„Van, akit elhagytak; van, aki elhagyott; van, aki megözvegyült és van, aki csak gyermekre vágyott” – interjú az Egyszülős Központ elnökével

Mit értünk egyszülős család alatt? Miért nincsenek pontos adatok róluk és miért olyan nagy az eltérés a KSH adatai és az Alapítvány számai között?

Nehéz pontosan meghatározni, hogy mit is értünk egyszülős család alatt. A statisztika például beleszámolja azokat a családokat is, ahol egy felnőtt él együtt az idős szülőjével – papíron ők is egyszülősnek számítanak, mégis egészen más élethelyzetben vannak, mint azok a családok, ahol kisgyereket nevelnek vagy kamaszokkal kell megoldani egyedül a mindennapokat. Vannak olyan párok, akik csak papíron, a statisztika szerint házasok, de valójában egyedül nevel valamelyik szülő és vannak olyan családok, ahol nincs egyetlen szülő sem, hanem például a nagyszülő nevel egyedül egy vagy több unokát. Egyébként egyre gyakrabban jelentkeznek nálunk olyan családok is, ahol az apa ugyan megvan, de tartósan külföldön dolgozik és a napi rutint egyedül kell vinnie az itthon maradt anyukának.

Döntő többségében nők élnek egyedül gyermekeikkel, de viszonylag sok a férfi is. Mégis hányan?

Száz egyszülős családból közel kilencvenben az anya marad a gyerekekkel. Viszont a nagy számok miatt a maradék több mint 10% is közel 40.000 apukát jelent, akik egyedül állnak helyt mindkét szülő helyett.

És mit tudunk az okokról? Miért egyszülősek az egyszülős családok?

Egyedülálló szülők könyvében így fogalmaztam, és ezt tudom válaszolni most is: „Van, akit elhagytak; van, aki elhagyott; van, aki megözvegyült, és olyan is van, aki házasságra nem vágyott, csak gyermekre. A mindennapokban ugyanazokra a kérdésekre kell választ adniuk, és ugyanazokkal a gondokkal kell megküzdeniük, mint az ideálisnak tekintett kétszülős családban – de egyedül kell boldogulniuk.”

Mi a helyzet külföldön?

Ahogy Magyarországon belül, úgy Európában is nagy a változatosság az egyszülős családok számában és helyzetében. Vannak országok, ahol hagyományosan alacsony az egyszülős családok aránya és főleg özvegyekről van szó – ezek leginkább a dél-európai országok. Svédországban vagy Nagy-Britanniában ezzel szemben kifejezetten magas ez az arány, itt az ellátások is jobban fókuszálnak az egyszülősökre. Vannak országok, ahol az egyszülősök több mint kétharmada válás után marad egyedül és olyanok is, ahol magasabb az egyedül gyereket vállaló anyukák aránya. A kép tehát nagyon színes és ezek alapján más és más az ellátórendszer vagy éppen a társadalmi megítélés. Egy dolog viszont közös: az egyszülősség mindenhol vezető szegénységi kockázatot jelent.

És hogyan vélekedik a magyar társadalom az egyszülősökről? A „csonkacsalád” kifejezést egyre ritkábban hallani.

Igen, szerencsére a csonka családozás már kezd egyre jobban kikopni, de a nyelv ebben a valóság előtt jár: a stigmatizálás, a lesajnálás vagy akár elítélés még mindig sokszor része az egyszülős létnek. Hiába végződik szinte minden második házasság válással, hiába él körülöttünk kb. 300 ezer egyszülős család, hiába vannak tele az iskolák, óvodák egyetlen szülővel élő gyerekekkel, a társadalmi megítélés nem változik olyan gyorsan, mint a realitás.

Mennyiben köthető ez a lassú szemléletváltás a kormányzati hozzáállás változásához? Egy évvel ezelőtt több, jelentős kormányzati segítséget kaptak az egyszülősök: néhány gesztusértékűnek tűnő segítség mellett félmilliárdos támogatást is, egy egyszülős központ létrehozására.

Az alapítványunk 12 éve működik, sokszor és sokat beszéltünk arról, hogy milyen sok családot és több mint félmillió gyereket érint ez a kérdés, valahogy mégsem sikerült elég hangosan mondani és ezek a családok nem voltak fontosak. Most ebben következett be változás. Óriási segítség az az állami támogatás, amit az egyszülős központ létrehozására kaptunk, hiszen ilyen sok családot célzottan eddig nem tudtunk segíteni ennyiféle szolgáltatással. De legalább ilyen fontos szempont az egyszülősök „egyenjogúsítása”: annak elismerése, hogy hogy ők is gyereket nevelnek, ők is családok, még ha kevesebb szülővel is működnek. Ha ez a megközelítés elfogadottá válik, az nagyon nagy lépés lesz abban is, hogy ezek a szülők rossz érzések és szégyenérzet nélkül merjenek szülők lenni. Ez pedig a gyerekeknek is rendkívül fontos.

