Tanulás másképp

Pedagógus vagy, de már nem tanítasz iskolában, hanem alternatív oktatási módszereket tanulsz és tanítasz. Mikor és miért indultál el „más” irányban?

Tanítás közben próbálgattam magamat, feszegettem a határaimat, és valahogy mindig, mindent más módszerekkel szerettem volna csinálni, mint ahogyan azt megmondták vagy tanították nekem. Lehetne ezt úgy is összegezni: folyamatosan új utakat kerestem. Amikor már belefáradtam ugyanabba a tematikába, akkor azt kutattam, hogyan lehetne izgalmasabban, másként. Most is ezt teszem… De a legjobban – ezt még saját magamnak is évek múltán vallottam be – akkor éreztem magam, amikor együtt bolondozhattam, játszhattam a gyerekekkel. Így született meg például valamikor réges-régen az iskolarádió és -újság gondolata is. Rájöttem: minden olyasmi érdekli a gyerekeket, amiben élmény, mozgás, „hülyeség” van, idővel megragadtam a lehetőséget, hogy ezt valahogyan adoptáljam a tanulási folyamatba. Ezért kezdtem el foglalkozni a tanulásmódszertannal.

Mit és hogyan oktat egy tanulástréner, illetve egy gyermekcoach?

Először is beszélget a szülővel, aztán mindkettőjükkel – szülővel és gyerekkel – személyesen. A szülő általában elmondja, milyen probléma vár orvoslásra, és ebből leszűröm: mi az, ami megoldásra vár a gyerekkel kapcsolatban. A foglalkozások alatt játszunk is, de ezek a játékok soha nem öncélúak. Ha szükséges, adok tanácsot a szülőnek is – olykor erre is szükség van. A gondok általában nem azért alakulnak ki, mert kizárólag a gyerek csinál rosszul valamit, sokszor a probléma gyökerében ott a pedagógus, a szülő illetve a család – így amikor a szülő partnerré válik, gyorsan megoldódnak.

Nem vagyok fejlesztő pedagógus, viszont olyan módszerek birtokába kerültem, amivel hatékonyan csillapítható a stressz, vizsgadrukk. Jónéhány olyan tanulási, stresszoldó „trükköt”, módszert tudok megtanítani, amivel hatékonyabbá, élményszerűbbé, eredményesebbé válik a tanulás. Általában azt is elmondom – minden szülőnek és gyereknek, aki hozzám fordul –, hogy mindenben kitűnő gyerek nincs, csak kitűnő bizonyítvány. Azt a területet kell felfedezni a gyereknek önmagában – és ebben kell, hogy segítsen a szülő és a pedagógus – amiben tehetséges, kiemelkedő. A zsenialitására kell rábukkannia. A pozitív nevelésen, szereteten alapuló, a másságot elfogadó nevelés, tanítás híve vagyok. Szeretném tisztázni azonban: ez nem azt jelenti, hogy mindenért dicséretben részesítjük a gyereket, hanem azt emeljük ki, amiben jó. Fel kell hívni a figyelmét arra is, amiben hibázik, vagy hiányosságai vannak, mert különben nem tanul belőle. Mindezt azonban úgy kell tenni, hogy az erényei kerüljenek előtérbe. És ez az, amit némelykor tanulnunk kell.

Általában kik fordulnak hozzád és jellemzően milyen tanulási (vagy egyéb) problémákkal?

Általában 7-16 év közötti gyerekek szülei keresnek meg mind csoportos, mind egyéni foglalkozások igényével és az ország minden részéből. Jellemzően stresszkezelési és tanulási gondjaik vannak, de egyre gyakoribb a gyerekek folyamatos túlterheltsége. Sokan küzdenek túlmozgásos, ADHD-s tünetekkel, koncentrációs zavarokkal. Gyakran előfordul, hogy óvodások szülei hívnak, mert segíteni szeretnének a gyerekeiknek.  Én azt gondolom, hogy a kicsik számára a legnagyobb lehetőség a szabad játék lehetősége, önmaguk határainak egészséges feszegetése, az óvó szülő, nevelő jelenléte, terelgető iránymutatása, példája. Az ő legnagyobb segítségük, „terápiájuk” a mese.

