Merünk láthatóvá válni – Interjú a Magyar Házas Hétvége új nemzeti felelős párjával
A Magyar Házas Hétvége közössége június 28–29-ei, kecskeméti országos találkozóján új nemzeti felelős házaspárt választott egy ötgyermekes érsekcsanádi házaspár, az erdész Kovács Attila és a védőnő Bea személyében. Szolgálatuk három esztendőre szól. Velük beszélgetett a Magyar Kurír.
– Mióta vannak kapcsolatban a Házas Hétvége mozgalommal?
Kovács Bea: 2002 februárjában vettünk részt Sükösdön úgynevezett első hétvégén, egy kis lelkigyakorlatos házban, tizenöt házaspárral együtt. Azóta folyamatos a kapcsolatunk a mozgalommal.
– Nemzeti team-pár, nemzeti felelős házaspár – mi a pontos megnevezése a három évre szóló vezetői tisztségüknek?
Kovács Attila: A helyes megnevezés: a Magyar Házas Hétvége katolikus mozgalom nemzeti felelős párja. Ez azt jelenti, hogy a magyarlakta területeken – a Kárpát-medencében – mi vagyunk az a házaspár, akit a közösség megválasztott három évre erre a szolgálatra. Feladatunk, hogy összefogjuk a közösséget, körültekintően irányítsuk, segítsük, és hogy a mozgalom európai közösségében képviseljük a Magyar Házas Hétvégét.
K. B.: A vezetés helyett jobban szeretjük a felelősség szót; elsősorban felelősök vagyunk, nem pedig vezetők. A szolgálatunk úgynevezett eklézsiális teamben zajlik, ami azt jelenti, hogy magunk mellé segítőnek meghívtuk, Jeney Gábor soltvadkerti plébános atyát, és együtt dolgozunk vele.
– Milyen feladatokkal jár együtt az Önök szolgálata?
K. B.: Országos találkozóink szervezése, kapcsolattartás az egyes tartományok között, napi ügyek intézése, segítségnyújtás. Közösségünk a határon túli magyarság körében is jelen van ma már; feladataink közé tartozik a velük és az európai közösségekkel való kapcsolattartás is. Lelkileg is szeretnénk kicsit tovább lendíteni, feltölteni a közösséget. Európában is elindult a Világítótorony – 2033 kezdeményezés, amit mi is igyekszünk jobban megismertetni a magyar párokkal.
K. A.: Különbözők vagyunk, más-más probléma foglalkoztatja az anyaországi, az erdélyi, a felvidéki vagy a vajdasági házas hétvégés csoportokat. Ezeknek a gondoknak a kezelése, megoldása közös ügyünk, de a mi felelősségünk, hogy a közösség igent mondjon a kidolgozott, pozitívnak látszó javaslatokra.
– Konkrétan mit jelent az, hogy az anyaországi, illetve a határon túli házas hétvégés közösségekben különböző problémák adódnak?
K. B.: Az anyaországban és határon túl is nagyon jó helyzetben vagyunk, vannak közösségeink, melyek nagyon aktívak, valóban világítanak, tevékenyen részt vesznek az egyházi programokban. Vannak természetesen olyan csoportok is, ahová több segítség kell, ezekben például fontos a fiatalítás, míg másoknál az a gond, hogy nincsenek teamek, amelyek segítenék az ottani munkát. Erdélyben viszonylag nagy a kis közösségek közötti távolság; itt olyan programok segítenek, ahol együtt lehetnek a párok. A Vajdaságban kicsit idősebb a közösség, ezért lényeges feladat a fiatalok megszólítása, közösségbe hívása.
K. A.: Sajnos a Felvidéken majdnem ugyanez a helyzet. Mindenképpen erőfeszítést kell tennünk annak érdekében, hogy közösségünk vonzó legyen az ifjúság számára. Hitet kell adnunk a bezárkózásra hajlamos idősebb generációnak, hogy merjen nyitni a fiatalok felé.
– A korábban említett, Világítótorony – 2033 nevű kezdeményezés mit jelent?
K. B.: Ez a lelki megújulás jelképe, a közösség töltekezése a Szentlélekkel, hogy világítson a világban. A lelkesítésről szól, arról, hogy a mostani társadalmi helyzetben, ahol a fiatalokat elsősorban a technikai eszközök érdeklik, miképp lehet őket újra megtalálni, megszólítani. Erre nagy szükség van Európában is, itthon is. Ehhez kapcsolódnak az éves programok az Európa tanácsokon, ezeken gondolkodunk együtt a többi nemzeti felelős teammel. Mi is olyan mottót választottunk, ami kifejezetten a lelki erősítést, az öröm visszahozatalát, az evangelizációt erősíti. Szent Ágostontól választottunk egy idézetet: „Benned kell égnie annak, amit lángra akarsz gyújtani másokban.” Jelképnek pedig a bárkát választottuk. Nem egyszerűen fényt kell gyújtani a világítótoronyban, mert az csupán statikus, álló alkalmatosság. A mi dolgunk, hogy a bennünk élő szeretetből és lelkesedésből összeszedjük a közösségünket, és együtt bárkába szállva egy cél felé haladjunk. A személyességet, a közösségeinkhez való közelebb lépést tűztük ki legfőbb feladatunknak. Most arra van szükség, hogy ezzel a bárkával odamenjünk azokhoz a párokhoz, akiknek segítségre, kis törődésre van szükségük.
K. A.: Szétszedtük betűkre a bárka szót. A B a bizalmat jelenti: szeretnénk a nagy közösségben kicsit újra felerősíteni a bizalmat egymás iránt. Az Á betű az álmainkat jelképezi: merjünk álmodni, nyitni az álmainkkal mások felé, ne zárkózzunk be. Az R betű a remény: soha nem szabad föladnunk. A K betű maga Krisztus; az A pedig az alázat. A szolgálatunkat alázattal szeretnénk végezni. Az alázat burkoltan jelentheti mások elfogadását is, amit nagyon szeretnénk hangsúlyozni a következő három évben.
A beszélgetés itt folytatódik.
Fotó: Magyar Kurír
