Kit érdekel, hogy gonosz a gyerekem? Oldjátok meg ti, szülőtársak!

Mivel a gyermekeimet folyamatosan bántja és lelkileg terrorizálja az osztálytársait, főleg a gyengébbeket, én mégiscsak azt mondom: van kivétel, ami talán erősíti a szabályt…

De kicsit induljunk ki a szülőkből. Vajon a kezelhetetlen, „rossz” gyermeket az iskolának kell kezelnie?

A téma egészen korán, egy hónappal az iskolakezdés után robbant az osztályunkban. Valaki felvetette e-mailben, hogy kell-e a gyerekeknek mobiltelefon alsóban. (Nem, félreértés ne essék, nem térek el az alap tárgytól.) Erre a kérdésre, egy hosszú e-mail kellős közepén, teljesen irrelevánsan érkezett a fent említett gyermek szüleitől a következő reakció – a teljesség igénye nélkül írom.

„(……) Rengeteg gyerek a 27, köztük az én fiam egy nagyon nehezen kezelhető rosszcsont! Fegyelmezni is alig lehet, mert fittyet hány rá! Tudom a gyökereit a dolognak, de sajnálom Imola nénit, mert nem tud tanítani a fiam miatt, elsősorban. Szeretném, ha összefognánk, és közösen kitalálnánk valamit, hogy könnyebb legyen Imola néni dolga akár a szünetekben akár az órán! Sok a rugdosódás és harc a szünetben! Órán nem tud tornáztatni mert elbohóckodják! Segítsetek ötlettel, mit csináljon. Nem kért meg csak látom, amit látok.

Senki ne értse félre, nem támadni szeretnék, csak segíteni a beszoktatásban! Van egy harmadikos fiam, ott jóval kevesebben vannak 19- en. Ott is van ez – az, de nem ilyen elkanászodás! Mivel mi nem tudunk kirándulni, nem tudunk beszélgetni veletek azért írtam! Kérlek, beszéljetek erről egymással!!!!(……..)”

Ezzel a levél részlettel számtalan problémám volt már akkor is amikor megkaptam. Az iskolától várja a gyermeke javítását? A szülőtársaktól az ötleteket? Az osztályfőnöktől a megoldást? Ráadásul egy TELJESEN MÁS témájú e-mail kellős közepén, amiket általában átfut az ember? „Kérlek, beszéljetek erről egymással” Na, itt pattant el bennem egy láthatatlan húr, és ekkor döntöttem el, ha törik ha szakad beszélek ezzel az „anyukával”. Na, de ez nem tűnt olyan egyszerű feladatnak, mert soha senki nem látja! Reggel beküldi –gondolom- az utca végéről a gyereket, délután ki tudja, kivel jár haza. Szóval ebbe beletört a bicskám, egy osztálybeli apuka azonban, bár kissé nyersen, de megfogalmazta a véleményem.

(…)” Kedveseim!

Elöljáróban:

Ha valaki dobostorta receptet küld át, ne írjon szippantós-kocsi bérlést a tárgyba!!!!!!!

Fegyelmezés kérdésében van egy jó ötletem, már többször felvetettem, hogy törvénybe is kéne iktatni. Illetve törvényben már szerepel, csak nem az oktatási, hanem a honvédelmiben….;-)

Fegyverhasználatot megelőző intézkedések:

1) Fegyverhasználat alapjául szolgáló cselekmény abbahagyására irányuló felszólítás. (Állj!)

2) Más személy segítségül hívása.

3) Kényszerítő intézkedés.

4) Figyelmeztetés, hogy fegyverhasználat következik.

5) Figyelmeztető lövés.

Esetünkben a figyelmeztető lövést helyettesítheti a nádpálca-suhogtatás is!;-)

Ha otthon nincsenek megfelelő korlátok, illetve a szocializációs folyamat, valamint a tekintély-tisztelet teljesen hiányzik, a tanerő nem tehet sokat.

A több gyereknek rettenetesen nagyobb joga van a nyugodt tanuláshoz, mint a tanulást zavarónak, lehetetlenné tevőnek a testi sérthetetlenséghez. Pont.”(…)

Többekben felmerült, hogy biztos csak hiperaktív a gyerek… Bogár Zsuzsa tanácsadó pszichológus szerint nehéz a diagnózis.

Családháló: Hiperaktív vagy rossz a gyerek? A megbélyegzés veszélyes lehet. nehéz a pedagógusnak, a szülőnek, de talán legnehezebb a gyereknek. Mit tehetünk, ha van egy kicsit viselkedészavaros gyermekünk?

Bogár Zsuzsa: Manapság a pedagógusok és a szülők is szívesen ragasztják a gyermekre a hiperaktivitás jelzőt. Ez figyelemhiányt és viselkedészavart jelent. Minden „betegségnél” meghatároznak tüneteket, amik fel vannak sorolva, és ez alapján dönthetünk arról, hogy pl. hiperaktív-e a gyerekünk.

Ez azonban nincs pontosan meghatározva. Ez igazából szubjektív dolog. Mi a gyakran? Mi a rengeteg? Például, hogy rengeteget beszél. Mit jelent? Gyakran mozog túl sokat. De most mi a túl sok, és mi a gyakran. Lehet, hogy az egyik szülő azt mondja 10-ből 6 jellemző a gyerekemre, és lehet, hogy másik szülő pedig azt mondaná 3, ugyanarról a gyerekről.

CSH: A szülőnek nehéz dolga van, elfogult, szereti a gyerekét, de jót akar neki.

BZS: A szülőknek van sokszor nehéz dolguk, mert azok a gyerekek, akikről kiderül, hogy viselkedészavarosak, ezek a gyerekek nagyon jól működnek páros helyzetekben.

Ha otthon a szülő tanul, beszélget vele, akkor azt látja a szülő, hogy ez teljesen értelmes, normális gyerek, akinek jól le lehet kötni a figyelmét, ha éppen valami érdekes dologról beszélgetünk, és nem érti pl a pedagógust, aki panaszkodik neki, hogy a gyerek kezelhetetlen, túl sokat mozog, nem akar a szabályoknak megfelelni, nem tud harminc másik gyerek között úgy figyelni és úgy teljesíteni az órákon, ahogy ő elvárná tőle, és itt lesz rögtön egy konfliktus a szülő és a pedagógus között, hiszen nem látják egymást abban a helyzetben, amikor a gyerekkel vannak.

CSH: Mi a megoldás erre?

BZS: Szerintem először is a legfontosabb az elfogadás. Minden szereplőnek az elfogadása, a helyzetre és a gyerekre vonatkozóan. A szülő is fogadja el, hogy a pedagógus más véleménnyel van a gyerekéről, mint amit ő gondolna róla. Nagyon sokszor ezek nagyon okos, jó képességű gyerekek, és sokszor a szülő nem is érti, hogy hogy nem találja meg vele a hangot a pedagógus.

Másodszorra a gyerek elfogadása is nagyon fontos, és arra is kell nagyon figyelni, hogy ne rekesztődjön ki a gyerek se a normál iskolarendszerből, se az órán ne legyen kirekesztve, hogy megbélyegezze esetleg őt a tanár, mert valamiféleképpen különbözően foglalkozik vele, mint a többiekkel. A tanárnak itt olyan képességére van szükség, az ilyen gyerekeknél, hogy jól tudja integrálni. Manapság ez az egyik nagy feladat, az ilyen típusú gyerekeknél, hogy integrálják őket a normális gyerekek közé.

Ne érezze másnak magát a gyerek.