Családháló

Kezdőoldal Beszélgetések Legyünk mindnyájan Isten áldásai – Beszélgetés Böjte Csaba testvérrel

Legyünk mindnyájan Isten áldásai – Beszélgetés Böjte Csaba testvérrel

A 25 éves dévai Szent Ferenc Alapítvány és a tízéves „Jobb Velünk a Világ!” programot szervező Nem Adom Fel Alapítvány szeptember 13-án jótékonysági koncertet rendez a Budapest Papp László Arénában. Ennek kapcsán a Szent Ferenc Alapítvány alapító-elnökével, Böjte Csaba OFM testvérrel beszélgettünk.

Magyar Kurír,

– Milyen célból szervezték meg ezt a jubileumi, jótékonysági koncertet?

– A 2018-as esztendő a család éve. Mi, erdélyi magyarok gyakran hangoztatjuk, hogy Magyarország az anyaország. Illendő, hogy a gyerekek meglátogassák az anyaországot. Egyszerre még sosem tettük meg ezt ilyen sokan, ezért úgy gondoltuk, hogy a jubileum alkalmából ötszáz gyerekkel Budapestre megyünk, egy koncert keretében megtartjuk a tanévnyitót, és megköszönjük a Jóistennek és mindazoknak, akik Isten nevében elhalmoztak bennünket azzal a sok széppel és jóval, amiben részesültünk az elmúlt huszonöt évben. Sokáig gondolkoztunk, hol tudnánk összegyűlni, kultúrházban vagy templomban, de végül többen is azt tanácsolták, hogy a budapesti Aréna a legmegfelelőbb hely. Olyan sokan segítettek bennünket az elmúlt negyedszázadban, hogy ha csak minden harmadik segítőnk eljön, akkor is kicsi lesz a sportcsarnok. Hálaadásnak szánjuk tehát a találkozót.

– A hálaadó koncertet beharangozó előzetesben olvashatjuk, hogy a két szervezet együttműködésének célja, hogy a nem klasszikus családban felnövekvők, a fogyatékossággal élők vagy a megváltozott munkaképességű személyek is a társadalom egyenrangú tagjai legyenek. Ön hogyan tapasztalta az elmúlt huszonöt évben, hogy a társadalom mennyire érez együtt a társadalom perifériáján élőkkel szemben?

– Ezt meg tudom fogalmazni pozitívan és negatívan is. Az, hogy ki mennyire hülye, az nem attól függ, hogy hova született. Ez fordítva is igaz: az, hogy ki mennyire ügyes, tehetséges, az sem attól függ, hogy valaki milyen családban nőtt fel. A közelmúltban hunyt el a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, Kányádi Sanyi bácsi. 1929-ben született, egészen fiatalon elvesztette az édesanyját, 1938-ban elvitték az édesapját katonának, hosszú évek múlva hadirokkantként jött haza. Sanyi bácsi Mózestől tanult egyenesen olvasni, és ez igaz is, mert 1918 után államosították a magyar iskolákat, és ezt követően csak románul lehetett tanulni Erdélyben. Az ő szülőfalujában, Galambfalván az Egyház indított egy kis iskolát, de Sanyi bácsiék olyan szegények voltak, hogy eleinte nem tudott iskolába járni, és a szomszéd Mózsi bácsi tanította meg írni-olvasni. És ebből a nagy szegénységből, nyomorból, árvaságból milyen kiváló ember nőtt ki. Az, hogy valaki szegénynek, rossz körülmények közé születik, vagy akár fogyatékosnak, az nem jelenti sem azt, hogy Isten szentje lesz belőle, de azt sem, hogy a kárhozatra van rendelve. Mindkét út nyitva áll előtte. Ha mi jó Mózsi bácsiként oda állunk a bajban levő ember mellé, akkor biztos, hogy gyönyörű eredményeket fogunk elérni.

