Lenézni a 100. emeletről

Százemeletes panelház, Ferenc pápa, offshore-ozás, fogkrémreklám, unortodoxia – csak néhány dolog, ami Tóth Gergely közgazdásszal beszélgetve szóba kerül. A fenntartható, felelős vállalat-irányítás itthoni élharcosa szerint kezdünk jó útra térni, de nem elég időben kifizetni a számlát. Interjú.

– Eredetileg is „felelős” közgazdásznak készült vagy dolgozott más felfogásban és elege lett?

– Igen is meg nem is, kicsit úgy voltam vele, mint a kapitalizmus, „aki” csak később tudta meg, hogy így hívják. A „más felfogást” – amit ma főáramnak (mainstream) hívnak, s aminek ellenpontjaként létrejött az alternatív, politikai színezettel unortodox – anyatejként szívtuk magunkba az egyetemen.

– Mindenfajta marxista felfogás nélkül?

– Pécsett végeztem 1994-ben, akkoriban nagyjából két helyen lehetett közgazdaságtant tanulni Magyarországon (ellentétben a mai kb. 50-nel). Mi voltunk az első évfolyam, amelyik immár teljesen a marxista alap nélkül, tiszta piacgazdaságtant tanult. Ezen belül én marketing szakon végeztem, ami akkoriban a fő-főáramot jelentette, csak később jött el a pénzügyesek kora. Családom erősen mellőzött állapotba került 1945-47 után, vallásos is vagyok, így a Két Nagy Szakállas sosem állt közel a lelkemhez, bár megértem, hogy eredetileg jót akartak.

– Mit jelent a gyakorlatban felelős/fenntartható vállalatnak lenni? Nem szabad csúszni az alvállalkozói számlákkal, nem szabad túl sok nyereséget kivenni?

– Persze, mindezt jelenti, de ennél mérhetetlenül többet is. Ha valaki csak nem korrupt és betartja azt, amit a törvény és az alapvető jóízlés előír, az körülbelül olyan, mintha valaki mérgesen reklamálna a mennyország kapujában, hogy sosem ölt, s mégsem akarják – pusztán ezen tény alapján – automatikusan beengedni. Ez persze merőben szubjektív, de én úgy gondolom, hogy ma az az igazán felelős vállalat, amelyik az Új Kor Hőseként az üzleti gyakorlatban is megéli, sőt elterjeszti a fenntartható fejlődés gyakorlatát. Ez persze megint egy másik gumicsont, amit elég sokan definiáltak elég semmitmondóan. Visszatérve az eredeti kérdésre: én szinte főállásban ezen törtem a fejem évekig, s kidolgoztam egy modellt öt alapelvvel, ami a Valóban Felelős Vállalat nevet kapta.

– Ezekről később beszélünk még. Egy „rendes” közgazdász milyen okból dönt úgy, hogy „felelős” közgazdász lesz?

– Először a feleségem fertőzött meg, akivel az első évfolyamon ismerkedtünk össze, s aki akkor már hosszabb ideig volt Németországban, magába szívva a környezettudatosságot. Később mindketten ökomarketingből írtuk a diplomamunkánkat, s egyfajta ki nem mondott fogadalmat tettünk saját magunk előtt, hogy legszebb éveinket nem fogjuk mondjuk valami fogkrém eladásába feccolni. Nem csak hősies elhatározásból, hanem egyszerűen azt gondoltuk, hogy nincs Igazán Jobb Fogkrém, márpedig meggyőződés nélkül elég nehéz eladni valamit. Legalábbis nekünk. Valami világmegváltóbb feladatra sóvárogtunk, a környezetvédelem akkor ilyennek tetszett.

– De csalódtak?

– Feleségem egy környezetvédelmi cégnél kezdett dolgozni, amelyről sajnos hamar kiderült, hogy csak nevében az, később a Környezetvédelmi Minisztériumhoz került. Én egy évig, egyfajta parkolópályán az egyetemen maradtam, de míg Vali a hulladékszelekcióból ábrándult ki, addig én az akadémiai sznobizmusból. A tudományos céh szabályai sokakra hatnak nyomasztólag – pedig az még igazán szabad és kreatív világ volt a maihoz képest.

– Ezek szerint külföldön lehetett értékes tapasztalatokat szerezni, Önnek is adódott lehetősége?

– Tanultam az USA-ban, Hollandiában, majd pont az ökomarketinges dolgozatomat írva kijutottam Németországba gyakornokként, s új világ tárult ki előttem. A könyvtárban rengeteg könyvön és cikken átszenvedtem magam, míg – Isten ujja – kezembe akadt Dr. Georg Winter: Das Umweltbewusste Unternehmen című műve. A szakirodalom iránti szkepszisem azonnal elmúlt, s egyre nagyobb érdeklődéssel olvastam egy iparos nagyvállalkozó személyes tapasztalatait, aki 1972-től kezdve vezetett be környezetvédelmi intézkedéseket, s nagyjából két évtizeddel megelőzte korát. Én is felelős, iparos, nagyvállalkozó felmenőkkel bírok – bár nálunk a történet másképp alakult a II. világháború után, mint Winter úr ükapjánál – talán ezért is tetszett meg. Két professzor mellett őt is megpróbáltam felhívni, s összebarátkozni vele.

