„Merjünk küzdeni a kapcsolatainkért”

Klisének hangozhat ugyan, de az interjú első percétől kezdve olyan érzésem támad, mintha mindig is ismertük volna egymást. A kezdeti szorongást feledve teljes nyugalomba merülök, miközben a népszerű családterapeuta a gyermek- és fiatalkoráról, házasságának kezdeti problémáiról, illetve a szolgálatáról mesél.

 A magyar olvasók viszonylag keveset tudnak Önről. Mesélne nekünk egy kicsit a gyerekkoráról és a családi hátteréről?

Egy China Grove nevű, kétezer fős település külvárosában nőttem fel Észak-Karolinában. A szüleim egy textilgyárban dolgoztak, törülközőket, ágyneműket és párnahuzatokat készítettek. Édesanyámmal ellentétben édesapám nem volt keresztény a születésemkor, de hamarosan ő is megtért. Egy húgom volt, aki ötvennyolc éves korában meghalt rákban.

A házunkhoz tartozott egy kert is, ezért hamar megtanultam, hogyan kell kapálni és zöldségeket termeszteni. Mindig is hálás voltam a lehetőségért, hogy a termőfölddel dolgozhattam. Amikor betöltöttem a tizedik életévem, egyre több mindent megértettem a kereszténység lényegéről és Jézusról. Arra kértem őt, hogy vegye át az életem feletti irányítást, és vezessen tovább az utamon. A középiskola vége felé olyan érzésem támadt, hogy Isten egyfajta missziói munkát szeretne rám bízni, ezért jelentkeztem a Chicagóban lévő Moody Bible Institute-ba, amely tizenkét órányi autóútra volt az otthonomtól. Ez egy hároméves bibliaiskola volt, amely nem adott diplomát, ezért utána a Wheaton College-ban tanultam tovább, ahol antropológia szakon végeztem. Akkoriban a különböző kultúrákat tanulmányoztam, mert arra számítottam, hogy misszionáriusként dolgozom majd egy másik országban.

A középiskola alatt a feleségem, Karolyn legjobb barátnőjének udvaroltam. Amikor azonban évekkel később egyszer hazajöttem szünetre a főiskoláról, megpillantottam Karolynt, és azt gondoltam: „Hogy nem vettem eddig őt észre?” Elkezdtünk levelezni, és idővel komolyra fordult a kapcsolatunk. A Wheaton befejezése után házasodtunk össze, majd Texasba költöztünk, hogy a Southwestern Baptist Theological Seminaryn teológiát tanulhassak. Ezután visszatértünk Észak-Karolinába, ahol egy százötven fős kis gyülekezetben voltam lelkész két évig.

Idővel doktoráltam, majd három évig tanítottam egy főiskolán, amikor a jelenlegi gyülekezetem lelkipásztora megkeresett azzal a kéréssel, hogy kezdjek el egy egyetemistákra fókuszáló szolgálatot. Minden péntek este megnyitottuk a házunkat a diákok előtt, vasárnap reggelenként a templomban tanítottam, hétköznaponként pedig a Wake Forest Universityn vezettem a bibliaórákat. Első könyvem, a The Marriage You’ve Always Wanted (A házasság, amelyre mindig is vágytál) ebből a szolgálatból nőtt ki. Tíz év elteltével ugyanez a lelkipásztor arra kért, hogy ezentúl az egyedülállókra koncentráljak. Kedd esténként tartottuk ezeket az összejöveteleket, és három hónap alatt már százharminc fő látogatta az alkalmakat. A résztvevők fele korábban házas volt, de vagy külön éltek, vagy elváltak. Ekkor szembesültem először a válással járó fájdalommal és szenvedéssel, és ebből a tapasztalatból született meg a Kezdjük újra! című könyvem. Tíz évvel később az említett lelkész ismét felkeresett azzal, hogy „szeretném, ha mostantól kezdve a házasokkal foglalkoznál”. Azóta ez teszi ki a hivatásom legjelentősebb részét. Összesen negyvenöt éve dolgozom ebben a gyülekezetben, és hivatalosan mindig is egyfajta beosztott lelkészi pozíciót töltöttem be. A harmadik könyvem Az 5 szeretetnyelv volt, amely egyszer csak berobbant a köztudatba.

