Krízis, karrier, család, tükör…

A névválasztás nagyon találó. A tükör megmutatja azt, aki belenéz, ugyanakkor bátorság és esetenként támogatás kell ahhoz, hogy merjünk szembenézni saját tükörképünkkel, és jól értelmezzük, amit benne önmagunkról látunk. Ti vagytok a tükör a kliens számára vagy a szemüveg, amin keresztül a tükörbe néz?

PA: Tükrei vagyunk mindannyian egymásnak. De itt, az Élettükörben mi egy olyan különleges tükröt tartunk, amelyben segítünk meglátni, megérteni, feldolgozni és megdolgozni a kirajzolódott képet.

RV: Az Élettükörben fontos az, hogy a hozzánk forduló velünk beszélget, ugyanakkor igyekszünk a háttérbe vonulni, hogy önmagát láthassa, saját magára összpontosítson.

Fontos a segítő szakmában, hogy saját élménnyel rendelkezzen a a mentálhigiénés szakember?

RV: Korábban is sok emberrel dolgoztam, ez a szemlélet, ez a “szemüveg” azonban segített másként látni az embereket. Nem akartam olyan példaként állni, mint aki túljutott már krízisen, és ez már elegendő minta kell, hogy legyen másnak is. Ezért végeztem el a mentálhigiénés képzést, hogy megvizsgáljam, hogy valóban átjutottam-e egy egyéni krízisemen, közben sokat tanultam magamról és eszközöket is kaptam a kezembe ahhoz, hogy másokat is támogathassak.

PA: Mindannyiunk életében vannak nehéz időszakok. Sőt, maga a személyiségfejlődésünk is úgynevezett normatív krízisekre épül. Például a gyermekkorból sem léphetünk a felnőttkorba kamaszkori krízis nélkül. Ha mégis megtesszük, és kihagyjuk valamelyik krízist, akkor megrekedhetünk, és ez okozhat problémákat. Mindezeken túl sok minden történhet az életünkben. Ezek az eseti krízisek: egy szerettünk elvesztése, gyász, válás, munkahelyünk elvesztése. A krízisről viszont tudnunk kell, hogy kétarcú: veszélyt is rejt, ugyanakkor esélyt is ad. Mi ebben is szeretnénk kísérő társak lenni: a feldolgozásban, megküzdési technikákat mutatva, és az új lehetőségek megtalálásában, hogy megerősödve jöhessen ki belőle, aki hozzánk fordul.

Jól gondolom, hogy ti egyszerre vagytok erősek és érzékenyek? Hiszen érzékenység kell a hozzátok fordulók kíséréséhez, ugyanakkor a szükséges erőt is biztosítanotok kell a tükör tartáshoz.

RV: Ahhoz kell lelkierő, hogy segítsünk megtartani a hozzánk fordulókat azokban a nehéz élethelyzetekben, amelyekkel hozzánk érkeznek, hogy utána kísérni tudjuk őket. Ahhoz is erő kell, hogy hitelesen legyünk mellettük: mi az, amiben segíteni tudunk és mi az, amiben nem A legtöbben azonnal szeretnének megoldást a problémájukra, amit sokszor tőlünk várnak, mi azonban abban segítünk, hogy saját maguk találják meg a “megoldáshoz” vezető utat, – és érezzék, hogy mindeközben mellettük állunk.

PA: Emellett úgy kell empatikusnak lennünk, hogy az együttérzés mellett megláttassuk azt, van kifelé vezető út. Mi a kliens és köztünk lévő kapcsolatért vagyunk felelősek, az erő ahhoz is kell, hogy megtanuljuk nem átvállalni tőle az életének nehézségeit, és nem kijelölni számára a megoldást, hanem rávezetni a döntési lehetőségeire.

Sokakat érint, hogy ezzel a problémával küzdenek, család és/vagy karrier?

PA: Szinte mindenki életében eljön a pillanat, amikor attól szenved, hogy úgy gondolja, döntenie kell az egyik mellett, mert nem tudja a kettőt egyensúlyba hozni. Ugyanakkor érzi azt is, hogy nem lenne boldog, ha a másik kimaradna. Hogy csak két szélsőséges példát említsek, van, aki a környezetében látott reménytelen, vagy működésképtelennek tűnő példák miatt halogatja a családalapítást, más pedig a gyermekneveléssel otthon töltött évek után abban bizonytalan, hogy képes-e felvenni a “dolgozó nő” fordulatszámát, vagy egyáltalán a tudása versenyképes-e a piacon.

RV: Persze olyan is akad, aki számára azért nem vonzó a gyermek utáni munkába állás, mert már eleve nem kedvelte a munkahelyét, csak ezt korábban nem tudatosította magában. A spektrum nagyon széles, mi igyekszünk a fél napos workshopokon, illetve a két napos tréning során a teljes figyelmünket a résztvevőkre irányítani, hogy rámutassunk, hol lehet egy kis finomhangolással javítani, változtatni..