Hogy látod: mi áll a mai gyerekek/fiatalok tanulási problémái mögötti legfőbb/leggyakoribb okként: a szülői/nevelői szabályok, keretek hiánya, a szülők/pedagógusok tanácstalansága és/vagy közömbössége, a külső/belső túlzott elvárások okozta stressz, a kütyük, zaklatás? Esetleg más?

Mindegyik vegyesen, válaszolhatnám röviden, de ennél azért jóval összetettebb a válasz. Ezek a gyerekek nem jobbak vagy rosszabbak, mint mi voltunk, csak mások. A világ, a környezet is sokat változott, ma már rengeteg inger ér mindenkit. Ezeket az ingereket szelektálni, a belső békét, nyugalmat megtalálni nem könnyű, de lehetséges – mindössze a megfelelő módszert kell gyakorolni hozzá. Nemrégiben egy csoportos tréningen feltűnt egy kislány, kortársainál jóval több lazasággal, vidámsággal, nevető szájjal és mosolygó szemmel megáldva. Hamarosan kiderült, hogy nem jár egyetlen különórára sem, viszont annál többet játszik. Nem kívánok állást foglalni a különórákat favorizáló szülők illetve nevelők ellen, se mellettük, egyvalami viszont biztos: a testi egészség mellett nagyon fontos szerepe van az életre szóló rátermettségben a mentális egészségnek is – az egyensúly megteremtésének tudományát is tanulni kellene. Csak így nevelhető jól az utánunk következő generáció. A túlzott elvárás mindenképpen stressznövelő faktor, és a szülő megnyilvánulásaiból szűri le a gyerek, hogy milyen eredményt várnak el tőle. Sokszor ez akkor is fokozódhat benne, amikor már a szülő lazítana a „gyeplőn”.

Mit tehet a felnőtt (szülő, pedagógus) ahhoz, hogy ezeket időben észlelje és kezelni tudja?

Megesik, hogy én is elgondolkodom egy-egy eseten, mert úgy tűnik, már mindent megpróbáltunk, de valahol van még valamilyen blokk, amit fel kellene oldani. Azt javaslom: a szülők mindig igyekezzenek a jó példával elöl járni. Ha hibáznak, akkor vállalják fel azt is, nem baj, ha a gyerekek megtudják, nem tévedhetetlenek ők sem.  Ne tiltással akarják az online világból kivezetni a gyerkőcöt és a valóság napos oldalát megmutatni, hanem tegyék ezt velük együtt. Ha egy kisbaba már szoptatása közben azt látja, hogy az anyukája a telefonját nyomkodja, akkor nem kell azon csodálkozni, hogy másfél, kétévesen jobban ért a kütyükhöz, mint a szülei, innentől kezdve a függés már szavatolható. Internetezik a gyerek? Túl sokat nyomkodja a képernyőt? Kössünk vele internet szerződést! Szabjunk kereteket! Zaklatják, és erre csak később derül fény? Beszélgessünk vele minél többet! Nem lehet? Tegyünk fel jó kérdést neki, és akkor válaszolni fog! Egészen egyszerűen csak legyünk OTT a gyerekünk életében. Megfigyelőként, koordinátorként, tanácsadóként, hallgatóként, vigaszként.

Ha erről kérdeznek, szívesen megemlítem még a dánok és a finnek nevelési és tanítási módszereit. A téma rendkívül szerteágazó, lehetetlen itt mindent elmesélni a skandináv nevelési és tanítási specialitásokról, de ha csak annyit mondok: hygge, már sokan felkapják a fejüket. Tudni vélik, hogy az valamilyen harmóniát jelent. Én azt javaslom, kutassanak, tájékozódjanak. A multitasking megzavarja az életünket, a mindennapjainkat, sokan rousseau-i példával a menekülést választják. Túl ezen, még mindig azt látom, gyakran kételkednek abban is, mennyire befolyásoló tényező a tanulásban, stresszkezelésben a táplálkozás és a folyadékfogyasztás is. Számos tanulmányra lehetne itt hivatkozni, de most csak annyit mondok: csak egyszerűen figyeljünk oda, mit veszünk a boltban, mit és mennyit adunk a gyereknek enni, inni.

Fontosnak tartod a felnőttek (szülő, pedagógus) egymás és a gyerekek közötti együttműködést?