– Sikerült?

Míg az előbbiektől csak semmitmondó válaszokat kaptam, itt a titkárnő simán átengedett, s Winter úr fél órát hallgatta a nagy terveimet. Elküldte a könyvének új kiadását – ami akkor nekem körülbelül egyhavi elkölthető jövedelmembe került – s szerzett magának egy aktivistát Magyarországon. Két éven belül lefordítottuk a könyvet magyarra, s megalakítottunk egy egyesületet, ami eleinte környezettudatos vállalatirányítást, később vállalati társadalmi felelősséget (CSR), ma pedig már felelős közgazdaságtant is próbál terjeszteni.

– Miért olyan fontos ez, van erre igény?

– Soha nem volt ilyen nagy igény rá, hiszen soha nem volt ennyire nyilvánvaló a jelenlegi rendszer először ökológiai, később szociális, végül gazdasági csődje. Szerencsére helyi termék és lokalizáció futótűzként terjed. Aggasztóbb, hogy a tatárok, törökök és a moszkoviták helyett ma már a multik és bankárok a főellenségek. Viszont biciklizni sikk, s aki nem válogatja a szemetet, azt lassan lepisilik a kutyák. Ciprus felrúgja a magánvagyon szentségét, ráadásul IMF ösztökélésre, Svájcban társadalmi kontrollnak vetik alá a vezérigazgatói fizetéseket, Amerikában állítólag hamarosan korlátozva lesz a cégeknél a legnagyobb elviselhető bérkülönbség mértéke. S erre húzunk egy pápát, aki maga főz, tömegközlekedik, s jezsuita létére koldulórendi nevet vesz fel. Azt hiszem, közel a Kánaán, s nemsokára más munka után kell néznie a magamfajta fenntarthatósági aktivistának.

– Ebből az következik, hogy maguk „szögre akaszthatják a cipőt”, már minden megy a maga útján.

– Sajnos nem, negatív húrokat is pengethetünk, bőven van rá okunk: szánalmas, hogy mennyire nem hallják a világ döntéshozói a magunkfajták figyelmeztetését, s mennyire rá vannak fixálódva a növekedésre, mennyire bálványként imádják a hatékonyságot.

– Mi a baj a növekedéssel?

– Építettünk egy csodálatos és óriási házat, ami 80 emeletig a lakók megvalósult álma volt, mellékesen gyönyörű és statikailag stabil. Gondoljunk pl. egy olyan wellness szállóra, ami úgy néz ki, mint egy gótikus katedrális, ráadásul fiatalok és gazdagok vagyunk benne, s még a személyzet is családiasan bánik velünk, sőt szereti a munkáját. Ebből a projektből levontuk azt a tévesnek bizonyult következtetést, hogy jó lenne ilyenből több, s építsünk még rá 20 emeletet. Ideológiaként persze nem saját korlátlan igényeinkre hivatkoztunk, hanem a kinnszorult nyomorultakra. (Bár néhány tudós, sőt közgazdász kellemetlenül régóta mondogatja, hogy furcsa mód minél nagyobb és kényelmesebb a ház, relatíve annál többen szorulnak kint. Ld. „túlnépesedés”, mint bűnbak.) A szép-jó-stabil házunk 100 emeletessé válva hirtelen elromlott, ronda, azbesztos panelház lett belőle, a személyzet borravalóleső és lusta, a levegő áporodott, az étel mérhetetlenül drága és mesterséges, ráadásul mi is megöregedtünk és elszegényedtünk, már reszketünk a számlától. De a fő gond nem ez! Hanem hogy elkezdett inogni. Isten volt oly jó hozzánk, hogy egy erős zivatar vagy tűzvész csak a felső 20 emeletet vitte el, s mi most görcsösen vissza akarjuk építeni 100, sőt 105, 110, 200 emeletesre. Ennél azért többet várnék magunktól!

Tóth Gergely

Dr. Tóth Gergely a KÖVET alapító főtitkára (1995), a Pannon Egyetem Georgikon Karának docense (Keszthely, 2005), szakterülete az alternatív közgazdaságtan. 2000-2005. között a Hamburg székhelyű International Network for Environmental Management (INEM) ügyvezető igazgatója, majd alelnöke. Huzamosabban tanult vagy dolgozott az Egyesült Államokban, Hollandiában, Németországban, a balti országokban, Erdélyben. A Valóban Felelős Vállalat c. könyv szerzője, a Sapientia Hittudományi Főiskola és a Budapesti Kommunikációs Főiskola külső oktatója (Keresztény közgazdaságtan ill. CSR menedzsment c. tárgyak). Jelenleg Morálökonómia – új közgazdaságtan c. könyvén dolgozik. Hazai és külföldi konferenciák, vállalati tréningek rendszeres vezető előadója, 5. éve az 1958 óta évente megrendezett, 100-150 előadót mozgósító Georgikon Napok fő szervezője. 42 éves, 5 gyermek édesapja.