– Ön arra biztatja a gyerekeket, hogy legyenek önállóak, vállalkozó kedvűek, közben pedig bízzanak az isteni Gondviselésben. Hogyan lehet ezt megvalósítani a mindennapokban?

– Elmondok egy történetet. Utazok egy buszon, és az ember ilyenkor kihasználja az alkalmat, hogy megvalósítsa a pedagógiai céljait. Velem van egy hetedikes kislány, aki az utóbbi időben bizony sok borsot tört a nevelők, tanárok orra alá. Ölembe vettem a táskáját, és elkezdtünk beszélgetni. A kislány részéről közömbös volt a fogadtatás, de bennem ott forrongott egy fejmosásnyi szappanos víz. Mielőtt azonban komolyra fordult volna a társalgás, észrevettem, hogy a táskájában van egy üres Milka csokis papír. Kérdezem tőle, hogy ezt miért hurcolod magaddal? A leányka rám nézett, nagy kerek szemekkel, és megkérdezte: Nem emlékszik a pap bácsi? Éreztem, hogy valami baj van, mire kellett volna emlékeznem? Azt mondja a kislány, ezt a csokit nyolc éve kaptam a pap bácsitól, amikor az óvodában örökbe fogadtam őt. Pillanatok alatt elpárolgott az én nevelői szándékom, melegség költözött a szívembe. Ember és ember között hidat leghamarabb a hála, a köszönet, a szeretet tud verni. Ugyanez érvényesül az Ég és a Föld közötti hídverésben is. A gyerekeinket is meg kell tanítanunk arra, hogy nagy dolog az, ha kapsz egy almát, de talán még nagyobb dolog, ha tiszta szívvel meg tudod köszönni. Igazából a Sportarénába is ezért megyünk.

– Ennek a jótékonysági koncertnek a szeretet és a család lesz a két központi témája. Miért járatódtak le ezek a fogalmak az utóbbi időben?

– Nem érzem, hogy lejáratódtak volna. Minden ember arra vágyik, hogy tartozzon valahová, és arra is, hogy szeressenek bennünket, a másik ember pedig fogadja el a mi szeretetünket. Aki nem tudja ezt megvalósítani, az kínlódik, szenved. Nem hiszem, hogy a szeretet vagy a család idejétmúlt dolgok lennének. A gyerekeknek azt szoktam mondani, hogy ha egy sípályán az ember hatalmasakat esik, akkor ez nem azt jelenti, hogy milyen buta dolog a sízés, hanem az, hogy egy kicsit hamar, felkészületlenül kötött sítalpat a lábára, és merészkedett rá a pályára. Meg kellett volna előbb tanulni sízni. A sízés önmagában csodálatos dolog, repülés Ég és Föld között. A családalapítás és a szeretet is hihetetlenül szép dolog, csak sokszor hűbelebalázs módjára beleugrunk, és aztán persze, hogy nagyot esünk.

– A Dévai Szent Ferenc Alapítvány az elmúlt huszonöt évben közel hatezer gyermeket fogadott be, gyermekgondozási központjaiban jelenleg is 83 helyiségben 2135 gyereket nevelnek, tanítanak, gondoskodnak róluk. Többségüket eldobták a szüleik, vagy pedig borzasztó körülmények között éltek. A családról csak rossz tapasztalataik vannak. Vannak-e módszerek arra, hogy mégis kedvet kapjanak a családalapításhoz?

– Eddig csaknem négyezer gyerek repült ki tőlünk. Ezen a nyáron szinte minden héten eskettem valakit közülük. Sokan férjhez mentek, megnősültek, családot alapítottak, vannak közöttük három-négygyermekes anyukák, apukák is. Hűségesek, szép családi életet élnek. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egyetlen unokát sem nevelek. Az én fiaim és lányaim olyan apukák és anyukák lettek, akik törődnek a saját gyermekeikkel, szeretettel gondozzák, nevelik őket, és nem vonják be a nagytatát. Szó sincs arról, hogy a gyerekkorukban átélt rossz élmények riasztaná őket a családalapítástól. Az ember olyan, mint a krumpli: tavasszal belerakják a jó meleg földbe, és amikor az eső megöntözi, akkor szépen elkezd növekedni. Az Isten nem pókhálóból szőtt bennünket, hanem jó anyagból teremtett mindnyájunkat. Mernünk kell magunk mögött hagyni a problémákat, előre néznünk, és hittel, reménnyel a vágyainkat követni.

