Pál Feri: Az okoseszközök tönkreteszik a kapcsolatainkat
A háborúhoz hasonló pusztítást végez a gyermekek személyes kapcsolataiban az okoseszközök használata – mondta Pál Ferenc római katolikus pap az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Pál Feri atyaként közismert mentálhigiénés szakember azt mondja, a gyermekekben benne van a természetes kapcsolódási szándék, a szülőkön múlik, hogy egy gépet adnak neki, vagy önmagukat.
– A magány nagyon eluralta a közösségeinket is, de magányosnak lenni nagyon sokféleképpen lehet.
– A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének a kutatásai alapján a magyar felnőtt lakosságnak ötven százaléka kötődési zavarral él, ami azt jelenti, hogy érzelmileg nehéz kapcsolati helyzetekben elbizonytalanodik vagy magában, vagy a társában, vagy a kapcsolatban. Manapság egy olyan kultúrában élünk, ahol az alfa nemzedék már csecsemőkortól kezdve az okoseszközök világába születik bele.
Ezt miért hangsúlyozom? A ’60-as, ’70-es években egyre többen érkeztek pszichológusokhoz, pszichiáterekhez, terapeutákhoz kapcsolati problémákkal. A kutatók elkezdték föltenni a kérdést, hogy miért jönnek most ilyen sokan. A válasz nagyon egyszerű volt, mert a háborús gyereknemzedék érkezett, már felnőttek voltak, és kiderült, hogy a korai kötődési zavarok egy életen keresztül éreztetik a hatásukat.
A korai kötődésnek a későbbi kapcsolati készségek szempontjából, beleértve az Istennel való személyes kapcsolatot is, döntő és maradandó jelentősége és hatása van.
Most pedig az történik, hogy két-, három-, négy-, öt-, hatéves gyerekeknek oktalanul adunk okoseszközöket, pedagógiai eszközként használva az okostárgyakat, mindazt, aminek képernyője van – mi lesz ennek a következménye? Tudjuk a kutatásokból, hogy egy kicsi gyereknek nincsen szüksége okoseszközökre.
Ilyen szükséglet nem létezik, hanem az létezik, hogy a gyerek érzelmileg rászorul a megnyugtatásra. Tulajdonképpen egy emberre van szüksége. És nem embert kap, hanem tárgyakat. Az okoseszközök függőséget alakítanak ki, a kialakulatlan idegrendszert és személyiséget olyan módon kezdik el birtokba venni, hogy mi naivul azt mondjuk, hogy személyre szabjuk az okoseszközeinket, ám az történik, hogy az okoseszközök személytelenre szabnak bennünket.
Nem egy szükségletről van szó gyerekkorban, hanem függőség kialakulásáról, és ráadásul ilyenkor nem a boldogságközpontunk aktiválódik, hanem az élvezetközpontunk. És egy olyan kötődés alakul ki okoseszközökhöz, amely már őket elvonja a személyektől való kapcsolattól. Kialakul egy olyan függőség, amely már akadálya nemcsak az emberi személyekhez fűződő kapcsolatunk vagy a meghittség kibontakozásában, hanem akadály a személyes Istennel való, a Jézussal való bizalmi viszony kialakulásában is.
– Tanulható a jó kapcsolódás?
– Mi felnőttek tudjuk, hogy a gyerekeinknek elsősorban ránk, emberekre van szükségük, nem tárgyakra és nem okoseszközökre. De már mi is függők vagyunk, mi is a saját pillanatnyi rövidtávú érzelmi stabilitásunkat és egyensúlyunkat okoseszközök révén szabályozzuk.
Arra van szükség, hogy mi, felnőttek kezdjünk el kicsit alakulni és változni, és ismerjük föl, hogy egy következő nemzedéknek az életét, kötődési készségét most döntően befolyásoljuk.
A beszélgetés itt folytatódik.