Novák Katalin: “Egyetlen helyen nem vagyok pótolható, ez pedig a család!”

Családháló: Ön elképesztően sokat szerepel a nyilvánosság előtt: nap mint nap láthatjuk személyesen, tévében, interneten, államtitkárként, futás közben kikapcsolódó magánemberként, anyaként – szándékosan fektet ilyen nagy hangsúlyt arra, hogy gyakran és sokféle minőségében megjelenjen az emberek előtt?

Novák Katalin: A munkánk a magyar emberekről, a magyar embereknek szól, így az egyik természetes velejárója a nyilvánosság. A kormányzati munka dandárja a színfalak mögött zajlik, de fontos feladatunk, hogy az érintettek tudják, értsék, lássák, hogy ez nem valami elvont dolog, amihez nekik semmi közük, hanem minden, amit teszünk, a magyar családok érdekeit szolgálja. Komoly kihívás, hogyan tudjuk a jogszabályokat, a döntéseket, határozatokat hétköznapi, érthető nyelvre lefordítani. A nyilvánosság ennek az eszköze. Az is tény, hogy egy támogatás, egy lehetőség akkor ér valamit, ha tudnak róla, ismerik az emberek, ezért is tartom fontosnak a folyamatos, közérthető tájékoztatást.

CSH: Nemrég indította el saját honlapját – mi ennek a legfontosabb célja, üzenete?

N.K.: Szinte az első perctől van Facebook-oldalam, és igyekszem figyelni arra, hogy naprakészen, színesen tájékoztassunk ezen a csatornán keresztül. A saját honlap egy más típusú eszköz, itt nem naponta frissülő tartalom, hanem inkább érdekességek, majd blogposztok kapnak helyet. Remélem, hogy ezt a felületet is sokan látogatják majd a Facebookhoz hasonlóan.

CSH: Hat évet otthon töltött a gyerekekkel, mielőtt visszatért volna dolgozni. Mire volt „jó” ez az időszak és mennyire volt nehéz az újrakezdés?

N.K.: Életem csodálatos hat évét töltöttem a gyermekeinkkel. Eleinte én is úgy voltam, mint bizonyára sokan, tartottam tőle, hogy ez alatt lemaradok majd valamiről, elmegy mellettem a szakmai élet, nehezen fogok tudni visszatérni, ismert félelmek. Aztán elengedtem ezt, és milyen jól tettem! Megadatott, hogy ott legyek mellettük ezekben a meghatározó években, nap, mint nap rácsodálkozhattam, milyen fantasztikus a gyerekek fejlődése, értelmük, érzelmeik kibomlása. Olyan kapocs alakult ki közöttünk, amire – remélem – életünk végéig építkezhetünk. Hat év után aztán úgy éreztem, muszáj, hogy ismét felnőttek közé kerüljek, igényeltem az intellektuális kihívásokat, ezért is örültem annak, hogy lehetőségem nyílt visszatérni a munkahelyemre – akkor a Külügyminisztériumba. Ráadásul egy izgalmas időszakban, hiszen akkor kezdődött Magyarország európai uniós elnöksége, és én Martonyi miniszter úr kabinetjében dolgozhattam. A visszatérés persze nem volt könnyű, és azóta sem egyszerű összeegyeztetni a hivatali és a magánéleti feladatokat.

CSH: A dolgozó anyák köztudottan időzsonglőrök és logisztikai zsenik. Ön hogyan osztja be egy napját, hetét, hónapját?

N.K.: Nem tudok csoda-receptet, azt hiszem, nincs is. Remélem, nem okozok az olvasóknak csalódást, ha azt mondom, hogy néha nem vagyok olyan szuper édesanya, máskor nem vagyok jó munkatárs vagy főnök. Vívom a napi küzdelmeket, igyekszem mindig ott lenni, ahol a legnagyobb szükség van rám. Azt tudom, hogy egyetlen helyen nem vagyok pótolható, ez pedig a család. Ez ki is jelöli a prioritási sorrendet. De szerencsém van: sok segítséget kapok, így lehetek egyszerre édesanya és dolgozó nő.

CSH: Hogyan néz ki Önöknél otthon egy hétvégi nap, amikor sehová nem kell mennie?