– Ön szerint Isten nem teremt selejtet. Ha viszont valaki huzamosabb ideig szenved, az élete csupa gyötrelem, szenvedés, akkor mivel tudja megvigasztalni?

– Az, hogy létezünk, már önmagában hihetetlenül nagy ajándék. A legkisebb jónak is örülnünk kell. Ez nagyon szubjektív. A közelmúltban láttam egy karikatúrát, egy nő ül rengeteg rózsa között, rosszkedvű, szomorú. A másiknak egyetlen szál rózsája van, mégis, körbetáncolja, énekel örömében. Az öröm az, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól. Mindenkinek van valami, aminek örülhet. Persze a gonosz lélek arra törekszik, hogy higgyük azt: milyen rossz nekünk. A gonosz egyetlen stratégiája, hogy mindenáron el akarja hitetni velünk: a mennyei Atyánk, rossz világot teremtett, ami semmire sem jó, előbb-utóbb úgyis összedől. A gonosz lélek vágya, hogy átvegyük az ő stílusát, hangját, legyünk rosszkedvűek, reménytelenek, káromoljuk, szidjuk mi is ezt a világot. Ha viszont megnézzük a Mi Urunk Jézus Krisztust, azt látjuk: Ő mindig és mindenhol arról beszél tanítványainak és követőinek, hogy ne féljetek, bízzatok bennem, én legyőztem a világot, veletek vagyok mindenkor! Bármit kértek az Atyától, megkapjátok. Ő pozitív, nagycsütörtökön, nagypénteken is, a kereszten, azt kéri mennyei Atyjától, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek. Nem a kétségbeesés, reménytelen szomorúság hangján szól hozzánk, hanem a bizalomén, a szeretetén.

– Ezek szerint még földi életünkben is nagypéntek után mindig eljön a vasárnap, csak a nagyszombat látszólagos reménytelenségét kell legyőznünk?

– A gyerekek, bármilyen nehéz körülmények közül is jöttek, itt, nálunk, átalakulnak. Felöltöznek a szép ruháikba, közben elmesélek nekik egy-két viccet, megcsavarom az orrukat, érzik, hogy szeretet veszi körül őket, és máris más lesz a hangulatuk. Nem tudom megoldani a problémáikat, de jobb kedvvel tovább tudunk menni.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy diakónussá szentelésekor ismerte fel, hogy arra született: Isten áldását közvetítse. Hogyan lehetséges ezt megvalósítanunk a mindennapokban, ha nem születtünk papnak?

– Meggyőződésem, hogy ez mindenkire érvényes. Csíkszeredában történt, még kispapkoromban, hogy mentem haza egy szentmiséről, és találkoztam egy utcaseprővel, amint éppen söpörte az utcát. Gondoltam, adok neki egy üveg sörre való pénzt. Így is tettem. Megköszönte, de azt mondta, most ő nem tud elmenni, mert nincs, akire hagyja a szekerét. Mondom neki, menjen el nyugodtan, majd én vigyázok a szekérre, meg söprögetek is kicsit. Figyelmeztetett, hogy vegyem fel a mellényt is, nehogy elüssön egy autó. Kézbe vettem a söprűt, elkezdtem söpörni. Életemben nem gondoltam volna, hogy annyi régi ismerősöm van, akiknek éppen arra kellett elmenniük. Kedvesen köszöntöttek, sokan csodálkoztak, nem is tudtam, hogy itt dolgozol. Mondom, igen. Igyekeztem lelkiismeretesen söprögetni, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú ideig tart, míg megiszik egy üveg sört egy ilyen egyszerű ember. Akkor döbbentem rá: ha én ezt a munkát becsületesen, szépen elvégzem, ez is Isten áldásának a közvetítése mások felé, hiszen szebbé teszem a világot magam körül. Emlékszem, több ötlet is felvetődött bennem, így például az, hogyan lehetne virágokat ültetni az út szélére? Legyen szó bármilyen foglalkozásról, hivatásról – orvos, pap, tanár, kétkezi munkás –, ha annak művelője jól végzi a munkáját, akkor ő Isten áldását közvetíti mások felé. Mindenki lehet Isten áldása, és sajnos, Isten átka is.