„Meg kellett találnunk a saját válaszainkat”

Ezek szerint több évtizede tevékenykedik család- és párterapeutaként. Kapcsolatban állhat ez a saját házassági problémáival, amelyeket a könyveiben is említ?

Valószínűleg. Karolynnal ötvenöt éve vagyunk házasok, két gyermekünk (egy fiú és egy lány), illetve két unokánk van. Ha őszinte akarok lenni, megéltünk néhány nehéz időszakot, különösen a kezdetekkor. Azt reméltem, hogy a főiskolával a hátam mögött elég érettnek számítok a házassághoz, és tudtam, hogy szerelmes vagyok. A rózsaszín köd azonban hamar elpárolgott. Szerencsére mindketten ragaszkodtunk egymáshoz, és szerettünk volna egy működőképes kapcsolatot kialakítani.

Semmit sem tudtunk akkoriban a szeretetnyelvekről, de igazából semmi másról sem, így egy nehezebb utat bejárva kellett megtalálnunk a válaszokat. Elkezdtünk közösen olvasni és megvitatni könyveket, vagy a barátainktól kértünk tanácsot azzal kapcsolatban, hogy ők hogyan küzdöttek meg a problémáikkal. Isten minden bizonnyal felhasználta ezeket a tapasztalatokat arra, hogy a segítségükkel jobban megértsem az embereket, illetve empatikus legyek mindazokkal, akiket fájdalom ért. Karolynnal soha nem fordultunk lelkigondozóhoz a problémáinkkal, de részt vettünk néhány házaskonferencián, amelyek végül nagyon hasznosnak bizonyultak. Talán ez lehet az egyik oka annak, amiért még mindig tartok egynapos házassági tréningeket.

Minden bizonnyal megterhelő lehet állandóan mások problémáival és küzdelmeivel foglalkozni…

Az első néhány évben teljesen azonosultam az emberek problémáival: meghallgattam a történeteiket, és együttéreztem velük, hiszen én is voltam az ő helyzetükben, aztán minden este fáradtan, a bajoktól halálosan kimerülve értem haza. Isten azonban elég hamar megtanított arra, hogy amíg az emberekkel vagyok, ajándékozzam meg őket a teljes figyelmemmel, és igyekezzek minden lehetséges módon segíteni nekik, de amint kilépnek az ajtón, az ő kezébe tegyem őket.

Hogyan képzeljük el egy átlagos napját? Továbbra is vállal tanácsadást?

Amíg a gyerekeink otthon éltek, nem utaztam sokat, hanem többnyire csak tanácsadással foglalkoztam. De ahogy a könyveim népszerűsége megugrott, egyre több meghívást kaptam. Mostanában hetente legalább egyszer beszélek valahol, tavaly például hetvenhárom eseményen vettem részt. Ezekre időnként helyben kerül sor, de a legtöbbjük Észak-Karolinán kívülre esik. Egy ideje nemcsak gyülekezetektől, hanem különböző cégektől és társaságoktól is kapok meghívást. Úgy érzem, a munkáltatók kezdenek ráébredni arra, hogy ha az alkalmazottaik egészséges családban és házasságban élnek, akkor jobb teljesítményre képesek. Évente körülbelül tizenöt szombaton vezetek egész napos párkapcsolati tréninget. Továbbra is foglalkozom tanácsadással, de mostanában többnyire „krízistanácsadást” végzek, hosszabb távú eseteket nem vállalok.

 „Nem tekintem magam celebnek”

Gondolt valaha is arra, hogy más hivatást válasszon?

A feleségemmel nagyon szerettünk volna misszionáriusok lenni, ugyanis az volt a vágyam, hogy egy külföldi egyetemen tanítsak. A jelentkezésünket azonban visszautasították, mivel Karolyn akkoriban különböző egészségügyi problémákkal küszködött. Rettentően csalódottak voltunk, de Istennek más tervei voltak a számunkra… Valahányszor egy könyvem megjelenik egy másik nyelven, a kiadóm, a Moody Publishers küld nekem egy példányt, Karolynnal pedig imádkozunk az adott országért. Öt évvel ezelőtt egy külföldi példányokkal teli dobozt nyitottam ki, hogy szokásunkhoz híven ismét közösen imádkozzunk. Rápillantottam Karolynra, és láttam, hogy könnyek folynak végig az arcán. Amikor megkérdeztem, hogy mi bántja, ennyit mondott: „Nincs semmi baj, csak eszembe jutott, hogy mennyire szerettünk volna misszionáriusok lenni, és most a könyveid bejárják az egész világot.” Ekkor értettem meg, hogy Isten tervei mindig nagyobbak a sajátjainknál, és Isten tervei mindig jobbak a saját elképzeléseinknél. Ha évekkel korábban Nigériában kötünk ki, akkor csupán abban az egy országban tudtam volna segíteni…