Vannak kételkedők, szkeptikusok, akik szerint a 21. századi nő annyira túlterhelt, hogy szinte eleve lehetetlen számára a munka és magánélet kielégítő egyensúlyára törekednie.

Azt valljuk, hogy az egyensúly mindenki életében máshol van, ezért nem is egyensúlyról, hanem sokkal inkább összehangoltságról beszélünk. Valóban nagy a társadalmi nyomás, de ugyanekkora lehet a családból érkező vélt, vagy valós elvárás. Nekünk is 3 és 4 gyermekes édesanyaként kell megvalósítanunk ezt az összehangolást, talán ezért is lehet hiteles, hogy ezt tőlünk hallják.

A mentálhigiénére is különböző területről érkeztetek, és az évek alatt formálódott, hogy a valódi küldetésetek a munka és magánélet egyensúlyba hozása és az abban való segítségnyújtás lesz. A különbözőségeteket hogyan tudjátok előnnyé kovácsolni, és a korábbi hivatásotok mely módszereit tudtátok beépíteni az új területen?

RV: 2016-ban kezdtük a közös munkát. A munkám során használom a korábbi menedzsment ismereteimet és erre épül a mentálhigiénés képzés során megismert, illetve az egyéb képzéseken kibővített eszköztár.

Mi magunk is nap mint nap megéljük a munka és magánélet összehangolásának problémáját, amelynek feloldásához a tréningeinkbe az önismereti módszereket és játékokat építünk, illetve vannak célmeghatározó, célösszehangoló feladataink, amelyek coaching elemeket tartalmaznak, vagyis az önismeretet és a célmeghatározást ötvözzük.

PA: Amit a korábbi identitásunkból hoztunk, valóban meghatározó. Veronikára közgazdászként a stratégiai gondolkodásmód jellemző, nekem tanárként a csoport, az ember motiválása az erősségem. Ketten kétféleképpen építünk fel fejben egy tréninget, és ez a közös munka során mindig építő jellegű számunkra, és a visszajelzésekből is ezt pozitívumként értékeljük.

Önismeretet említettél, ami által könnyebben reflektálhatunk önmagunkra. Tanulható az önismeret?

PA: Tanulható, és soha nem hagyható abba. Korábban a pszichodráma csoportban tapasztaltam meg a csoport visszatükröző erejét, amelyben kívülről, ugyanakkor védett környezetből nézhettem önmagamra, sok felismerést kapva ezzel. Ilyen elfogadó, inspiratív közeget igyekszünk teremteni a tréningjeinken is. Az önismeret az egyik kulcs ahhoz, hogy rálássunk problémáinkra. Erre biztatom a klienseimet is, hogy figyeljék magukat a különféle helyzetekben, ismerjék fel az érzéseiket, igényeiket, és próbálják megnevezni őket.

RV: Az önismerettel őszinteséget is tanítunk, azt, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz, hogy kapcsolatban maradjunk önmagunkkal.

Fontos dolgot említettél az imént, a tudatosságot. Valóban ilyen nagy szerepe van a tudatosságnak?

PA: Nagyon fontos, és sok is múlik ezen. Mert ha tudatosítom, hogy mi számomra a nehézség egy adott helyzetben, akkor könnyebben tudom kezelni.

RV: Úgy dolgoztuk ki a tréningjeinket, hogy kulcsfontosságú dolgokra kérdezünk rá, akár önismeretben, akár a célmeghatározásban. Ezekkel együtt konfliktuskezelési és döntési modelleket is bemutatunk.

PA: A legfontosabb, hogy irányt találjunk. Nem is mindig lehetséges az azonnali döntés, de az irány kijelölése fontos. Sokaknak okoz revelációt akár a tréningünkön, amikor ezekre a kérdésekre válaszolván világossá válik számukra, hogy a vágyott összhang azért is nem jött létre eddig, mert tulajdonképpen nem is a saját választását élte a munkájában, hanem a környezete sugallta üzenetekre reagált és ez okozta benne a feszültséget. Sokan már a tanulmányaikat is ezen befolyások szerint és nem a saját érdeklődésük alapján választották. Ez pedig a felszín alatt lappangó feszültséghez, elégedetlenséghez vezet.

RV: Egy olyan egyszerű ábra megrajzolása arról, hogy a jelenlegi munkavégzésében mennyi az “el akartam végezni”, “el kellett végeznem” és az “el tudtam végezni” aránya, jó kiindulási pont lehet a közös gondolkodásnak. Rámutathat a háttérben meghúzódó kielégített vagy ki nem elégített szükségletekre. Abban tudunk segíteni, hogy a hozzánk forduló saját érzéseit tudatosítva, megtalálja a valódi szükségleteit és rájöjjön, mi teszi elégedetté.