– A Szent Ferenc Alapítványnak rendkívül szoros a kapcsolata a Nem Adom Fel Alapítvánnyal. Hogyan jött létre Önök között ez a különlegesen jó viszony?

– A peremen élő emberek könnyebben megnyílnak egymás felé. A társadalom perifériáján vannak az árvák, az elhagyott gyerekek, a fogyatékosok is. Nemcsak könnyebben értjük, hanem könnyebben szeretjük is egymást. Nagyon érdekes egyébként, hogy a gyerekeink mindig a motorosoknak örvendenek a legjobban. Eleinte csodálkoztam is, hiszen ők az erőt képviselik, bőrruhában, szakállasan. magabiztosan. Talán azért van így, mert a mi gyerekeink szüleire sem jellemző a kosztümös, nyakkendős megjelenés. Hasonló a hasonlónak örül legjobban.

– A jótékonysági koncerten fellépők között van többek között Ákos, az Edda, a Republic, Szikora Robi, Presser Gábor, Oláh Ibolya – különböző zenei stílusú és világnézetű zenészek, hogyan sikerült őket egy színpadra összehoznia?

– Az eredeti terv az volt, hogy a gyerekek énekelni fognak a koncerten. A jó focicsapatok azonban mindig vesznek játékosokat. Mondtam a gyerekeknek, hogy keressenek olyan előadókat, a nagy művészek között, akiket nagyon szeretnek. A kovásznai házban a gyerekeknek van egy rockzenekaruk, ők rögtön az Edda nevét említették, hogy milyen szívesen elmennének egy koncertjükre. Megkérdeztem az Edda frontemberét, nem vállalnák-e a fellépést az arénabeli rendezvényünkön. Egyből igent mondott. Ugyanez történt Ákossal, a Republickal, a többiekkel is. Azt is elmondtam, szeretném, ha a gyerekek nemcsak tapsolnának a zenészeknek a koncerten, hanem együtt énekelnének velük, mert Jobb velünk a világ! Erre is igent mondtak, így együtt fog énekelni az ötszáz gyerek a nagy művészekkel. Szeretném, ha az est végén mindazok, akik jelen lesznek az arénában, azt mondanák: ezekkel a sérültekkel, fogyatékosokkal, árvákkal jobb a világ, mint nélkülük.

– Reményei szerint tehát mindazok, akik szeptember 13-án ott lesznek az arénában, a koncert után legalább öt percig jobb emberek lesznek, s így remény van rá, hogy úgy is maradnak?

– Nem ötpercnyi jobbá válásban bízom, hanem sokkal hosszabb ideig tartóra. Jézus Krisztus hosszútávfutó. Nem rövid távon akar célba juttatni bennünket. Kétezer év óta építi az ő országát, és nagyon remélem, hogy ezzel a jótékonysági koncerttel is beleilleszthetünk néhány téglát ennek az országnak a falába.

Bodnár Dániel

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Ezért olyan különlegesek a szeptemberi babák

Még kellemes az idő, egyre szebb színekben tündökölnek a fák, nagyokat lehet sétálni, kirándulni... A szeptember igazán nagyszerű hónap -...

Close