Így viszont számtalan ember életére van hatással szerte a világon, hiszen Az 5 szeretetnyelv eddig tizenegymillió példányban kelt el, és több mint ötven nyelvre fordították le. Számított valaha arra, hogy ekkora népszerűségre fog szert tenni?

Sejtettem, hogy az ötlet segíteni fog az embereknek, hiszen évek óta használtam már a tanácsadói munkám során, illetve kiscsoportos beszélgetésekben. Valószínűleg az is sokat jelent, hogy nagyon egyszerű nyelvezetet használtam, a pszichológiai szakzsargon helyett a hétköznapi ember nyelvén fogalmaztam. Ennek ellenére – ha őszinte akarok lenni – nem számítottam arra, hogy ekkora sikere lesz. 2017-ben ünnepeljük a könyv születésének 25. évfordulóját, és minden évben többet adunk el az előzőhöz képest, amely más kiadványok esetében általában pont fordítva szokott történni.

Hogy merült fel Önben az „öt szeretetnyelv” gondolata?

Egyszer egy pár felkeresett az irodámban, akikről kiderült, hogy harminc éve voltak házasok. A feleség így szólt hozzám: „Úgy érzem, a férjem nem szeret!” A férfi egyszerűen nem értette a helyzetet: „Rendszeresen lenyírom a füvet, elmosogatok helyette, sőt még a mosásnál is segítek. Miért nem érzi egy nő a szeretetemet, amikor ezeket teszem érte?” Elismételtem a választ a feleségének, mire ő így válaszolt: „Dr. Chapman, igaza van, mindezt megteszi értem, de sohasem beszélgetünk. Egyszerűen üresnek érzem magam. Olyan férfihoz szerettem volna hozzámenni, akivel beszélgethetek.” Ebben a pillanatban ütött először szöget a fejembe a gondolat: az emberek eltérően fejezhetik ki, illetve fogadhatják a szeretetet. Ezt követően hasonló történetekkel szembesültem újra meg újra, és rádöbbentem, hogy minden bizonnyal egy mintáról lehet szó. Egy idő után leültem, hogy végigtanulmányozzam a tanácsadással töltött éveim során készült jegyzeteket. Feltettem magamnak a kérdést: mire vágyik valójában az a személy, aki azt állítja, hogy „úgy érzem, a párom nem szeret többé”? A válaszok öt kategóriába estek, amelyeket később szeretetnyelveknek neveztem el. Nem emlékszem, miként találtam ki magát az elnevezést, de valahogy ez tűnt természetesnek: az emberek nem beszélik egymás szeretetnyelvét.

Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy mindössze öt létezik, de a könyv első megjelenése óta eltelt huszonöt év során nem találkoztam olyan esettel, amely indokolttá tette volna az elmélet újragondolását. Úgy hiszem, hogy az általam felvázolt szeretetnyelvek az emberi természet alapvető részét képezik, de különböző dialektusaik vannak, amelyek változhatnak az egyes kultúrákban.

Még a jelentősebb írók közül is kevesen mondhatják el magukról, hogy New York Times-bestseller-szerzők. Milyen érzés ilyen híresnek és népszerűnek lenni?

Egyáltalán nem számít, hogy mennyire híres valaki, hiszen mindannyian emberek vagyunk, és egyikünk ugyanolyan értékes, mint a másik. Hálás vagyok azért, hogy Isten használja a könyveimet, szeretek találkozni az olvasóimmal, és örülök, ha le akarják fényképezni magukat velem, de nem tekintem magam hírességnek vagy celebnek. Mélységesen tisztában vagyok azzal, hogy Isten ajándéka mindaz, ami a könyveimmel történt, és nem azért alakultak így a dolgok, mert valami lenyűgözőt tettem.

„Mindig imádkozom a résztvevőkért”

Az elmúlt év novemberében volt a Chapman Központ alapkőletétele. Milyen feladatot szánnak ennek az épületnek?

