Mauna cipészműhely: anyuka a kaptafánál

Mosonyi Panni cipészműhelyének, a Maunának méltán jó a híre: a nagymarosi vállalkozás – szemben a kínai dömpinggel – olyan lábbeliket készít és árul, amelyek kifejezetten egyénre szabottan készülnek, és hűen szolgálják gazdáikat hosszú éveken át. A Mauna bakancsai Erőss Zsolték 2001-es Mount Everesti expedíciójában is kiválóan szerepeltek. A kétgyermekes Pannival a műhely történetéről és a túracipőkészítés rejtelmeiről beszélgettünk.

– Hogyan lettél cipész?

– Könnyűipari gyártmányfejlesztést tanultam, vagyis a cipészet a szakmám. A rendszerváltás előtti időkben már érezhető volt, hogy a gyáraknak nincs jövőjük, ezért amint befejeztem az iskolát, rögtön vállalkozásba kezdtem. Eleinte utcai női cipőket készítettem Gödön egy társammal, aztán Pesten folytattam – nagy sikerrel. A 80-as évek végén csak az orosz exportból visszamaradt, tökéletesen egyforma cipőket lehetett nálunk kapni, amit pedig mi csináltunk, az más volt, és az embereknek akkora örömöt jelentett az általunk nyújtott változatosság, hogy azonnal elfogytak a cipőink. Pár év múlva hazajöttem Nagymarosra, és megvettem egy régi műhelyt, ami annak idején műszeripari ktsz-ként működött, de a rendszerváltáskor tönkrement. Az épület egy romhalmaz volt, de lassanként szépen sikerült felújítani. Ekkor még mindig utcai cipőkben gondolkodtam, de az ezredforduló idején egyre inkább érezhetővé vált, hogy Magyarországon vége a hazai könnyűiparnak – megjöttek a kínaiak.

– Ez már 13 éve is érződött?

– Igen. A ruhaipar teljesen padlón volt, és lehetett látni, hogy hamarosan követi a cipőipar is. A nagy cipőgyárak rég bezártak, az egykori dolgozók közül sokan vállalkozásba fogtak, de nagy részük hamar tönkrement. Megszületett az első fiam, Benedek, és akkor döntöttünk úgy, hogy váltanunk kell, mert az utcai cipőgyártásból nem lehet többé megélni. Mivel nagyon szerettünk kirándulni, kitaláltuk, hogy túracipőket fogunk készíteni – ekkor kezdtem tervezni az első bakancsokat.

– Hogyan fogtál neki az új feladatnak, főleg egy kisbaba mellett?

– Vettünk néhány bakancsot, amiket szétszedtem, megnéztem, miből vannak, aztán nekiálltam modellezni. Benedek úgy nőtt fel, hogy tologattam a műhely előtt a babakocsiban, s amikor elaludt, csinálgattam a bakancsokat. Nagyon nyugodt, derűs, jókedélyű kisgyerek volt, így könnyen lehetett mellette dolgozni. Aztán három évvel később megszületett Bálint, s onnantól két gyereket igyekeztem ellátni a munka mellett. Ahogy ők cseperedtek, úgy mélyedtünk el egyre jobban a túracipő-gyártásban.

– Magyarországon számos neves outdoor-cég üzleteiben kaphatunk túracipőket. Mi az, amiben a Mauna mást tud nyújtani?

– Mi azt a lehetőséget használjuk ki, amit a multik nem tudnak megtenni: lábra, személyre szabottan is készítünk a cipőket, méghozzá egészen 52-es méretig, bár egyszer egy 16 éves fiúnak 54-es cipőt készítettünk. Szinte könnybe lábadt a szeme, amikor felvette a hatalmas lábbelit, és azt mondta: “Évek óta most tudom először kinyújtani a lábamat egy cipőben!”

– Egy valóban jó minőségű bakancs nem kevés pénzbe kerül, hát még ha egy egész család szeretne rendszeresen túrázni…

– Ez valóban így van, többek között ezért is vállalunk javítást is. Ugyanakkor sajnos gyakran olyan,  kimondottan márkás bakancsokkal, amelyek közül sokat úgy terveznek meg, hogy akár hordja őket az ember, akár nem, egy idő után egyszerűen szétporlik a talpuk, hogy kénytelen legyen újat venni a használójuk. Nekünk viszont az a tapasztalatunk, hogy ha ezekre a cipőkre teszünk egy jó minőségű gumitalpat, még évekig szolgálhat minket ugyanaz a lábbeli. Saját termékeinknél nagyon figyelünk arra, hogy jó minőségű anyagokat használjunk, és mindig nyitottak vagyunk a fejlődésre.

– Szoktatok különleges kéréseket, megrendeléseket teljesíteni?

– Van két fogyatékkal élő fiatal a klienseink között, akiknek egyedi cipőket készítünk, és jó érzés, amikor látjuk, hogy örömmel hordják őket. Jelentős esemény volt a Mauna műhely életében az is, amikor Erőss Zsolték a mi bakancsainkban mentek a 2001-es Mount Everest-expedíció során az alaptáborig.

– Mi a veszélye annak, ha kínai bakancsot vesz valaki és abban indul el túrázni?

– A javítások során láttunk pár érdekes bakancsot…a kedvencem, amikor membrán címén nylonzacskót applikáltak a cipőbe, de olyan is előfordult, hogy egy márkás túracipő talprésze felett egy kistancolt újságpapírt találtam. Ezek nagyon rossz megoldások, és veszélyesek is, mivel a rossz minőségű bakancs szétesik, beázik, nem tartja a lábat. Sokan esnek abba a hibába, hogy mivel egy jó bakancs drága, az olcsóbbat veszik meg, viszont egy ócska bakancs okozta lábproblémák kikezelése – különösen a gyerekeknél – hosszú távon többe kerül, mint megvenni a jó minőségű lábbelit.

– Ha már itt tartunk, mire kell figyelni, ha gyereknek veszünk cipőt?

– A jó minőségen kívül fontos, hogy semmiképpen ne legyen kicsi a gyerekre a cipő.

– Miért venne valaki túl kicsi cipőt a gyerekének?

– Bármilyen hihetetlenül hangzik, sajnos gyakran látunk ilyesmit. Fontos még a jó talpbetét, ami megfelelően támasztja alá a lábat, és az is, hogy ha örökölt cipőt adunk a gyerekre, előtte vigyük el a lábbelit cipészhez, hogy a cipő kaptafára húzva visszakapja az eredeti formáját, és aztán a gyerek saját lábához tudjon idomulni.

– Hogyan tudod két gyerek mellett vezetni a Maunát, készíteni a cipőket, kiszolgálni a vevőket?

– Úgy alakítottuk ki a műhelyt, hogy amikor a gyerekek hazajönnek az iskolából, kényelmesen le tudjanak ülni tanulni. Ilyenkor együtt átvesszük a feladott leckét, aztán önállóan haladnak tovább, amíg én dolgozok. Ha pedig betegek, természetesen velük foglalkozom!

– Úgy tudom, jelenleg épp a nemzeti parkokkal tárgyaltok…

– Valóban, néhány napja részt vettünk a nemzeti parkok őrszolgálati vezetőinek továbbképzésére, ahol bemutatkozhattunk, és reméljük, hogy a Mauna-bakancsok elnyerik a tetszésüket.