Szent Imre Iskolaház: „Azon vagyunk, hogy minden forintot a legjobb árfolyamon váltsunk át gyerekmosolyra”

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány azokat a szociális területeken tevékenykedő professzionális és önkéntes segítőket jutalmazza a Jószolgálat-díjjal, akik munkájukkal sokat tesznek hátrányos helyzetű embertársainkért. A székesfehérvári Szent Imre Iskolaház intézményi kategóriában, a családokért végzett szociális munkáért kapott díjat. Az intézmény vezetőjét, Németh Ádámot kérdeztük az iskolaház működéséről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
beszélgetések
2017. június 21. Antal-Ferencz Ildikó

Szent Imre Iskolaház, Jószolgálat díj

Honnan ismeri Böjte Csabát? Miért vállalta el a Szent Imre Iskolaház vezetését?

Csaba testvérnek 2007-ben, ezelőtt 10 évvel elolvastam egy könyvét. Nagy hatással volt rám, magával ragadott, s egészen biztos voltam benne, hogy nyáron elmegyek Dévára, önkéntesként. Rá egy évre már táborokat szerveztünk barátaimmal az erdélyi gyerekeknek; ezek a tábori hetek máig zajlanak. 2011-ben Csaba testvér első magyarországi iskolaházának születésekor én is segédkeztem Polgárdin, majd érkezett a felkérés, hogy a 2012-ben nyíló székesfehérvári gyermekvédelmi intézményt vezetném-e. Örömmel vállaltam el.

Kik és hogyan kerülnek Önökhöz? 

A Szent Imre Iskolaházba az egészen pici, 3 éves gyermektől a szakképzés végén járó, 19 éves fiatalig járnak gyermekek. Az őket ismerő szakemberek ajánlják őket az iskolaházba: védőnők, gyerekorvosok, a családsegítő központ munkatársai, osztályfőnökök, igazgatóhelyettesek, de volt olyan eset, hogy egy szomszéd néni keresett fel bennünket. Ezután felvesszük a kapcsolatot a családdal, és elbeszélgetünk velük. Ha azt látjuk, hogy valóban segítségre szorul a család, s a jó segítség mi vagyunk, valamint ha a szülő ezt kéri, akkor fogadjuk a gyermeket.

 

Ha ilyen nagyok a korkülönbségek, hogy tudnak együtt játszani és tanulni?

Tisztelettel kérdezek vissza: egy nagycsaládban régen és ma hogyan tudnak együtt játszani és tanulni a gyerekek? Mi nagyon szeretjük azokat a „pedagógiai helyzeteket”, amikor azt látjuk, hogy a 20 éves nagyfiú elviszi a 15 évest, hogy gyermekláncfű levelet szedjenek az általuk gondozott nyusziknak, s a kerítés mellől azt látom, hogy ők a réten kacagnak, majd a nap végén erős kézfogással búcsúznak egymástól, az nekem nagy öröm és lehetőség. Azt tapasztaljuk, hogy amit mi tettünk a legnagyobbakkal és teszünk ma a legkisebbekkel, az sokszorosan képződik le: a nagyok sem restek lehajolni a kicsikéhez. S a legszebb, hogy ebből a szituációból nem csak a kicsi épül…

 

Van házirend, vannak szabályok?

Erről van egy nagyon friss élményem. A 2012-ben induló csapat felső tagozatos diákjai mára mind középiskolások. Velük ennek a tanévnek az elején új házat alapítottunk: a Szent Imre Iskolaház Kamaszházát. Együtt meszeltük ki, rendeztük be, s három napon át írtunk egy pedagógiai szerződést. Természetesen a szerződést keretezik Csaba testvér szellemiségéből és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány hagyományaiból fakadó szabályok, de ezen belül minden szabályt együtt fogalmaztunk meg, s csak akkor került bele a szerződésbe, ha azzal mindenki – a legkisebb kamasz és én ugyanúgy – egyetértettünk. Ennek a három napos munkának azóta sokat köszönhetünk…

 

Hogy telik egy napjuk?

A kisház és a kamaszház is 13 órától nyitva áll a gyerekek előtt. Ők óvoda és iskola után érkeznek, és maradnak egészen estig. Amikor a gyerekek megérkeznek, képzeljék el, hogy látszólag nem csinálunk semmit. Megölelnek bennünket, lehuppannak az étkezőasztalhoz, odakucorodnak a konyhában munkálkodóhoz, uzsonnáznak, olvasnak, beszélgetünk, pletykálkodunk, vagy akár lefekszenek aludni. Hogy mi az összefüggés ezen tevékenységek között? A srácok megnyugszanak, akklimatizálódnak, lerakják a terheiket, s kicsatornázzuk a feszültséget. Ezután már neki lehet állni tanulni is. Tanulás után kertészkedünk, főzünk, kézműveskedünk, teregetünk, filmet készítünk, a gyerekek fürödhetnek, focizunk, ping-pongozunk, ellátjuk a nyulainkat, s természetesen lehet számítógépezni és társasjátékozni is! Este együtt vacsorázunk, együtt kitakarítjuk a házunkat, és hazamegyünk.

 

Minden nap nyitva vannak? Nyáron is „működnek” vagy csak iskolaidőben? Mit csinálnak olyankor?

