“Mi megtesszük a magunkét, jó lenne, ha a maradék tízmillió is így tenne”

Karácsonykor minden család központja a gyermek. De mi történik akkor, ha a szülő nem tud gondoskodni róla? Ha a gyerek beteg, szegény, ha elhanyagolt, ha nem találja az utat mai világunkban. Mi van akkor, ha nem csak a gyerek, a család is segítségre szorul? Edvi Péterrel, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnökével beszélgettünk.

– Hányféleképpen lehet ma, Magyarországon megmenteni egy gyermeket? Mit takar az a név, hogy Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat?

 – A „Gyermekmentő” név úgy alakult ki, hogy 89’ karácsonyán eljutottunk Csegődre, ahol láttunk százhúsz gyermeket, akik a szó szoros értelmében haldokoltak. Sajnos a következő hetekben néhányan menthetetlennek bizonyultak, de 114 kicsit meg tudtunk menteni. Szerencsére Kelet-közép Európában ilyen történetek csak ritkán vannak, de gyakran tapasztaljuk, hogy nagy a baj. Rájöttünk, az is egyfajta mentés, ha segíteni tudunk, egy gyerek ne éhezzen, vagy ne csak zsíros kenyeret egyen. Aztán megismertek minket, egyre több problémával fordultak hozzánk, ennek nyomán alakult ki például egészségügyi programunk, ami most is tart. Működtetünk gyermek szakorvosi rendelőt, van lovasterápiás központunk, ahol sérült gyermekek fejlesztésével foglalkozunk, és együttműködünk olyan kórházakkal, mint a Semmelweis Egyetem, a Heim Pál Gyermekkórház, az Országos Gerincgyógyászati Központ, az Országos Idegsebészeti Intézet valamint a Péterffy Sándor utcai kórház.

 – Milyen módon valósul meg az együttműködés?

 – A műtéteket gyakran önkéntes orvosaink végzik el, mi finanszírozzuk a költségeket. Főleg határon túli gyerekek esetében, akik nincsenek biztosítva Magyarországon. De vannak olyan beavatkozások, amelyeket az OEP Magyarországon sem fizet: egy protézist, egy segédeszköz odaítélését például csak meghatározott gyakorisággal támogatnak. Ha egy gyerek ennél gyorsabban nő, akkor várnia kell – ilyenkor szoktak hozzánk fordulni.

 – Hol tudnak a legtöbb gyereken segíteni?

 – Sok önkéntes jogászunk van, ami abban nagy segítség, hogy sok törvény előkészítésében, módosításában részt vettünk, szorosan együttműködünk a magyar Parlamenttel, több képviselő tagunk. Ha egy törvény megváltozik, az az ország összes gyermekére hatással van. Ez is egyfajta gyermekmentés, talán az egyik leghatásosabb. Magyarországon például a kilencvenes években találkoztunk azzal a problémával, hogy az állami gondozott gyerekek többsége intézetekben él. Akkor részt vettünk a gyermekvédelmi törvény alkotásában és lehetővé tudtuk tenni, hogy civil szervezet is tarthasson fenn hivatásos nevelőszülő-hálózatot.

 – Számos program van a palettájukon, ezek között nem is feltétlenül mindegyik életmentő, inkább életminőség-javító…

 – Ha súlyozni kell, a pénzünk nagy része – amiből természetesen sosincs elég – elsődlegesen a fentebb felsorolt lehetőségekre megy el. De vannak egyéb sikeres programok, például a táboroztatás, vagy az MKB Bankkal közösen indított ösztöndíjprogram. Már 145 ösztöndíjasunk van, akik az ország legjobb tanulói. Minden évben felszabadul pár hely, és több mint százszoros a túljelentkezés, ami sajnos azt mutatja, milyen nagy szükség van ilyesmire. Pedig nem könnyű bekerülni: szinte lehetetlen kitűnőnél rosszabb bizonyítvánnyal, és elképesztően szegénynek kell lenni. Az ösztöndíjat akár az egyetemi évekig is folyósíthatjuk, azzal a feltétellel, hogy nem lesz 4,5-nél rosszabb a tanuló átlaga. Ezt a gyerekek 90-95 százaléka teljesíti, képzeljük csak el!