N.K.: Szerencsés alkat vagyok, mert le tudom tenni a munkát, amikor hazaérek. Ebben persze a gyerekek sokat segítenek. Ott nincs időkérés, nincs olyan, hogy nem figyel rájuk az ember, ahogy belépünk az ajtón, elkezdik mondani, mint akiket felhúztak, és be sem áll a szájuk lefekvésig. Milyen jó, hogy így van! Milyen jó, hogy kikövetelik a figyelmet, hogy nem lehet nem teljes szívvel, füllel, szemmel jelen lenni! Nagyon szeretek játszani. Most már a gyerekekkel olyan játékok is előkerülnek, amiket felnőttként is valóban élvez az ember. Ha már a hétvégénél tartunk: a legnehezebb talán az, hogy a gyerekek nem mindig akkor vágynak az aktív együttlétre, amikor mi ráérünk. Szabályosan fáj a szívem, amikor hétvégén ők úgy döntenek, hogy inkább hármasban játszanak valamit, vagy olvasgatnak (szerencsére szenvedélyes olvasók), és mi csak legyünk a közelben. Mintha elvesztegetett idő lenne, holott nem az. Az ilyen passzív jelenlétre is szükség van.

CSH: A gyerekei hogyan látják az Ön munkáját? Mennyit beszélgetnek erről?

N.K.: Viszonylag sok szó esik a munkához kapcsolódó kérdésekről. Az egyik váratlan hozadéka az államtitkári feladatoknak, hogy a gyerekeknek olyan dolgokat tudok megmutatni, amelyekkel egyébként nem találkoznának. Fontos, hogy ilyen kicsi korukban megtapasztalják, hogy nem mindenki él azonos körülmények között, hogy vannak szegények, betegek, hogy élnek közöttünk romák, hogy a fizikai határok nem jelentik a nemzeti határokat, ahogy azt is, hogy egyéni szinten milyen sokat tehetünk azért, hogy Magyarország még jobb hely legyen.

És hogy hogy látják a munkámat. Büszkék rám, azt hiszem – legalábbis egyelőre. Hálás vagyok azért, hogy nem bántják őket miattam, hogy inkább pozitív visszajelzéseket kapnak. De nagyon fontos a normalitás. Hogy ők is tudják, hogy ugyanolyanok vagyunk, mint bármelyik magyar család, a saját örömeinkkel, nehézségeinkkel, kihívásainkkal.

CSH: Mi az, amihez otthon ragaszkodnak (közös étkezés, közös fektetés, meseolvasás)?

N.K.: Reggel mi visszük őket az iskolába, vagy a férjem, vagy én, illetve a legnagyobb már egyedül jár. Este beszélgetünk, sokszor melléjük bújok az ágyba egy kis időre. Ahhoz ragaszkodnak, hogy amikor együtt vagyunk, akkor valóban legyünk jelen.

CSH: Milyen értékek mentén nevelik férjével a gyermekeiket?

N.K.: Szerető családban nőttünk fel, ő is, én is, ezért is fontos, hogy a mi gyerekeink is ezt kapják útravalóul. Nem csak a mi kis családunkban, hanem a nagyszülőkkel, a nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatestvérekkel, sőt, a nagy családdal (ami nálunk 40-50 fő) is legyen élő kapcsolat, tudjunk egymásról. A hit megélésének lehetősége szintén olyasmi, amit szeretnénk megadni a gyermekeinknek. Hogy időben, még a gyermeki őszinteség, nyitottság időszakában találkozzanak a keresztény értékekkel. Fontos volt számunkra az is, hogy ne a virtuális világban éljék az életüket. Büszke vagyok arra, hogy ez – egyelőre – sikerült. Ezért nem volt nálunk tévénézés, kütyük, helyette könyvek, foci, fáramászás. Mivel ezt szokták meg, más eszükbe se jut, csak néha sajnálják magukat azért, hogy az osztálytársaknak milyen okostelefonja vagy tablete van. Meggyőződésem, hogy nem fosztottuk meg őket semmitől, sőt!

CSH: Háromgyerekes, boldog házasságban élő nőként éppen család-és ifjúságügyi államtitkárként dolgozhat – elégedett ezzel a helyzettel?

N.K.: Elégedettnek lenni azt is jelenti, hogy nincs, ami vigyen előre, hogy az ember belekényelmesedhet abba, ami van, ezért nem használnám ezt a szót. Inkább azt mondom: boldog vagyok és hálás. Hálás azért, mert csodálatos családom van, mert rengeteg kihívást kínál a hivatásom, mert úgy érzem, hogy egy izgalmas területen, valódi problémákra kereshetek valódi megoldásokat. Orvos családban nőttem fel, megszoktam, hogy a munka arról szól, hogy másokon segítünk, akár életeket ment az ember. Ezt az értelmet keresem én is a saját munkámban, hogy valóban érdemben tudjunk segíteni ott, ahol szükség van rá.

