Testvércsalád Mozgalom: az első tapasztalatok egy vendéglátó családtól

Tavasszal hirdettük meg Testvércsalád Mozgalom nevű programunkat azzal a céllal, hogy az arra nyitott családok kapcsolatot teremthessenek kárpátaljai magyarokkal és fordítva, erősítve ezzel az anyaország és a kárpátaljai 150 ezres magyarság összetarozásának érzését. Interjúnkban egy vendéglátó család egyik tagját, dr. Solymósi Máriát kérdeztük a tapasztalatokról.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2014. augusztus 28. Gyarmati Orsolya

Tavasszal hirdettük meg Testvércsalád Mozgalom nevű programunkat azzal a céllal, hogy az arra nyitott családok kapcsolatot teremthessenek kárpátaljai magyarokkal és fordítva, erősítve ezzel az anyaország és a kárpátaljai 150 ezres magyarság összetarozásának érzését. Interjúnkban egy vendéglátó család egyik tagját, dr. Solymósi Máriát kérdeztük a tapasztalatokról.


Családháló: Önök ezen a nyáron két kárpátaljai gyermeket láttak vendégül néhány napig. Miért döntöttek úgy, hogy vállalják őket?

Dr. Solymósi Mária: Már korábban is volt hasonló tapasztalatunk, tavaly pedig egy beregszászi kirándulás során helyi családoknál kaptunk szállást, akiknek a kedvessége és figyelmessége megindító volt. Amikor idén megláttuk a Családháló felhívását, azonnal jelentkeztünk.

CSH: Mi alapján esett a két fiúra a választásuk?

S.M.: Mondtuk a szervezőknek, hogy mivel mi rendszeresen kempingezünk a Balatonnál, oda vinnénk a hozzánk érkező gyerekeket. Talán ezért jött két olyan fiú, akik számára a sátrazás nem volt ismeretlen fogalom, mivel otthon cserkészkednek. A nyaralás során nem csak a Balatonon, hanem Budapesten is voltunk velük, örültünk, hogy élményt nyújthatunk nekik, bár ezek a gyerekek korábban már jártak a Balatonon és a fővárosban is.

CSH: Mennyi idősek voltak a gyerekek?

S.M.: 15 és 16 évesek, akik nagyon gyorsan beilleszkedtek a balatoni kempingezők közösségébe, és  gyorsan barátságot kötöttek kortársaikkal.

CSH: Könnyen megtalálták velük a közös hangot?

S.M.: Ez természetes volt, mivel nekünk is van két nagy fiúunokánk, így van gyakorlatunk abban, hogyan kell két ekkora gyerekkel kapcsolatot teremteni.

CSH: Mit meséltek a fiúk otthoni életükről?

S.M.: Mint kiderült, ezek a gyerekek szerencsére egyáltalán nem nélkülöznek otthon. Mindketten hívő katolikusok, ezért is hoztuk össze őket a mi plébánosunkkal, akivel címet is cseréltek.

CSH: Hogy köszöntek el a gyerekektől?

S.M.: A fiúkért eljött autóval az édesapjuk, aki hozott egy beregszászi emléket. Azzal búcsúztunk el, hogy tartjuk a kapcsolatot. Amint a gyerekek hazaértek, megírták, hogy minden rendben, és köszönik, hogy nálunk lehettek.

CSH: Fogadnának a jövőben is családokat, gyerekeket?

S.M.: Szívesen megtennénk, ám ha választani lehet, inkább olyanokat szeretnénk vendégül látni, aki valóban rászorulnak erre, akiket lehet támogatni anyagilag, akinek teljesen új idelátogatni Magyarországra. Sokan azért nem tudnak átjönni, mert nincs meghívólevelük és pénzük a vízum, az útlevél kiváltására, így rajtuk is jó volna segíteni. Nyitottak vagyunk arra is, hogy akár iskoláztatásban támogassunk valakit, vagy ha év közben egy kárpátaljai fiatalnak szüksége lenne pár napig szállásra, nagyon szívesen fogadnánk őt is.