Léder László: „A családoknak nem második anyára van szüksége”

Az apák hiánya a modern társadalmak meghatározó problémájává vált. Az elmúlt évtizedekben viszont Nyugat-Európában elindult egy „csendes apaforradalom”, mind a való életben, mind a kutatásokban. Mikor, hol kezdődtek ezek a folyamatok és hogyan hatottak egymásra?

Valamikor az 1970-es években, több nyugati országban szinte egy időben jelentek meg publikációk arról, hogy valami nem stimmel a modern családokkal. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de valahogy mégis megmosolyogtató az a naivitás, amivel akkor az apa szerepét szemlélték. Komoly szakemberek is úgy gondolták, hogy egy anya, az apa jelenléte nélkül is boldog és egészséges gyermekeket tud felnevelni, miközben ő is boldog édesanyaként fantasztikus karriert fog felépíteni. A Skandináv országok léptek először, mert belátták az apák meghatározó szerepet játszanak a gyermeknevelésben, a család és a párkapcsolat stabilitásában. Ami pedig a kutatásokat illeti, már az 1960-as években is voltak kutatási eredményeink arról, hogy az apák hiánya milyen pszichológiai hátrányokat okoz egy gyermek életében. A nagy, átfogó kutatások azonban csak lassan indultak el, és modern apa-kutatásokról igazából csak az elmúlt 20 évben beszélhetünk.

Mikor és hogyan érte el ez a folyamat Magyarországot?

Hazánkat is szerencsésen elérte a forradalom előszele és talán az első hullámai is. Egyre többet hallani a pszichológus szakmában és a közbeszédben is az apák meghatározó szerepéről. Óvatos optimizmussal vagyok ebben a kérdésben. Valami megmozdult: a fiatal férfiak egyre nagyobb mértékben érdeklődnek az aktív, gondoskodó apa szerep iránt, könyvek jelennek meg a témában, ugyanakkor meggyőződésem, hogy rendszereink rendbetétele nélkül nem érhetünk el jelentős változást. A munka-magánélet, a születési kultúra, az oktatás és a válási gyakorlat józan reformjára lenne égető szüksége a magyar családoknak.

A legfrissebb biológiai illetve neurológiai kutatások legmeglepőbb eredményei a férfiak hormonális illetve agyi „elváltozása” a gyermekük születése körüli időszakban. Mi a lényege ezeknek?

2010-2011-ben több meglepő kutatási eredmények születettek az Egyesült Államokban. A vizsgálatok kimutatták, hogy a várandóság ideje alatt az apákban – főleg az anyák által a várandóság folyamatába bevont apákban – drámai hormonváltozások történnek. Az „apai agyat” elemző vizsgálatok pedig egyértelműen kimutatták, a kisgyermekes édesapák agyszerkezete jelentős mértékben átalakul. Vagyis elmondhatjuk, hogy az apaság, az anyasághoz hasonlóan genetikailag meghatározott biológiai és pszichológiai szerep.

A kutatások révén kiderült az is, hogy mi a fontosabb: a gyermekkel kettesben/együtt töltött idő vagy az apák családtagok általi „elismertsége”. Meglepő a válasz. Vagy mégsem?

Mindenképpen meglepő. Az Oxfordi Egyetem kutatásai szerint önmagában az, hogy egy apa milyen erős apai identitással és szereptudattal rendelkezik nagyobb hatással volt a gyerekek lelki életére, mint a gyerekekkel együtt töltött idő, apai tevékenység. Én ezt „családi apa kultúrának” nevezem. Saját tapasztalataim szerint is, egy meggyengített apa önmagában szeretettel és aktivitással nehezen tud megfelelő hatással lenni gyermekei életére.

Meggyengített apa, második anya. Sokszor beszélsz az apai-anyai szerepek torzulásairól, miért?

Igazából az anya-gyermek centrikus családszerkezet nevezhető torznak, innen indul ki a legtöbb mai családi probléma. Az anyákra sokszor elviselhetetlen teher hárul a családi élet menedzselésével, az apák pedig kikerültek a családi életből, energiájuk nagy részét az egzisztencia megteremtésre használják el. Az Apa Akadémia legfontosabb célja ezért az apák „visszacsempészése” a családokba. Az apaságot sokszor újra kell tanulnunk, és ügyelnünk kell arra, hogy a családoknak nem második anyára van szüksége, hanem a gyerekeivel mély és saját kapcsolatot ápoló apára.

A beszélgetés folytatásához kattints.