Lackfi: Hahó, kérem, itt valami nagyon jó történik; ha kedvetek van, gyertek, csatlakozzatok!

János, honnan ered a te szociális érzékenységed? Egy költő „alapból” érzékenyebb embertársaira vagy neked van saját történeted?

Gyerekkoromban örömmel olvastam romantikus szerzőket, Jókait, Kemény Zsigmondot, Hugót, Scottot, Dickenst, és ezekben a könyvekben az olykor kissé teátrális lelki nemesség, szívjóság fokozottan jelen volt. Mostanában sikerült megfogalmaznom, hogy ami leginkább lenyűgözött akkoriban (a testi erőn és ügyességen kívül persze, végtére is sportoló voltam), az a sziporkázó spontaneitás és a torokszorító becsületesség keveréke. Irigyeltem, ha valaki visszakézből tud frappánsan válaszolni, és ha nehéz helyzetben képes felemelő döntést hozni. Fel kellett nőnöm hozzá, és megismernem hat saját gyerekem mellett a családban való természetes odaadást ahhoz, hogy rájöjjek, mindez az én életem része is lehet. Nem ártott persze feleségem, Juli elképesztő érzékenysége, illetve egy olyan közösség, a zsámbéki, ahol a komatál, a kalákában melózás, közös költöztetés, az egymás segítése mindennapos dolog.

Felhasználod költészetedet, saját közismertségedet is ennek a „mindennapos dolognak” a népszerűsítésére? 

Bölcsészembert arra trenírozzák, hogy amivel foglalkozik, teljességgel haszontalan a társadalom számára, inkább csak afféle lélek fényűzése, melyet örülhetünk, ha megtűr a világ. Ezzel szemben mivel szerencsés kiszemeltként kiléptem a reflektorfénybe, rengeteg megkeresés érkezik, hogy írjak bátorító, embereket megszólító szövegeket, mondjuk az Igazgyöngy Alapítvány, a 72 óra kompromisszum nélkül mozgalom, a Bátor Tábor, a Habitat for Humanity vagy épp a Máltai Szeretetszolgálat részére. Nagy ajándék, hogy rengeteg ilyen akcióban vehettem részt, és megtapasztalhattam a szó elevenítő erejét. Ahogy tud egy mondat évtizedekig, élethosszan fájni, sajogni a lélekben, ugyanúgy gyógyíthat is, megerősíthet bennünket.

És magánemberként? Szűkebb családi, baráti környezetedet is neveled erre? 

Gyermekeim tanúi annak, hogy így élünk, akár anyagilag is odaállunk fontos és jó ügyek mellé, lemondunk dolgokról mások kedvéért. Nem mintha jobbak lennénk bárkinél, hanem éppen mert nem igazságos megtartani a fölöslegünket, amikor más nyilvánvaló szükséget szenved. Azért kaptuk, hogy továbbadjuk. Az életünket is, az anyagiakat is. Kicsiként ez izgalmas kaland, kamaszként, felnőtt fiatalként nem mindig könnyű elfogadni, de hosszú távon talán kirajzolódik, hogy érdemes így vagy hasonlóan élni.

Miért vállaltad a Jószolgálat-díj támogatását?

Ebben a díjban minden mozzanat fontos. Az, hogy névtelen hősöket állít a középpontba. Az, hogy embereken segítő emberekről beszél, arról, hogy igenis minden helyzetben tehetünk valamit másokért. Az, hogy összefogás áll mögötte, hiszen a legnagyobb hazai jótékonysági szervezetek ülnek össze a díjak odaítélésekor. Az, hogy alapos, tényfeltáró anyagok születnek minden jelölt kapcsán, s így látva láthatjuk életüket, harcukat, arcukat. Az, hogy az utca emberét is megszólítják, mi magunk dönthetjük el, kit látunk esélyesebbnek, érdemesebbnek egyik-másik díjra. Az, hogy finoman jelezve, kényszer nélkül, de mégis ott lebeg a háttérben, hogy a szociális szféra nem független az égi szféráktól, lehet a Belvárosi templomban katolikus, református, zsidó felekezetnek együtt hálát adni minden jóért, ami felkavarodik, ha valaki megmozgatja az állóvizet.

Ez a feladatod nagykövetként: megmozgatni az állóvizet?

Igen, körülbelül ez, amit most is csinálok: megfogalmazni, érthetővé tenni a célokat. Reményem szerint afféle élő hirdetőoszlop vagyok, belekajabálom az emberek fülébe: Hahó, kérem, itt valami nagyon jó történik; ha kedvetek van, gyertek, csatlakozzatok!

A Twickel-Zhichy Mária Terézia Alapítvány és a 7 nagy magyar segélyszervezet együttműködésében megvalósuló Jószolgálat-díj első évi díjazottairól szóló szabadtéri kiállítás megnyitója

Feri, miért alapítottátok a Jószolgálat-díjat?

Azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél több olyan felület legyen, amelyen a társadalom előtt kikezdhetetlenül példaértékű emberek jelenhetnek meg. Sajnos nem úgy tűnik, hogy a rászorulók körülöttünk rohamosan fogynának, hanem éppen ellenkezőleg. Ezzel szembenézni és rajtuk segíteni mindannyiunk felelőssége és mindannyian tehetünk azért, hogy legalább a saját környezetünkben élő rászorulóknak valamivel könnyebb legyen. Ehhez szeretnénk inspiráló, jó példákat felmutatni.

Mindannyiunk felelőssége, mondod. Sokan állítják, hogy a magyar társadalom nagyon érzéketlen, mások meg azt, hogy egyre érzékenyebb. Ti mit tapasztaltok?

A társadalom sokféle. Az, hogy éppen érzékenyebb vagy érzéketlenebb, az nagyban függ a napi közhangulattól. Mi próbálunk a lényegre koncentrálni, és abból kiindulni, hogy alapvetően minden ember jó és bárkit rá lehet venni jó cselekedetekre. Egyszerűen így vagyunk programozva. Sokszor csak nagyon kevés kell ahhoz, hogy a legérzéketlenebbnek tűnő emberben is megmozduljon az emberiesség.

Hogyan tud ehhez a „megmozduláshoz” hozzájárulni a Jószolgálat-díj?

Ha a díj köré épülő kommunikációval eléggé kitartóan a felszínen tudjuk tartani ezeket a történeteket, témákat, közegeket, akkor a nagy számok törvénye alapján egyre több ember találkozik velük és egészen biztos vagyok benne, hogy ha számunkra láthatatlanul is, de egy részét biztosan cselekvésre ösztönzi. Akármilyen léptékű is legyen az a cselekvés.

A Twickel-Zhichy Mária Terézia Alapítvány és a 7 nagy magyar segélyszervezet együttműködésében megvalósuló Jószolgálat-díj első évi díjazottairól szóló szabadtéri kiállítás megnyitója

Az idei már a második évetek. Milyen az első év mérlege? 

Természetesen szándékunk volt, hogy egy országos léptékű ügyet indítsunk el, ezért is kértük fel partnernek a hét legnagyobb magyar segélyszervezetet felekezeti és világnézeti állásponttól függetlenül, de azt nem gondoltuk volna, hogy az ismeretlenből éppen megszülető, közvetlen előélet nélküli felhívásra százával érkeznek majd a jelölések. Ötszázhuszonkét jelölés érkezett az ország legkülönfélébb pontjairól. Idősotthonokból, árvaházakból, tanyákról, hivatalokból, szomszédoktól, kollégáktól, családtagoktól. Tehát a legfontosabb célkitűzés már az első évben sikerült: az emberek maguk vegyék észre és ismerjék el a környezetükben meglévő példaértékű történeteket, és ők akarják azokat kiemelni és maguk előtt példaként felmutatni. Ezek oda-vissza ható folyamatok. Ha észreveszem a jót és kiemelem a tömegből, akkor láthatóvá teszem a magam és a környezetem számára is, ezzel pedig megsokszorozom a környezetre gyakorolt hatását.

Melyek a legfontosabb tudnivalók az idei nevezésekkel kapcsolatban?

Az első évad tapasztalatai alapján az új, 2017/18-as évadban a díj kategóriáit némileg megújítottuk, és ehhez egy új, letisztultabb és pontosabb jelölő felületet is készítettünk. Külön kategóriákat nyitottunk a hivatásszerűen végzett- és az önkéntesen végzett szociális munkáknak. Mindkét területen várjuk a jelöléseket egyénekre és szervezetekre illetve közösségekre is. Ezen kívül természetesen idén is fogunk életműdíjat is adni. A jelöléseket a tavalyihoz hasonlóan a joszolgalatdij.hu/jeloles oldalon lehet leadni 2018. január 31-ig.

Milyen szempontok szerint zajlik majd a kiválasztás, hogyan történik a díjazás?

A jelölési időszak zárása után – a hivatásszerűen végzett szociális munka területein – a szakmai zsűri bírálja el a beérkezett pályázatokat és választja ki a díjazottakat, viszont úgy döntöttünk – tekintettel a tavalyi közönségdíj megszavazásának nagy sikerére –, az önkéntesen végzett szociális munka területein minden díjazott megválasztását a társadalomra bízzuk. A beérkezett jelöltek közül a szakmai zsűri fog néhányat felterjeszteni, akiket egy májusban meghirdetett online szavazáson keresztül lesz lehetőség megismerni és közülük a díjazottakat megszavazni. A 2018-as díjátadóra pedig június 1-én kerül majd sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

Jószolgálat-díj díjátadás a Várkert bazárban. 2017.05.31 Budapest, Fotó: Csudai Sándor