Szám Kati: „A család az életünk igazodási pontja és az emberi boldogság elsődleges közege” – születésnapi interjú

Menjünk vissza az időben, abba a tíz négyzetméteres „Csipkerózsika-toronyszobába”, ahol Illéssy Mátyás solymári plébániai lapja elindult az országos hírnév felé…

Ezt a nevet kedves szerzőnk, dr. Aczél Petra adta annak az iskolai tanteremnek, amelyben a szerkesztőségünk tíz évig működött a Szent Margit Gimnázium tetőterében. Benne van a családiasság, az elvarázsolt jelleg, ugyanakkor, legyünk őszinték, kicsit az is, hogy ez mintha távol is esne a világ realitásától, nyüzsgésétől. Ebben a tanteremben lett a solymári plébániai lapból országos terjesztésű magazin, 48 oldalból százoldalas lap, lelkes műkedvelőkből szakmailag is képzett szerkesztőség. Öt évvel ezelőtt megéreztük, hogy a Képmásnak szüksége van egy frissítő márkaújításra, amely már profi marketinges segítséggel valósult meg, Molnár-Bánffy Kata adta ehhez a legtöbb segítséget, aki azóta a lapigazgatónk. Ekkor lett a magazin külső megjelenésében is prémium kategóriájú, modern kiadvány. Két évvel ezelőtt aztán a szerkesztőség is megérett arra, hogy az iskolapadokból egy igazi irodába költözzön. Ráadásul így együtt lehetünk a grafikai tervezés munkáit végző SaltCommal is, ami nagyon megkönnyíti a közös munkát.

Miért lett az újság neve Képmás?

A Képmás nevet Matyi atyának köszönhetjük, jobbat ma sem találhatnánk egy magazinnak, amely a mi képmásunkat igyekszik felmutatni, de közben mércének a Teremtő képmását tartja. A keresztény értékrendet tartjuk követendőnek, de nem szeretnénk elzárkózni semmilyen fontos kérdéstől, jelenségtől, érdekel minket minden jószándékú vélemény és kezdeményezés. Erre a nyitottságra, amely kérdezni, megismerni, de aztán mérlegelni és dönteni is tud, azt hiszem, minden jó újságnak és minden jó embernek szüksége van.

Hogyan zajlott az országos terjesztés és a marketing a kezdetekkor?

Csak hírből hallottam, hogy az első lelkesedés utáni hidegzuhany mennyire lelombozta a csapatot, akkor még nem dolgoztam itt. Urbán András ügyvezető igazgatónk sokszor meséli, hogy amikor az első országos terjesztésre szánt mennyiséget kinyomtatták és postázták a plébániákra, egy hét múlva hívták őket a postáról, hogy „azonnal vigyék ezt a hatalmas mennyiségű újságot innen”. Ugyanis bontatlanul visszaküldték a küldeményeket. Ez volt az első nagy pofon. Persze marketingre később sem volt pénz, így aztán házi ötletekkel és eszközökkel igyekeztünk népszerűsíteni a lapot. Rendezvényekre mentünk, egy kocsiban négyen-öten utaztunk vidékre, a csomagtartóban újságokkal, amelyeknek a nagy részét persze sokszor vissza is hoztuk, és csak reméltük, hogy azért adtunk egy-egy impulzust arról, hogy van egy Képmás nevű magazin a magyar piacon. Előfordult, hogy fagyis kocsival vonultunk ki a Karizmák Ünnepére, és a felnőttek Képmást, a gyerekek fagyit kaptak. Máskor meg András a családjával és pár ezer lappal kiment „majálisozni” a Nemzeti Színház megnyitó ünnepségére, ami annyit jelentett, hogy egy nagy lepedőre felírta, hogy Képmás, babakocsistul letelepedtek a szemközti füves rétre, és a kijövők kaptak tőlük egy-egy magazint. Próbáltuk lelkesíteni az olvasóinkat, hogy hozzanak még egy olvasót, mert hittünk abban, hogy a magazinpiacon olyan értékeket képviselünk, amelyeket más nem. Ez adott bátorságot az ötlethez, és a polgári körös időszakban a módszer elég hatékony „sufnituning marketingnek” bizonyult. Ennek ellenére Beer Miklós püspök atya belénk vetett bizalma és anyagi támogatása nélkül nem tudtuk volna átvészelni ezt az időszakot. Nélküle ma nem lenne Képmás.