CSH: Nemrég az ENSZ nőjogi jelentése úgy fogalmazott, hogy Magyarországon nem azért ér egy nőt hátrány, mert nő, hanem ha anyává válik. Hosszútávon milyen nőpolitikát szeretne látni Magyarországon?

N.K.: A nőknek nem azért nehéz, mert kevéssé okosak, felkészültek, tehetségesek, kitartóak, mint férfi társaik, hanem azért, mert olyan kihívások is vannak egy nő életében, amelyekkel egy férfi ritkábban találkozik. A gyermekvállalás miatt kiesünk a munkaerőpiacról, a beteg családtagok ápolásában a nők vállalnak oroszlánrészt, a családi fészek melegen tartása is elsősorban – nem kizárólag – a nők örömmel vállalt feladata. Ezeket a plusz terheket kell enyhítenünk azzal, hogy külön is odafigyelünk a nőkre. Segítjük őket abban, hogy megtalálják a munka és a család megfelelő egyensúlyát, hogy kiteljesedjenek – akár az anyaságban akár a hivatásukban. Ilyen nőpolitikát folytatunk, ilyen nőpolitikát támogatok hosszú távon is, ami nem tagadja meg, hogy a nők többségének családi feladatai is vannak, és ebben is támogatást nyújt, és azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy a magyar nők dolgoznak, pénzt keresnek, karriert építenek, ehhez is kell segítő környezet.

CSH: 2018 a családok éve lesz. Mi az, amit leginkább vár a következő esztendőtől?

N.K.: Azt szeretném, ha Magyarország egyszer valóban családbarát ország lenne. Ha ez a mindennapokban megvalósulna. Ha az élet minden területén elismerést, figyelmet, megértést, segítséget kapnának a kisgyermekes szülők, a nagycsaládosok, a gyermekeiket egyedül nevelő családok, az idős emberek. Ehhez a nagy dolgok mellett apróságokra is szükség van. A múltkor mesélte egy ismerősöm, hogy a strandon állt a hosszú sorban két egészen pici gyermekével, s várakoztak türelmesen, amikor valaki beállt eléjük a sorban, majd rosszallására közölte: Te úgyis GYES-en vagy, ráérsz! Jó lenne, ha nem így állnánk hozzá, sem a kismamákhoz, kispapákhoz, sem a sok gyerekes családokhoz, sem a nyugdíjasokhoz. Engedjük inkább őket előre a sorban – higgyék el, megéri, egy mosolyt bizonyára kapunk cserébe.

CSH: Mi motiválja, mi adja a legfőbb erőt munkájához?

N.K.: Az, hogy látom értelmét annak, amit csinálunk. Hogy napi szinten megtapasztalom, milyen sokat tudunk adni a magyar családoknak, hogy még nemzetközi összehasonlításban is mennyivel több az, amit itthon nyújtunk, legyen itt szó akár az ingyenes, jól működő bölcsődékről, akár a három évig tartó szülői szabadságról, akár az ingyenes étkezésről, tankönyvekről, sorolhatnám. Jó érzés megtapasztalni az otthonteremtési program eredményeit, tudni, hogy közel 50 ezer család, 100 ezer gyermek tudott továbblépni a CSOK-nak köszönhetően, jó elmenni egy olyan otthonba, amit ennek a támogatásnak hála tudtak megvásárolni. Jó látni a gyerekek boldog arcát az Erzsébet-táborokban, ahol idén is közel 100 ezer gyermek nyaral.

Természetesen motivál az is, hogy látom, hogy még mi mindent kell tennünk. Hogy a beteg, sérült gyermekek számára milyen fontos, hogy a kora gyermekkori fejlesztést minél előbb megkapják, hogy az örökbefogadásnál milyen sokat számít, ha akár egy-két héttel rövidül az ügyintézés, adminisztráció. Jó látni a jogszabályok, az intézkedések mögött az embereket, a családokat, ez visz engem előre.

És fontos a csapat, amiben dolgozom. Balog Zoltán miniszter úr következetes, értékközpontú irányítása, ami már öt éve mutat számomra is példát, és a kollégák támogatása, elkötelezett munkája.

CSH: Mit tart a legfontosabb értékeknek nőként, államtitkárként, feleségként és édesanyaként?

N.K.: Hogy hittel, meggyőződéssel, hitelesen éljük az életünket, végezzük a munkánkat.

Fotók: Facebook