„Nem kell minden figurának mosolyogni”

Egész New Yorkot „telerajzolta” a fiatal grafikus, aki idén itthon elnyerte az Év Gyermekkönyv-Illusztrátora címet. Kárpáti Tibor csak humoros írókkal dolgozik, rajong Gombóc Artúrért és a Depeche Mode-ért, illetve szereti a laposat, a kereket és a szögletest is.

Az Év Gyermekkönyv Illusztrátora-díjat idén Kárpáti Tibornak ítélte az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) szakmai zsűrije Szabó T. Anna: Tatok tatok című könyvének illusztrálásáért. A fiatal illusztrátor generáció egyik legtehetségesebb, legeredetibb egyénisége – írta róla méltatásban Rényi Krisztina. Kárpáti 2003-ban diplomázott a Moholy Nagy Művészeti Egyetem tervező-grafikus szakán. Meseillusztrációiban a klasszikus mesék pixeles feldolgozása nemcsak itthon a szakma és a nagyközönség előtt, de nemzetközileg is nagy sikert aratott. Számos rangos kiállítás résztvevője, rendszeresen dolgozik a New Yorker magazinnak. Itthon talán legsikeresebb könyvei a 2006-ban a Csimota kiadó által megjelentetett sorozat egyik kis könyve a Piroska és a farkas, úgy, ahogy sohasem láttuk, ezt a világon talán legtöbbet illusztrált mesét. (Forrás: IBBY)

– Külön képességet igényel, ha valaki gyerekeknek szóló illusztrációt készít?

Én személy szerint igyekszem a maximálisat nyújtani akkor is, amikor gyerekkönyvet illusztrálok, és akkor is, amikor magazinoknak készítek képeket. Teljesen mindegy, hogy melyik korosztálynak készül. Nem úgy nyúlok a tollhoz, hogy most pedig ez gyerekeknek fog szólni, ezért minden figura mosolyogjon. A gyerekek nyitottak sok mindenre, ezért a legújabb grafikai trendeket is könnyedén fogadják, míg lehet, hogy a szülők elzárkóznak attól.

– A szülőknek vagy a gyerekeknek kell rajzolni ahhoz, hogy levegyenek egy könyvet a polcról?

Az én gyerekkoromban könnyebb volt a szüleink helyzete, amikor könyvet kellett választani, mert nem is volt olyan nagy a választék és ami volt, az biztos, hogy a legmagasabb minőséget képviselte.

– Tehát ma sok a silány kiadvány is?

Legalábbis nagyon ingadozó a könyvek kvalitása és ez még óriási kínálattal is párosul. Azt hiszem én is bajban lennék, ha nem ez lenne az érdeklődési köröm. Ezért érdemes a szülőknek tájékozódni a hozzájuk szóló fórumokon, megnézni mit ajánl az, aki otthon van a témában. Mint, ahogy minden mást is vesz az ember. Leginkább a Csodaceruza című folyóiratot ajánlanám nekik.

– Mitől jó egy illusztráció?

Ezt a kérdést sok tagjának feltette már a Magyar Illusztrátorok Társasága is. Én is megkaptam. Régebben ez a kérdés arról szólt, hogy ki milyen szellemben alkot, mit tart szem előtt, amikor illusztrációt készít. Ma ez a kérdés másról is szól. Az első lépcső, hogy tud rajzolni, aki az illusztrációt készíti. A második, hogy van egy kiforrott stílusa. Harmadikként jön csak az, hogy az illusztráció valamilyen.

– Végül mit válaszolt?

Csukás Istvánt és Gombóc Artúrt idéztem. Azazhogy szeretek mindenféle illusztrációt, amit csak készítenek a világon, legyen az lapos, kerek vagy szögletes. Ez egyfajta kibúvó a válasz alól, de válasz is. Nekem mindenfajta illusztráció tetszik, ami szakmailag rendben van és működik – a technika teljesen mindegy. Legyen szép, eredeti, szokatlan, vicces, figyelemfelkeltő, szemet gyönyörködtető, izgalmas, érdekes, vagy ezek közül csak az egyik.

– Létezik eszményi illusztráció?

Számomra Sajdik Ferenc Gombóc Artúrja például egy tökéletes illusztráció. Valószínűleg fontos a párosítás, azaz, melyik szerzőhöz melyik grafikust társítják.

– Ön fiatal, ennek ellenére igen komoly nemzetközi sikereket ért el, rendszeresen dolgozik például a New Yorker magazinnak. Miben más ez a munka?

Sokban nem különbözik az itthoni munkától. Egyszer szabad kezet kapok, egyszer konkrétan megmondják, mire van szükségük. Még azt se mondhatom, hogy az jelentős különbség, hogy csak e-mailben kommunikálunk, mert itthon is majdnem ugyanez a helyzet. Az biztos, hogy jobban megismertem az amerikai kultúrát az elmúlt években.