Amikor egyértelművé vált, hogy a könyveim nagy számban fogynak, alapítottam egy nonprofit szervezetet, hogy az eladásból származó bevételeket összegyűjtse. Ahogy az összeg egyre jobban növekedett, elkezdtünk támogatni különböző tanácsadóközpontokat, ezenkívül pedig a Moody Bible Institute-ban a házassággal és családdal kapcsolatos egyetemi oktatást, illetve kutatást is segítjük. Az utóbbi elhatározásban fontos szerepet játszott, hogy egykor ebbe az iskolába jártam, a könyveim nagy részét a Moody Publishers adja ki, illetve a rádióprogramjaimat is a Moody Radio sugározza. Később értesültünk arról, hogy már évek óta próbálnak adományokat gyűjteni egy új épület létrehozására, amely a kiadót és a rádiót is magába foglalná, ezért Karolynnal elhatároztuk, hogy segítünk nekik. Korábban azon gondolkodtunk, hogy felépítünk egy helyi intézményt, ahol megtaníthatnánk a jelentkezőket arra, hogyan segítsenek a gyülekezeteikben a családdal és házassággal kapcsolatos ügyekben. Mivel azonban a Moody Bible Institute nemzetközi hírű oktatási intézménynek számított, úgy éreztük, hogy ennek nagyobb hatása lehetne. Megosztottam Greg Thortonnal, a Moody Publishers és Radio igazgatójával az ötletünket, aki nemsokára a következő ajánlattal keresett fel: „Szeretnénk az épületet rólad elnevezni.”

A tervek szerint ez egy négyemeletes központ lesz, ahol a kiadó, a rádió, illetve a párkapcsolati és családi kérdésekkel foglalkozó egyetemi intézmények is helyet kapnak. Emellett lesz benne egy könyvtár is, ahol reményeim szerint nem csupán az én könyveim, hanem más, a házassággal és családdal kapcsolatos szakirodalmak is megtalálhatóak lesznek. Ezenkívül pedig a média- és kommunikációtudományban, illetve a könyvkiadásban érdekelt diákok is itt gyakorlatozhatnak majd. Remélhetőleg 2018 tavaszára el is készül a létesítmény.

Az interjú apropóját a márciusban sorra kerülő magyarországi előadás-sorozata adta, ezért szeretnék erre is néhány gondolat erejéig kitérni. Miért fogadta el a Harmat Kiadó meghívását?

Az egyik legnehezebb dolog, amellyel rengeteget küzdök, hogy melyik meghívást fogadjam el, illetve melyiket utasítsam vissza. Folyamatosan imádkozom azért, hogy helyes döntést hozhassak. Igazából nincs semmilyen receptem, de a külföldi utakon gondolkodva rendszerint felteszem magamnak a kérdést: „Milyen potenciális hatással lehet a látogatásom az országra? Hogyan tudnék minél többeknek segíteni?” Többször is jártam már Budapesten, ezért nem ismeretlen számomra Magyarország és a magyar kultúra, illetve a nyolcvanadik életévemhez közeledve az egészségemre is ügyelnem kell, ezeket mind mérlegre tettem a döntésnél. Végül abban erősödtem meg, hogy el kell fogadnom ezt a meghívást. Egyébként ez lesz az egyetlen külföldi utam 2017-ben.

Kezdettől fogva imádkozom a rendezvény sikeréért. Szerintem az ehhez hasonló alkalmak arra bátoríthatják a résztvevőket, hogy merjék jobbá tenni a kapcsolataikat. Olyan könyvekre is ráirányíthatja a figyelmüket, amelyek a segítségükre lehetnek. Tiszta szívből hiszem, hogy ha egy pár egy évig közösen olvas és megvitat egy könyvet, akkor a házasságuk növekedni fog. Az előadásaim előtt mindig a következőkért szoktam imádkozni: először is, hogy a résztvevők házassága növekedésnek induljon, amiért eljöttek erre az eseményre, másodszor, hogy ezen keresztül felkészülhessenek más házaspárok megsegítésére.

Nem fejezhetem be úgy az interjút, hogy meg ne kérdezzem: mi az Ön szeretetnyelve?

Az elismerő szavak, Karolyn pedig a szívességek nyelvét beszéli. Ezért mosogatok el, porszívózok ki, viszem ki a szemetet – és ezért vár rám otthon egy boldog nő.

Megjelent a Family 2017/1. számában.