Más jóakarótok is volt. Egy támogatótok 100 pedagógusnak rendelt újságot, és ezt folytatta a következő két évben is…

Ez nagy felajánlás volt, ráadásul konkrétan úgy hangzott, hogy olyanoknak adjuk ezt a száz előfizetést, akik aztán másokat is meg tudnak ismertetni a lappal. Vagyis a támogató nemcsak elismerte a Képmás küldetését, nemcsak jelentős összeget áldozott rá, hanem még a terjesztést is segíteni akarta. Ez a gesztus mindig erőt adott, amikor úgy éreztük, talán nem éri meg csinálni. Hiszen, ha egy kívülálló ennyire fontosnak tartja, hogyan tehetjük meg mi, hogy nem hiszünk benne?

Említetted, hogy a magazin jelentősen megújult pár éve: változott a design, a mottó és a célcsoport is: családi magazinból női magazin lett. Mi volt ennek a nagy változásnak az oka és célja?

Éreztük, hogy külső megjelenésünkben nem haladtunk eléggé a korral, holott egy jó magazinnak nemhogy követnie kell a vizuális igényeket, hanem kicsit talán fejleszteni is azt. Azt szerettük volna, hogy egy grafikai arculat, egy fotó ne csak illusztrálja a tartalmat, hanem új gondolatokat is tegyen hozzá. A tartalom, amit közvetítünk, az elkötelezett értékrendünk ellenére, sőt, talán épp ezért is, modern és korszerű, ezt követnie kellett a külsőnek is.

Az állandó munkatársak mellett rengeteg külső szerzőtök van, az irodalmároktól a természettudóson át számos tudományos terület művelőiig. Hogy választjátok ki őket?

Igen, ez nekem mániám, és talán a Képmásnak is az egyik védjegye lett, hogy megtaláljuk azokat a szakembereket és művészeket, akik a saját területükről úgy tudnak beszélni vagy írni, hogy az a laikusok számára is élvezhető. Nagyon fontos számomra a hiteles információ, amely tiszta forrásból származik, és ha ezt egy újságíró csikarja ki a különböző szakemberekből, nincs túl sok műfaj, amelyen át ezt közvetíteni tudja: interjú, riportos interjú vagy több megszólalóval hitelesített összeállítás. Így viszont sokkal izgalmasabb és élvezhetőbb szövegek jöhetnek létre. Persze ez néha több szerkesztői munkát és egyeztetést jelent, de azt is demonstrálja, mennyire fontosak a hidak a tudomány vagy a művészet és a nagyközönség között. Szeretném hinni, hogy a Képmás ezen a területen is egy ilyen összekötő kapocs.

Minden címlapfotóhoz kapcsolódik egy interjú is, és ezeknek a címlapinterjúknak az alanyai ugyancsak közismert emberek. Hogyan választjátok ki őket? Kik voltak a legnépszerűbbek?

Ez mindig nehéz döntés, mert a címlap az, ami felhívja az emberek figyelmét a lapra az újságosnál, vagyis új olvasókat szerezhet, ha felkelti a vásárló figyelmét. Ezért igyekszünk ismert arcokat keresni, ami kicsit szembemegy azzal, hogy a lap értékrendje nem éppen a celebkultúrát támogatja. Szerencsére találunk bőven hiteles „képmásokat”, de időről időre felmerül az igény, hogy ismeretleneket is mutassunk be – hiszen ki tenné, ha nem mi? Ez meg is történik a lap belsejében, de pár éve eszembe jutott, hogy a borítón is megtehetnénk. Azóta a hátsó címlapon hirdetés helyett (ami valljuk be, nem kis üzleti áldozat) mindig egy olyan ember portréja van, aki valószínűleg sohasem szerepelne ilyen helyen, pedig igazi jó ember. Ide mindig a címlapinterjú alanya választja ki az életéből számára fontos hőst. Ez a történet azért is fontos számomra, mert arról szól, hogy egy szokatlan, talán életképtelennek is látszó ötletet milyen jól meg lehet valósítani, ha az embert pozitív hozzáállás és tehetséges munkatársak veszik körül. Ez az érzés a munkám legjobb része. A hátsó címlap nagyon jó designt kapott, amely nemcsak ráerősít az ötletre, de tovább is fejleszti.

Tavaly ősszel indult egy új rovat, a kamaszokról szóló Hármas kötés, amelyben együttműködtök a Kossuth Rádióval. Miért tartjátok ezt a témát fontosnak egy női magazinban?