 – Szűréseket is végeznek ha jól tudom…

 – Van egymozgó fogászati rendelőnk, az OTP Bank segítségével, amivel nem csak az országot járjuk, de határon túlra is eljutunk. Sajnos a gyerekek fogazata nagyon rossz, pedig ha a gyerekek fogait nem kezelik időben, egy egész életen át kínlódhatnak vele! Tavasszal indul egy nőgyógyászati szűrőbusz is. Ez azért is szívügyünk, mert a gyermekmentés valahol a terhes anyukával kezdődik. A szűrés, kisebb problémák megoldása nagyon fontos, hiszen meg lehet előzni a súlyos betegségeket. Az OEP-nek nagyságrendekkel nagyobb összegeket kellene erre fordítania, hosszú távon milliárdokat lehetne prevencióval megspórolni!

 – Több karácsonyi rendezvényt szerveznek gyerekeknek, ezek kapcsán milyen tapasztalatokról tud nekünk mesélni?

 – Valóban számos rendezvényt tartunk gyerekeknek, ott a Mindenki Karácsonya, vagy a Diótörő az Operában ahova idén 14 busszal hoztuk a gyerekeket – határon túlról is. Hagyomány a parlamenti karácsony, ahová tavaly csak árvízkárosult és vörösiszap-sújtotta  területekről érkeztek kis vendégeink. Idén az volt a szempont, hogy az ország minden területéről fogadjunk látogatókat, de csak és kizárólag olyanokat, akik egyébként nem jutnának el a Parlamentbe. Ezt most az esélyegyenlőség jegyében hirdettük meg. Szép és jó látni, ahogy a gyermekeknek a szeme csillog, amikor megérkeznek a Parlamentbe, ami Magyarország egyik legszebb épülete. Ott állnak tátott szájjal és nem akarják elhinni, hogy most egy pár óráig minden az ő rendelkezésükre áll, minden az ő örömüket szolgálja!

 – Hogyan találják meg az NGYSZ-t azok, akiknek segítségre van szüksége?

 – Egyik oldalról büszkén, másik oldalról kicsit szomorúan mondom, hogy elég sokan ismernek és keresnek meg minket. 21 éve létezünk és főleg karácsony előtt – a postás talicskával hozza a kérelmeket. De nem csak minket keresnek meg, mi is próbáljuk az ország minden területén felkutatni a rászorulókat. A rendezvényeknél is nagyon tudatosan keressük azokat, akiknek szüksége van segítségre. Pont a parlamenti karácsony kapcsán nagyon fontosnak tartottuk, hogy mivel ez az egész ország karácsonya, minden régióból legyenek vendégeink. Az sokkal nagyobb gond, hogy a rendelkezésünkre álló pénz a kérelmek fajtájától függően általában a kérések 15-25 százalékára elég. És mindig szomorú, ha az embernek nemet kell mondani, miközben azt tartja, hogy adni jobb, mint kapni.

 – Mivel keresik meg leggyakrabban a szolgálatot?

 – Az utóbbi időben szinte az egyetlenek lettünk, akik határon túli gyerekek egészségügyi kezelését, műtétjét tudja finanszírozni. Rengeteg kérelmet kapunk ebben az ügyben és itt vagyunk a legnagyobb bajban. Nagyon nehéz nemet mondani, ha életmentő műtétről van szó. Végtelenül fontos a felsorolt kórházakkal való együttműködésünk, mert minden évben több olyan műtét történik, ahol ha nem segítenénk, a gyerek nem élne tovább. Ezért ezeknek a kérvényeknek általában elsőbbsége is van. De sok kérelmet kapunk gyermekélelmezéssel, tanulmányi támogatással kapcsolatban, vagy csak egyszerűen megírják, hogy nagyon szegények vagyunk, a villanyt is kikapcsolták, segítsenek bármivel!

 – Rosszabb a helyzet a korábbi évekhez viszonyítva?