Az együttműködés szülő, gyerek, pedagógus között csak bizalmi alapon működhet. A vaskalaposságot elkerülni, viszont következetesen eljárni, felesleges feladatokkal nem terhelni, a gyerek tűrőképességének határát meglátni, biztosítani számára a szabad játék lehetőségét – mindegyikünk közös feladata. Beszéltetni, kommunikálni tanítani szóban, testbeszédet oktatni. A kommunikációt, a mindennapi beszélgetéseket, a minőségi közös időtöltést nagyon fontosnak érzem, de azt is, hogy megtanulják kezelni a stresszt különböző stresszoldó technikákkal, relaxálással. Ez utóbbit szeretném kiemelni a többi lehetőség közül, mert sokan nincsenek tisztában ennek a módszernek a jelentőségével, illetve jónéhányan ismerik, de úgy gondolják, nem tudják elsajátítani. Mindenki képes relaxálni, meditálni, annál is inkább – és ezt kevesen tudják – hogy naponta legalább egyszer vannak olyan ellazult állapotban, amelyet a szakemberek relaxációnak definiálnának.

De mi van akkor, ha a gyerek elvesztette bizalmát a felnőttek iránt, ezért bezár vagy ellenáll?

Amikor a gyerek nem hajlandó kommunikálni, bezár vagy ellenáll, amikor már csak a virtuális világ tölti ki a nap 24 óráját – az már komolyabb beavatkozást igényel. A kulcsszó itt is a bizalom. Még ebben az esetben sem lehet mindig megmondani, mi a legmegfelelőbb megoldás, a varázsszer. Lehetséges, hogy a sok mindenből, amit lehetőségként kap, a gyerek fogja megtalálni azt az egyet, vagy többnek az egyvelegét, ami végül megoldást jelent a problémáira. Egyvalamit nem szabad tenni: beletörődni és elfogadni a rosszat.

Az általad alkalmazott módszereket érdemes lenne – és ha igen, hogyan – bevinni a közoktatásba?

Mindenképpen érdemes lenne napi szinten legalább egy olyan alkalmat biztosítani a gyerekeknek, amikor tudnának pihenni, relaxálni. (Szándékosan nem mondtam órát, mert a gyerekek számára a tanítási óra a legtöbb esetben negatív tartalommal bíró kötelezettség.) A testi-lelki ellazulás, vagy akár egy megfelelően elsajátított légzéstechnika a stressz csökkentésének leghatékonyabb ellenszere. Ez a mentális módszer olyan hatással van a szervezetünkre, mint a telefonunkra a töltés. Nyilvánvalóan kezdetben nagyobb odafigyelést, koncentrálást igényel, idővel azonban képesek vagyunk arra, hogy zajban, akár utazás közben is gyakoroljuk a technikákat. Volt kezdeményezés arra, hogy nálunk is bevezessék a „kötelező” relaxációt az iskolában, nálunk ez Dr. Bagdy Emőke professzorasszony nevéhez köthető. ( A világ más tájain ez már bevált gyakorlattá vált, számos jó hatása bizonyított.) Sajnos félremagyarázták, és a kezdeményezés elbukott.

A különböző tanulási stratégiákkal tele a padlás, egyre több helyen tanítanak módszereket, hogy megkönnyítsék a gyerekek dolgát, ez mindenképpen szerencsés irány. A sokfajta lehetőségből ki kell választani azt, ami a gyerek számára a legélvezetesebb, a legnagyobb örömöt adja, és a legközelebb áll az egyéniségéhez. Épp azért kell minél több játékos, mókás, a humorérzéken és az élményen alapuló módszerrel megismertetni, hogy ő tudja kiválasztani a megfelelőt. 10 éves kor alatt is kell már beszélni ezekről a lehetőségekről, az alapokat akkor kell letenni. 10 éves kor alatt is szükség van tanulásra – és az nem a könyvből magolást jelenti! – , de házi feladatra semmiképp! Élményalapokon, az okoskütyüket is magába foglaló, okosan, mértékkel felhasználó tanulásra annál inkább az oktatás minden szintjén!

Addig is, hogyan érhetnek el téged az érdeklődő szülők vagy pedagógusok?

Weboldalamon – www.tihanyirita.hu – és a telefonszámomon is elérhető vagyok. Ha szeretnének többet megtudni a módszereimről, a lehetőségekről, szeretettel várok minden érdeklődőt a január 22-én tartandó Stresszkezelés gyerekeknek is előadásomon, amelyet a Felelős Szülők Iskolája szervez. E-mailben is igyekszem válaszolni minden érdeklődőnek: tihanyi.r@gmail.com.