Ó, hát ez is nagyon jó példa! Miután a három gyerekem, úgy tűnik, épségben túljutott a kamaszkoron, már kibicként szemlélhetem ezt a nehéz időszakot, de azért még igen élénken él bennem néhány élmény. Épp akkoriban lett időszerű, hogy – miután sok, oktatásban is jól használható cikkünk van – közvetlenül is megszólíthatnánk az oktatási intézményeket, pedagógusokat. Felvetettem, hogy csinálhatnánk egy sorozatot, amely a kamaszok problémáiról szól, de rendhagyó módon úgy, hogy külön részben a szülőknek, külön a pedagógusoknak ad tanácsokat, gyakorlati ötleteket egy-egy probléma feldolgozásához. Így az otthoni és az iskolai nevelés, sőt, a konkrét problémákhoz való közelítés is harmóniában zajlana, ami mindenkinek segítséget jelenthet, de főleg a gyerekeknek. Sok ember dolgozik azon, hogy a cikksorozatból program legyen. Egyik kollégám, Tóth-Fazekas Andi az iskolákat járja, ketten pedig, Kölnei Lívia és Baka Ildi a honlapra vagy a közösségi oldalunkra készítenek plusz anyagokat. Keresztes Ilona a Válasz-utak című műsorában, az MR1 Kossuth Rádióban havonta egyszer a Hármas kötés aktuális témájáról beszélget a fiatalokkal. Én pedig a négyoldalas cikkhez mindig több szakembert is keresek, akik nem sajnálják az idejüket, hogy válaszoljanak a kérdéseimre. Írtunk már az önképről, a pornófüggőségről vagy a pénzkezelésről. Az iskolai szünetben, júliusban és augusztusban a sorozat is szünetel, de ekkorra föltesszük az eddig megjelent tíz anyagot, úgyhogy addig olvashatják a honlapunkon. Mindenkinek kívánom, hogy ilyen munkatársakat találjon!

Nemcsak printben és online vagytok jelen, hanem tartalmas és rangos eseményeket is szerveztek, például a Képmás-esteket…

A személyes találkozások nekünk is erőt adnak, és az olvasóinknak is fontosak. Ezeken az esteken is a minket érintő fontos témákról beszélgetünk egy-egy meghívott vendéggel, de az új, Várkert Bazárban tartott Család és művészet-sorozatunknak már az is a célja, hogy igazi katartikus, művészi élményt is adjunk, amely egyben jó inspiráció a beszélgetéshez. Színházi előadás, filmvetítés, szerzői felolvasás, mini koncert, a témáknak megfelelően. Június 6-án például Varró Dani és két pszichológus lesz a vendégem, akikkel az apaságról beszélgetünk. A címe is beszédes: Apa, figyelj! De fontos megjegyezni, hogy ahhoz, hogy mindez működjön, kell valaki, aki az ötlettől a megvalósulásig kézben tart egy ilyen rendezvényt. Ő Fodor Kriszti, aki a Média a Családért Alapítvány napi ügyeit is intézi.

A Képmáshoz kapcsolódik a Családbarát Médiáért-díj is. Ezt miért tartjátok fontosnak?

Sokat panaszkodunk, hogy kevés gyerek születik, hogy sok a válás, kevés a házasság. Tíz évvel ezelőtt is látszott, hogy ezekben a társadalmi folyamatokban bizony a média is ludas. Hiszen, ha a média által sugallt kép olyan elemi szükségleteinket is képes felülírni, mint az éhség – lásd az anorexia, bulimia jelenséget –, akkor hogyan gondolhatjuk, hogy nem befolyásolja az elköteleződésről, házasságról, hűségről, válásról, gyerekvállalásról alkotott, persze sok más tényező által is befolyásolt véleményünket? Ugyanakkor nagyon nehéz feladat a családbarát gondolatot úgy közvetíteni újságíróként, hogy az ne egy rózsaszín fogpasztareklám legyen, de ne is honpolgári kötelességként lebegjen előttünk, hanem igazi információkat és élményeket tudjon adni egy szabad, örömmel vállalt döntéshez. Ezt szerettük volna inspirálni a díjjal. Amikor a díj létrejött, erről a témáról még kevés szó esett, ma sok szó esik róla, de hihetetlenül szélsőséges családellenes megnyilvánulások és nem túl szerencsés családbarát akciók lökik két kérlelhetetlen és harcos táborba a közvéleményt. Pedig a család az életünk igazodási pontja és az emberi boldogság elsődleges közege. Ezt megmutatni újságíróként, riporterként, szerkesztőként, igazi szakmai kihívás, és elismerést érdemel. Ezért tartjuk életben a díjat. És a Képmást.

(Fotók: Képmás)