Ez az általatok kidolgozott módszer hogyan jelenthet segítséget a jelentkezők számára?

PA: Nagyon fontos, hogy a fél napos workshopokon a jelent térképezzük fel. A jelentkező itt “tükörbe” nézhet az általunk feltett kérdések alapján. Sokan azt hiszik, hogy egyediek a nehézségeik, és amikor látják a csoportban, hogy nincsenek elszigetelve a problémáikkal, már ez sok erőt ad.  Az egymásra és önmagunkra figyelés, az egymás és önmagunk elfogadása nagy eredményeket hoz.

RV: A két napos tréningjeinken pedig a konkrét célokkal és a hozzájuk vezető lépesekkel is foglalkozunk, ahol a kidolgozott módszerek mellett az egyéni konzultáció során a saját irányokra összpontosítunk.

[shortcodefblock title=”Élettükör Mentálhigiénés Műhely a munka és a magánélet összehangolásáról” igazitas=”left” szelesseg=”40″]“Ha belefáradt a munkájába, vagy a gyermekvállalás témáját szeretné körbejárni, vagy éppen a távolabbról volna jó ránézni életútjára, – nálunk jó helyen jár. Magunk által kidolgozott, továbbfejlesztett mentálhigiénés módszerekkel, és a saját életünkből vett példákkal igyekszünk láttatni, hogy létezhet egyensúly életünk különféle szerepei között. Ehhez természetesen szükség van egyéni felelősségre is, mely által választ kaphatunk a kérdéseinkre: mi az, ami igazán fontos az életemben? És van-e olyan terület, amelyet – mai kifejezéssel élve – jobb lenne, ha “elengednék”? Lehetek egyszerre jó munkerő és odaadó családanya? Ezekre, és ezekhez hasonló “lét-kérdéseinkre” keressük együtt a választ; kísérjük és támogatjuk belső munkájukban a hozzánk fordulókat” – így vallanak munkájukról, hivatásukról az Élettükör Mentálhigiénés Műhely alapítói.[/shortcodefblock]

Az egyéni konzultációnál az első alkalommal felméritek, hogy hogyan tudtok együtt dolgozni és ez alapján szerződtök a szükséges időre, legyen az akár 8-10 alkalom. A kétnapos csoportos tréning egyfajta esszenciája a munka és magánélet témának. Milyen a felépítése a kétszer nyolc órának?

PA: A tréninget úgy állítottuk össze, hogy minden jelenlévő ránéz önmagára, a helyzetére, ilyenkor használjuk a kövecskéinket, amik szimbolizálják az egyént, vagy a helyzetet; személyiségmodelleket nézünk, hogy lássuk, hogyan is működünk, illetve hogy mások azért működnek máshogy, mert más a motivációjuk; ezután eljutunk egy célkeresési fázisba, ahol megfogalmazzuk az álmokat, vágyakat, és ezeket reálisan megfogható céllá formáljuk; majd kidolgozzuk az ehhez vezető lépéseket. A két tréningnap közé pedig beépítettünk egy külön egyeztetett egyéni konzultációt, hogy még jobban tudjunk fókuszálni minden egyes résztvevőre.

RV: A csoportokban elgondolkodtatunk; célunk a tudatosítás és felismerés, hogy mi okoz elégedetlenséget illetve elégedettséget, illetve hogy melyek azok a külső-belső erőforrások, amelyeket mozgósítani tud. A csoport az önbizalmat is erősítheti a pozitív visszajelzések által, mi pedig annak örülünk, ha az együtt töltött időt hasznosnak találják, akik hozzánk jönnek, és tudják, hogy figyelünk rájuk. A felismert és tudatosított érzéseket már lehet kontrollálni. Szándékunk, hogy úgy tudjon kiállni önmagért, hogy ne bántson meg másokat.

A ti erőforrásotok miben áll, hogy meg tudjátok valósítani a saját életetekben a munka és magánélet összhangját?

RV: A családom a legfőbb erőforrásom. Sokat segít Anna energiája, aki inkább távlatokban gondolkodik, én pedig apró lépésekkel haladok, és így a gondolkodásmódunk közti különbözőség is erőforrás számomra. Dolgozom még az Oázisban is (ez egy a jezsuiták és más szerzetesrendek által alapított lelkigondozói és mentálhigiénés központ), ami a szó szoros értelmében oázis számomra.

PA: A munkám motivál, mert tudom, hogy jó és hasznos dolgot csinálunk. Lelkesedem és hiszek benne. Én is dolgozom egy mentálhigiénés szolgálatnál, a Kilátóban, ott is azt tapasztalom, hogy van gyümölcse a munkánknak. Van egy nagyon erős szakmai csapat, akikkel támogatjuk egymást, és ez nagy erőt ad. És nagyon sokat számít, hogy a férjem támogat a munkámban, ötleteimben.

Fotó: Nyirkos Zsófia