 – A kilencvenes évek elejéhez képest jobban szétnyílt a társadalmi olló. A rendszerváltás előtt kevesebb igazán szegény család volt. Az emberek nem éltek jól, de azért megvoltak. Hozzáteszem, nem léteztek nagyon gazdagok sem, ma olyan jó középosztálynak neveznénk őket. Így, 21 év elteltével kialakult egy nagyon kicsi, kifejezetten jómódú réteg, amit egy szintén nem túl nagy jómódú középosztály követ. Van egy olyan középosztály, akiknek nincsenek anyagi gondjai, de nagy luxust nem engedhetnek meg maguknak, viszont aki ez alatt a réteg alatt él, az már bizony szegény. Sajnos ez a réteg nagyobb lett, és ami még nagyobb baj, hogy kialakult egy még szegényebb réteg, amely nem is létezett korábban. A lakosság 20-25 százaléka lecsúszott egy olyan rétegbe, ahol gondot okoz, hogy mit egyek, hogy a csudába fizessem ki a villanyszámlát vagy hogy hideg a lakás, mert már nem tudnak fűteni. Ez olyan mélyszegénység, aminek nem szabadna létezni az országban.

Ennek kialakulásában sok minden közrejátszott. Magyarországon az elmúlt 21 évben  – bár mindenki sokat beszélt róla – munkahelyteremtő programok alig voltak. Nem vagyok híve a csak szociális támogatásnak – persze van, ahol erre van szükség – de nem jó, ha egy ereje teljében lévő ember szociális támogatásért áll sorba – munka helyett. Sajnos azt látni, hogy viszonylag sok fiatal, életerős férfi és nő áll sorba a hajléktalanszállásokon is. Ezeket a problémákat nagyon sürgősen meg kellene szüntetni, és jobban állna hirtelen minden. Egy szociálisan érzékeny országban dolgozni kell.

 – A válság, a szegénység nem csak a szülőket nyomasztja, a gyerekekre is kihat. Milyennek látja az ő lelkiállapotukat?

 – A gyerekek – nem csak emiatt – zárkózottabbak, agresszívebbek lettek. Ebben persze nagyon sok szempont közrejátszik, a szegénységtől és az ehhez kapcsolódó rossz szociális körülményektől kezdve az állandóan agresszivitással foglalkozó médián keresztül a felnőttek nemtörődömségéig és a nevelési hiányosságokig. Ez a széles paletta veszetett el oda, hogy a gyerekek kevésbé nyitottak, kevésbé őszinték – még a saját családjuk felé is, ugyanakkor sokkal agresszívabbak. Néhány évvel ezelőtt csodálkozva olvastuk az újságban, hogy amerikai diákok megvertek egy tanárt. Most sajnos ez nem tartozik a komoly ritkaságok közé, mint ahogyan az sem, hogy a gyerekek milyen brutalitással verekednek egymás között. De ezt tanulják az utcán, sok iskolában és a médiában is.

 – Hogyan tudunk változtatni, segíteni ezen? Mit tudunk adni a gyerekeknek, hogy ez a tendencia megforduljon?

 – Elsősorban arra van szükség, a maga területén mindenki megtegye a magáét. Mindenki csak egy picit javítson a világon és akkor teljesen rendben lesz minden. Sajnos most nem efelé tendál a közhangulat. Mi körülbelül négyszázan vagyunk, és azt szoktuk mondani, hogy mi, négyszázan megtesszük a magunkét, jó lenne, ha a maradék tízmillió is megtenné. És akkor minden rendben lenne az országban. Ezek olyan apró dolgok! Azt gondolom, alapvetően mindenkiben van egy kis hajlam, késztetés a jóra, csak az a kérdés, ki tudjuk-e hozni belőle.

Nagyon büszkék szoktunk lenni, ha valaki a közelünkbe keveredik és sikerül megszelídíteni. Ha a kedvességet, jóakaratot – ami valahol elbújtatva benne van – ki tudjuk hozni belőle. Ha elmosolyodik, és azt mondja, hogy szívesen segítene ő is abban az iskolában, abban a kórházban vagy megműt egy gyereket…ezek a legnagyobb eredmények, amiket fel tudunk mutatni.