Az iskolaház minden hétköznap délután nyitva van, de adventben minden hétvégén is nyitva vagyunk: Spányi Antal püspök atyának hála az együtt elkészített portékákat a püspöki palota udvarán kínálhatjuk a bennünket támogatni vágyók számára. A nyári szünet 10 hetéből 5 hetet vagyunk nyitva: táborba megyünk, fesztiválon veszünk részt, de szoktunk eltenni baracklekvárt is. Augusztus utolsó két hetében pedig már a tanévre készülünk.

 

Kik foglalkoznak a gyerekekkel?

A Szent Imre Iskolaházban két teljes állású munkatársat ad Csaba testvér a gyerekeknek. Ők a felelősek a ház működéséért és a gyerekek fejlődéséért. De természetesen nem csak két személy munkája ez. Hetente 20 önkéntes jár hozzánk, s még ennyien vannak, akik időközönként felkeresnek bennünket és a legdrágábbat, az idejüket adják a gyerekeknek – önkéntesen, minden ellenszolgáltatás nélkül.

Hogy viszonyulnak a szülők az iskolaházhoz?

Tapasztalataink szerint először tartózkodóan szemlélik, hiszen nincsen benne a köztudatban, hogy mi is ez az iskolaház. Amikor viszont belelátnak a működésünkbe, látják, hogy a gyermek nem csak biztonságban van és jól érzi magát, hanem erősödik, fejlődik is, akkor ők is közelednek. Ezt követi a részünkről egy tudatos kapcsolatépítés a szülővel, ugyanis a gyermek érdekében nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést velük. Csináltunk már családi társasjátéknapot, volt olyan anyuka, aki segített a mosogatásban, apuka, akivel hintaállványt festettem, s egy nagynéni – hálából, hogy foglalkozunk az unokahúgával és unokaöccsével – keddenként főz a csapatnak. Persze ennek a következménye, hogy őt is hamar a szívükbe zárták a gyerekek, és nem csak a gyerekek.

 

Tulajdonképpen mi a Szent Imre Iskolaház: iskola vagy (családi) ház?

Nálunk fontos a házi feladat elvégzése és a fejlesztés, hiszen a gyerekek társadalomban való boldogulását szolgálja. Azonban mégsem az iskolát akarjuk átvinni délutánra is… Nálunk megtanul a gyermek egy gyümölcsfát elültetni, egy veteményes ágyást gondozni, de asszertíven kommunikálni, és másokkal csoportban együttműködni is. A nevelési célunk, hogy az iskolaházból kikerülve az élet különböző területein önerejükből boldoguljanak – megtalálják az örömüket a családjukban és a munka területén is.

 

Miből jött létre az iskolaház és miből tartják fent? Hogy jutnak bútorokhoz, eszközökhöz, ruhákhoz, élelemhez?

 

A Szent Imre Iskolaház nem kap semmilyen normatív, állami támogatást, mint más nevelési-oktatási vagy gyermekvédelmi intézmények. A ház minden szeglete, a bútortól az élelmiszerekig adományozók munkájának eredménye. Minden bútorról, eszközről el tudom mondani, hogy kitől van. Több olyan székesfehérvári polgár van, aki úgy vásárol be a közeli hipermarketben, hogy ránk is gondol, s hazafele beadja a paradicsomot és a tejet. De akad, aki más településről is szívén viseli a gyerekek sorsát: Inci néni Cecéről havonta 30 tojást és két tálca süteményt küld a gyerekeknek. Az iskolaház régebbi épületét a város biztosítja, az újabbat egy helyi nagyvállalat, az Alcoa-Köfém Kft. adta a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajándékba. A legnagyobb támogatónk azonban a Videoton Holding Zrt., élén Sinkó Ottó vezérigazgatóval; nagyon sokat köszönhetünk neki.

 

Hogyan lehet jelentkezni segíteni, illetve adományozni?

 

A honlapunkon vannak erre alapítványi szintű lehetőségek. Itt található információ a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról, fogadott keresztszülőségről, és megtalálható az oldalon az alapítvány számlaszáma is. Én csak ámulok azon, hogy az emberek milyen kreatív utakat találnak ezeken felül is: egy fizikus kutató egyszer járt nálunk, s amikor másodszor jött, egy szép, nagy hintaállványt hozott a gyerekeknek. Volt egy budapesti hölgy, aki az egyik népszerű áruházlánc székesfehérvári áruházát hívta fel, és az élelmiszerküldő autóval hozatott ki a gyerekeknek tartós élelmiszert. Mi nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, hiszen a fennmaradásunkat szolgálják. Csaba testvér szóhasználatával élve, a kolléganőmmel minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minden forintot a legjobb árfolyamon váltsunk át gyerekmosolyra.

 

Mit jelent Önök számára, hogy Jószolgálat-díjra jelölték az iskolaházat?  Mire használják fel a pénzjutalmat?

Először is, igen örülünk minden visszajelzésnek. Továbbá az, hogy egy nyilvános jelölés, majd pedig egy szakmai zsűri által végzett bírálat eredményeként kaptuk meg a Jószolgálat-díjat, különösen nagy örömünkre szolgál. Nagy lehetőség az általunk nevelt gyerekek számára és a ház működése szempontjából is a díjjal járó ismertség, így a Családháló megkeresése is. A díjjal járó pénzjutalomért pedig ugyancsak hálásak vagyunk: a fennmaradásunkat fogja szolgálni.

 

(Fotók: Origo/Hirling Bálint)