységes és tervezhető forma kellene. Megkönnyíthetnék az újrapályázást is a már sikeresen pályázóknak, az uniós forrásokat így jobban lehetne hasznosítani.

– Az Önök alapítványa közel tíz éve foglalkozik édesanyák visszaintegrálásával a munkaerőpiacra. Pontosan miben tudnak nekik segíteni? Munkát szereznek?
– Én ”pálya-újrakezdőknek” hívom az édesanyákat, hiszen ez a realitás, ma leggyakrabban erre kényszerülnek. A nők számára ez igen jelentős kihívás, ezért döntöttünk úgy, hogy megoldásokat keresünk nekik és a társadalmi párbeszéd részévé próbáljuk tenni a témát. Szeretnénk hozzájárulni a férfiak és nők társadalmi egyenlőségéhez, ez azt jeleni, hogy lehetősége legyen minden nőnek és férfinak a benne rejlő lehetőségek megvalósítására a munka világában és a magánéletben egyaránt. Ennek érdekében tudatformáló kampányokat folytatunk, szakértői szolgáltatást végzünk. Nap mint nap jönnek hozzánk segítséget kérő anyák tanácsadásra, látjuk, hogy különböző élethelyzeteken különböző módokon lehet segíteni a nőket, akiknek a gyermekvállalás negatívan befolyásolta a munkaerőpiaci helyzetét. Súlyosbítja a helyzetet, hogy eleve nincs munkahely. Ha sikerül is elhelyezkedniük, például több év otthon töltött idő után, nincs visszatérés ugyanarra a szintre. Európa fejlettebb részein nem véletlen, hogy egyre kevesebbet töltenek „otthon” az anyák: igyekeznek minél hamarabb visszatérni a rendszerbe. Persze ott erre megfelelő lehetőségek is vannak: részmunkaidő, atipikus foglalkoztatási formák, gyermekfelügyelet.

– Ez egyszerűen hangzik, de mintha nem ez lenne manapság a magyarországi cégek fejében, amikor egy munkatárs babát vár. Sok olyan történetet hallani, hogy más indokkal természetesen, de mégis megválnak a kismamától, amint lehet.
– Sajnos ma is jellemző az automatikus elbocsátás, ugyanakkor az is igaz, hogy azért a kulcsmunkatársakat is szívesebben veszik vissza mint régen. Persze csak azokat, akik korábban már bizonyítottak. Szerencsés lenne, ha a munkavállalók részéről komoly elvárás nehezedne a munkáltatókra, hogy igenis családbarátok legyenek, ez kényszerítő erővel bírna.

– A munkáltatói oldallal miként foglalkoznak?
A kismamák és a munkahelyi viszonyának problémája általában a várandósságtól kezdődik, de akár már a gyermek tervezésétől is elkezdődhetne, hiszen így felkészülhetne mindkét fél. Egy vállalatnál nagyon fontos, hogy lássa mi a cél, és ehhez találja meg a megfelelő eszközöket, ennél is fontosabb, hogy a különböző eszközök stratégiában működjenek. Jó ha van mondjuk egy cégnek több családbarát megoldása, ám ha ezek nem állnak össze rendszerbe , semmit sem fognak érni, de legalább esetlegessé válik. A szemléletformálás kulcskérdés, ahogyan a munkaidő is. Véleményem szerint egy vállalatnál csak kreativitás kérdése annak kitalálása, hogy milyen beosztásban, milyen atipikus formákban lehet foglalkoztatni egy napi fix bejárásra képtelen anyukát.

– Miért lehet az, hogy az évek óta igen nehéz gazdasági helyzet ellenére sem sikerül a nők széleskörű foglalkoztatása? Tavalyi adat szerint az aktív korúaknak mindössze a fele dolgozik.
– Ez elválaszthatatlanul összefügg a kialakítatlan munkahely-rendszerrel. A nők általában „hármasút” elé kerülnek a családalapításkor: vagy gyereket vállalnak és felhagynak a munkával, vagy a nagyon kicsi gyermek mellett vállalják a 8 órás munkaidőnél  a gyakorlatban jóval hosszabb munkaórákat,  harmadik esetben pedig megkísérlik mindkettőt egyszerre csinálni, erre viszont a jelenlegi munkáltatói gyakorlat mellett nem nagyon lehet számítani. Meggyőződésem, abban a pillanatban, hogy a férfiak életében is meghatározó lenne, hogy miként egyeztethető össze a munka és a család, akkor nők gyermekvállalás utáni életpályája sem alakulna feltétlenül ezen kényszerpályák mentén. Jelen esetben ugyanis ez a helyzet.

– Nem ellentmondás Ön szerint, hogy a nők és férfiak egyenlőségéért küzdenek, szeretnének egyenlő fizetéseket, több női vezetőt, közben pedig különleges elbánást akarnak kiharcolni a gyermeket vállaló nőknek?
– Látszólag mindenképp ellentmondás. A társadalomban a gyermekgondozási feladatokat ma a nők, és leginkább csak ők látják el. Ha eljutnánk odáig, hogy a társadalompolitika a férfiak nevelésben való részvételét is aktívabban támogatná, tovább megyek előírná (pl. a svéd gyermekgondozási, szabadságolási rendszer az apáknak is kötelezővé teszi igénybevételt, így kaphatják meg az ottani gyes teljes összegét), akkor nemcsak szubkulturális szinten jelenne meg a szülői szerepek egyenrangúsága, megkezdődhetne a  társadalmi szemlélet átalakulása. A gyermekvállalás egészen másképp érinti ma a férfiak és a nők karrierlehetőségeit, életpályáját, egyúttal jövedelmi lehetőségeit is. Párhuzamosan kellene a két szerepvállalást kezelni, válthatnák egymást a gyermeknevelésben, ehhez azonban semmilyen formában sem kellene a társadalomnak különbözőként megjeleníteni a nők és férfiak munkaerőpiacon való helytálláshoz szükséges képességeit.

– De azért egy anya-gyerek kapcsolat merőben más egy apa-gyereknél. Vagy tévedek?
– Az anya szoptatja, ő hozta a világra, ez egy különleges kapcsolat. De nem biztos, hogy a gyereknek csakis az anyjára van szüksége a nap 24 órájában az anyjára. Szerető felügyeletre, gondoskodásra van szüksége persze, de ezt az apa, a nagyszülő éppúgy el tudja látni. A több felnőttel ápolt bizalmi kapcsolat a gyermeket is gazdagítja. Egyébként szoptatás alatt is lehet pl. otthoni vagy rugalmas keretek közt munkát végezni.

– Kézenfekvő megoldásnak tűnik a munkahelyek által biztosított gyermekfelügyelet. Ez mennyire elterjedt idehaza?
– Egyre több ilyen kezdeményezés lesz a jövőben. Sok országban be lehet vinni a gyerkőcöt a munkahelyre, 5-6 órát simán lehet dolgozni, ha van megőrző, közben meg is lehet szoptatni, magam is dolgoztam így a harmadik gyermekemmel. A dolog nem lehetetlen, meggyőződésem, hogy túl nagy feneket kerítünk annak, hogy a négy fal között és kizárólag az anyjával kell lennie a gyereknek. Pedig neki alapvetően elégedett szülőkre van szüksége. Ha az anya vagy az apa úgy elégedett, hogy közben dolgozik, az szervezéssel, egymás támogatásával teljes mértékben megoldható.