Láss jól! A tisztánlátás életminőséget javíthat

Magyarországon 3,6 millió embernek lenne szüksége látásjavító eszközre. Minden negyedik nőnek és minden hatodik férfinak rossz a szeme.   

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2015. október 08. Paulik András

Október hónap 10 éve a Látás Hónapja! Magyarországon 3,6 millió embernek lenne szüksége látásjavító eszközre: szemüvegre vagy kontaktlencsére. Minden negyedik nőnek és minden hatodik férfinak rossz a szeme. A statisztika félelmetes, de szemüveggel is csak kartávolságra lát a nők öt, a férfiak három százaléka. 


A lakosság 20 százalékának kellene szemüveg, és ahogy idősödünk ez a szám tovább nő. Látásunk megóvásával alig foglalkozunk, pedig ahhoz, hogy megfelelően helytálljunk a hétköznapokban és a munkánkban, elengedhetetlen, hogy tisztán lássunk. Sokan úgy élnek, hogy a látásuk helyett a megszokásokra támaszkodnak. Ez azonban bizonyos esetekben, például autóvezetésnél fokozottan balesetveszélyes lehet. A szakemberek szerint évente legalább egyszer el kellene mennünk látásvizsgálatra, akik pedig szemüveget vagy kontaktlencsét viselnek, azoknak félévente kötelező lenne ellenőriztetni, hogy nem romlott-e tovább a látásuk.

A legtöbb embernek idősebb korban lesz szüksége a szemüvegre, olvasáshoz. Ekkor kezdődnek el a súlyosabb betegségek is, például a zöldhályog. Az alkalmazkodóképesség teljes hiányát 65 évesen érjük el, ebben a korban megnő a szürkehályog felbukkanásának veszélye is.

Dr. Ratkay Imola a Dunakanyar Orvosi Centrum szemész főorvosa úgy véli, az elmúlt évtizedekben egyre több fiatal látása romlott pl. a monitorok használatának köszönhetően.

Családháló: Ön szerint hányan nem látnak jól Magyarországon?

Dr. Ratkay Imola: A tartósan csökkent látásúak és gyengénlátók aránya Magyarországon 10 százalék körül van. A legtöbb embernek betegségből kifolyólag romlik a látása, pl. cukorbetegség következtében. Gyakran előfordul, hogy az elhanyagolt cukorbetegség vaksághoz vezet. Természetesen az is lehetséges, hogy akkor is romlik a látás, ha kezelik a betegséget, de gyakoribb az elhanyagolt állapot.

Családháló: Ha gyermekkorban figyelünk visszafordítható a látásromlás?

Dr. Ratkay Imola: Manapság szerencsére egyre többen figyelnek ara, hogy gyermekük megfelelő ellátást kapjon. Régebben probléma volt, ha le akartuk az egyik szemet takarni, ezt kevesen vállalták. Ma már úgy látom, a szülők is érzik, hogy fontos a megfelelő ellátása a gyermeknek. A legtöbb gyermekkorban kialakult szemprobléma javítható.

Családháló: A kontaktlencsét, műtétet kiknek ajánlja?

Dr. Ratkay Imola: A lézeres látásjavító eljárást 18-20 éves kortól javaslom. Erre a korra már beáll az ember szeme, nem romlik jelentősen. A kontaktlencsét 12 évtől ajánlom: az eldobható, napi lencséket, megfelelő tisztítás és tisztántartás mellett. Fontos megjegyeznem, hogy fél évente – évente még azok is menjenek el látásvizsgálatra, akik interneten vásárolják a lencséket. Nagyon fontos, mert a szem állapotát figyelni kell, hogy nehogy nagyobb fertőzés támadja meg.

X X X

A szemüveg a látásunk javítása mellett már az öltözékünk része is. Van, akinek a személyiségét is meghatározza egy jól választott keret. Előfordul, hogy szemüveg nélkül rá sem ismernénk a viselőjére. Réz András filmesztéta, műfordító, forgatókönyvíró, reklámszakember is tudatosan karakteres szemüvegeket választ.

Családháló: Mióta viselsz szemüveget?

Réz András: Ha jól emlékszem 16 éves voltam, amikor már aggasztóvá vált, hogy csak a mozi első sorából látom a feliratot és akkor egyszer úgy döntöttem, üsse kő, szemüvegre van szükségem. Addig úgy éreztem, hogy a férfiúi hiúságomnak ártana, ha szemüvegem lenne.

Családháló: Most, hogy érzed a személyiséged része a szemüveg?

Réz András: Elidegeníthetetlen része. Ha leveszem, akkor a tükörben is látom, hogy úgy nézek ki, mint egy „henteslegény”.

Családháló: Egy szemüveged van?

Réz András: Nem, van több szemüvegem, csak most ez másfél éve hozzám nőtt.

Családháló: Ez egy karakteres szemüveg. Mindig ilyet választottál?

Réz András: Nem. Voltak olyan időszakok, amikor klasszikus, úgynevezett férfias kereteket viseltem, de ezen már túl vagyok.

Családháló: Ezt most, hogy választottad?

Ráz András: Kényelmes viselet. Jól áll a fejemen, meg kellemes a kézbe venni. Nálam azt is figyelembe kell venni, hogy mindenhova viszem magammal, leteszem, nem lehet sérülékeny.

Családháló: Félsz, hogy elveszíted?

Réz András: Nem is az elvesztés, hanem vannak olyan konstrukciók, amik sérülékenyek. Az alul nyitott keretek, pláne a keret nélküliek. Nekem kimondottan jó, hogy egy markáns szemüvegkeretem van. Mostanában erre külön figyelek, hogy feltűnő kereteim legyenek. Míg korábban a feltűnésmentes szemüvegeket szerettem, most pont az ellenkező irányba haladok.

Családháló: A szemüveg öltöztet szerinted?

Réz András: A szemüveg öltöztet. Része az egyéniségemnek.

Családháló: Gondolkodtál már azon, hogy megműttesd?

Réz András: Nem olyan egyszerű ez, hiszen lehet, ha megműttetem, az autóvezetéshez nem kell már a szemüveg, de előfordulhat, hogy az olvasáshoz kell majd. Már nem is rugalmas a szemem annyira, hogy minden távolsághoz alkalmazkodjon. Az nem zavar, ha otthon olvasás közben leveszem, de ha elmegyek otthonról társaságba, akkor kell nekem a szemüveg. Az hozzám tartozik.

Családháló: A kontaktlencsét nem próbáltad ki soha?

Réz András: Azt soha nem szerettem volna. Mindig tartottam attól, hogy behordok mindenféle szemetet a szemembe és ez nem volt megnyugtató. A szememre mindig érzékeny voltam. Egy dolog azonban nagyon fontos: hogy időről időre ellenőriztessük a szemünket.


Októberben számos optikában ingyenes látásvizsgálat van, érdemes ellátogatni és meggyőződni arról, hogy rendben van az egyik legfontosabb érzékszervünk, a szemünk.

http://www.latasellenorzes.hu/