A megismerkedéstől a családdá formálódásig – Mihalec Gábor a Mandiner.családnak

A kutatások világossá tették, hogy a majdani kapcsolat tartósságára nézve jó előrejelző az egyén kapcsolata a szüleivel. A túl szoros és a túl távoli kapcsolat egyaránt kockázati tényezőnek számít. Túl szoros kapcsolat esetén félő, hogy az illető még nem állt a saját lábára, nem küzdötte meg azokat a lélektani kríziseket, amelyek révén majd meghatározhatja a saját, önálló, felnőtt identitását. Túl laza, vagy kifejezetten ellenséges kapcsolat esetén pedig ott a veszély, hogy tud-e egészségesen kötődni, a másikban tényleg a társat keresi-e vagy inkább a megmentőt.

Már a megismerkedés is nagyon fontos. Nem véletlenül mondták régen: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.” De ezen túlmenően is azt gondolom, hogy egy kiegyensúlyozott, egészséges kapcsolatrendszerben élő ember természetes módon vágyik arra, hogy a hozzá legközelebb álló emberek (szülők és a társ) ismerjék egymást és jó kapcsolatban álljanak egymással.

Ez egyébként a szülők és a társ jól felfogott érdeke is. A szülőknek érdemes arra gondolniuk, hogy egy napon lehet, hogy ez az ember lesz az unokájuk apja, apja és az a mód, ahogyan megalapozzák a kapcsolatukat, ki fog hatni a család jövőbeni szerveződésére. A társnak is tudnia kell, hogy a szülők milyen nagy erőforrást jelentenek egy induló család életében, már csak ezért is érdemes jóban lennie velük.

Míg régen pontos táncrendje volt egymás családja megismerésének is, ma már ilyen nincs. Honnan tudhatjuk, hogy mikor jön el az ideje egy párkapcsolatban a másik családjával való megismerkedésnek? 

A szülőkkel való összeismertetés már egy jelzés a külvilág felé: „Felvállaljuk egymást, párként definiáljuk magunkat.” Ennek megfelelően akkor érdemes megtenni, amikor már a kapcsolat belső dinamikája is igazodik ehhez a stádiumhoz. Időpontilag nehéz megragadni azt a pillanatot, amikor a bemutatást érdemes beiktatni, sokkal inkább a kapcsolat fejlődése a mérvadó.

Milyen problémák adódhatnak abból, ha a társak nagyon különböző környezetből, érték- és szokásrendszerből jönnek? Hogyan tudnak összecsiszolódni?

Örök kérdés, hogy a hasonlóságok, vagy az ellentétek vonzzák-e egymást. A vonzalmat tekintve mindkettő igaz. A baj azonban az, hogy a vonzalom túl kevés ahhoz, hogy egy kapcsolat évtizedeken át megelégedettséget és boldogságot adjon a benne résztvevőknek.

Szeretem ezt két koncentrikus körrel ábrázolni. A középső körben vannak azok a dolgok, amelyek elsődlegesen meghatározzák egy ember identitását. Ilyen a hite, az értékrendje, a kulturális háttere, az alapvető világszemlélet. A külső körbe tartoznak azok a dolgok, amelyek szintén az identitása részei, de amelyekben könnyebb rugalmasságot tanúsítani. Ilyenek lehetnek az ízlése, a bioritmusa (koránkelő, későn kelő), a hobbija, stb. Ha a belső körben összhang van a pár tagjai között, akkor a kapcsolat el tudja viselni, ha a külső körben különböznek egymástól, ha azonban a belső körben ellentétek vannak, akkor – bármennyire is hasonlóak a külső körben – ez az esetek többségében szétfeszíti a kapcsolatot.

Az interjút itt tudjátok továbbolvasni!