– Bizonyos tematikákban kérik fel vagy teljesen változatos?

Készültek már illusztrációk Thanksgiving, Halloween és New York metróhálózata témakörökben, valamint sok tematikus képregényem jelent meg náluk, amikor a városra fókuszáltam. New York télen, a köztéri szobrok, a városban élő emberek, az állatvilág – King Kongot is belevéve. A legnagyobb léptékű munkám a magazin által szervezett The New Yorker Festival arculatát adó illusztrációm volt 2011-ben, ami a The New Yorker, Wired, GQ, Architectural Digest, Glamour, W, Golf Digest magazinokban volt látható egész oldalas hirdetésekben, valamint New York utcáin, a taxikon, a buszokon, a Times Square ledfalán és a fesztivál helyszínein háttérvetítésként. Még a Scissor Sisters is koncertezett a képem előtt!

– Ismeri, szereti ezt a zenekart?

Igen, szeretem. Egy Depeche Mode talán még nagyobb örömöt okozott volna, de azért jól néz ki a portfóliómban az a pár fotó egy határozottan mainstream zenekarról a pixeles New York panorámámmal a háttérben.

– Van-e magyar illetve más példaképe, akitől sokat tanult?

A tanáraimtól, mestereimtől sokat tanultam. Név szerint is hadd soroljam fel őket: Barczánfalvi Ferenc, Kovács Keve, Szekeres Ferenc, Pálfi György, Felvidéki András, Maczó Péter, Molnár Gyula, és a leghíresebb mesterem – aki valójában nem az, de mégis – Bányai István. Példaképnek tekintem gyermekkorom összes meghatározó mesekönyvének, rajzfilmjének és bábfilmjének alkotóit, de ez a névsor nagyon hosszú lenne. A leginkább meghatározó Reich Károly.

– Pontosan mit jelent a pixel-grafika?

Nyilván a kérdés nem a pixel, illetve a vektor grafika közötti különbségnek szól, hanem a grafikai stílusnak, ami abból építkezik, hogy a pixeleket direkt láthatóvá teszi, felnagyítja – a videójátékok hőskorát idézve. Vannak ennek a műfajnak nagy gurujai, szakértői. Én csak a határán mozgok ennek az egésznek. Számomra ez csak egy formai megoldás, nem egy szemlélet. Bevallom nem is vagyok a rajongója ennek az irányzatnak. Talán egyetlen pixel-grafikával foglalkozó, vagy azzal illusztrált könyvem sincs otthon… a sajátjaimon kívül persze. A népi keresztszemes hímzésekkel nagyobb a rokonság. Na ilyenből viszont van kettő is!

– Több fogyatékkal élőknek készült kiadványban is „benne van a keze”. Szívügye a számukra való munka? Hogyan jöttek ezek a munkák?

Mindkettő megbízás volt, de természetesen örömmel teljesítettem. Néha azért van rám szükség, hogy egy komoly témát kicsit befogadhatóbbá tegyek vicces képekkel. Ilyen volt például a Csimota kiadó Jogod van című könyve. Úgy tűnik bevált a recept, mert a könyv Magyarországon kívül megjelent Portugáliában, Lengyelországban és Franciaországban is, ahol a gyerekkönyves boltok kiemelten kezelték. Egy másik könyvben a Braille írást ötvöztük a domború pont karakterekből kialakított képekkel. A végeredmény egy homogén fehér könyv lett, amit tapintással és vizuálisan is befogadható.

– Milyen fajta szövegeket illusztrál legszívesebben?

A humorosakat kedvelem különösképpen. Nem is nagyon szokott más műfaj megtalálni. Az íróknak, akikkel eddig dolgoztam, egytől-egyig nagyon jó humoruk van. Két díjat is ennek köszönhetek most.

– Szabó T. Annának is jó humora van?

A Tatoktatokat öröm volt illusztrálni. Annával már dolgoztunk együtt előtte is, a Magvető és a Csimota kiadók által jegyzett Kerge Abc-ben rajzoltam a verseihez. A másik itthoni díjam Hohol Ancsa Juhhé, szemüveges lettem! című könyvéért járt, amiért Szép Magyar Könyv oklevelet kapott a Kolibri kiadó. És a többi író, akivel még dolgozhattam: Tóth Krisztina, Vig Balázs, Kiss Ottó. Nagyon jó névsor.

-Min dolgozik most?

A Csimota kiadóval dolgozunk egy könyvön, közben éppen próbamunkát készítek egy másik kiadónak és a New Yorkernek új képregény készül. Van mit csinálnom szerencsére.