Az Alapítvány és az egyszulo.hu honlap eddig is sok egyszülős családon segített, online tanácsadással és fizikai segítséggel. Mi fog változni a központ megnyitásával?

A személyes találkozások, a fizikai jelenlét fontosságát mindannyian ismerjük – ha felhívjuk a bankunkat, akkor is a „0-ás gombot” várjuk, ahol a gép helyett egy érző, valódi emberrel beszélhetünk, pedig lehet, hogy az automata is meg tudná adni a szükséges információt. Ez még inkább igaz azokra a helyzetekre, ahol az ember lelkének van szüksége segítségre. A fizikai térben, a központban jó néhány olyan szolgáltatást is el tudunk indítani, ami feltételezi ezt a fizikai találkozást. Ugyancsak fontos szempont, hogy a közösségépítés, ami a szolgáltatásokkal legalább egyenértékű feladatunk, csak személyesen történhet. Ehhez ott kell lennünk.

Milyen újabb konkrét segítséget tud majd nyújtani a központ?

Még felsorolni is nehéz a tervezett szolgáltatásainkat, így csak néhány példát említek a legfontosabbakból. A segítség egyik része maga a praktikus segítségnyújtás lesz: az eddig online nyújtott ingyenes jogi, pszichológusi, gyerekpszichológusi valamint mediációs segítséget a központban már személyesen is meg tudják kapni. Az egyéni konzultációk mellett a pszichológusok olyan csoportos segítséget is nyújtanak majd, amely célzottan nyújt segítséget – például gyászcsoport, konfliktuskezelés, stb. – a szülők és a gyerekek számára is.

Továbbá fontosnak tartjuk, hogy a válófélben lévő vagy a párjukat éppen elvesztett szülők egy teljes “paksamétát” kapjanak az aktuális tennivalókról és ne nekik kelljen az egyébként is rendkívül nehéz helyzetben az egyszülőssé válás gyakorlati folyamatát kitalálniuk és megoldaniuk – mi ebben is segítséget nyújtunk. A co-working részben pedig munkavállaláshoz, ügyintézéshez kapnak segítséget a szülők munkahellyel, tárgyalóhasználattal, szkennelési és nyomtatási lehetőséggel. Valamint képzéseket, továbbképzéseket is szervezünk a szülőknek ott helyben, illetve korrepetálást, különórákat a gyerekeknek.

Emellett a központban szeretnénk inkubációs lehetőséget is nyújtani kezdő vállalkozó egyszülőknek. A kávézóban vagy a játszóházban olyan vállalkozókat szeretnénk támogatni, akik most kezdik a vállalkozásukat és ehhez ingyenes felkészítést és mentori támogatást kapnak, ezen kívül ingyen biztosítjuk számukra a helyet és ennek működtetését. Ezeket a vállalkozókat pályázat útján fogjuk kiválasztani.

És végül: mivel az egyszülősök egyik legnagyobb kihívása a gyermekfelügyelet megszervezése, az összes programunk alatt a szülők a játszóházban hagyhatják a gyerekeket, és ha külsős programjuk van, néhány órára akkor is tudjuk ezt biztosítani a számukra.

A másik nagy kihívás pedig az egyedüllét, a magány. Erre lesz válasz a már említett közösségépítés?

Igen, az elmagányosodás, az izoláció oldására szeretnénk olyan közösségeket építeni, ahol a szülők kérhetnek és adhatnak is segítséget, és a hasonló élethelyzetben lévő szülők egymást támogatva tudják megerősíteni azt a hátteret, amiben a gyerekeiket nevelik. Előadásokat, közösségi programokat, rendezvényeket szervezünk nekik – közben persze a játszóházban hagyhatják ilyenkor is a gyerekeket – és a jövő év elején indul az a közösségépítési folyamat, amiben ezeket az önkéntes közösségeket tudjuk sokkal nagyobb létszámban és hatékonysággal felépíteni.

Az egyedül nevelő szülők mellett fontos célcsoport a gyerektől külön élő szülő is, hiszen a gyereknek rendkívül fontos, hogy mindkét szülő benne maradjon az életében, ha erre van lehetőség. Ezért szeretnénk olyan hétvégi programokat is szervezni, ahol kifejezetten a „hétvégi szülőkkel” lehet együtt a gyerek, hogy segítsük ezt az – ugyancsak nem könnyű – helyzetet.

És végül: az alapítványunk 12 éve működik, hosszú évekig semmilyen segítséget nem kaptunk, így pontosan tudjuk, hogy milyen saját erőből, saját energiából, saját pénzből működtetni egy ilyen szervezetet. Szeretnénk azoknak az alapítványoknak, egyesületeknek is segíteni, akik hasonló helyzetben vannak, és akik az egyszülős családok számára másfajta segítséget is nyújthatnak – például azoknak, akik fogyatékossággal élő gyereket nevelnek vagy valamilyen speciális szükségletük van –, így rendszeres időközönként termet, infrastruktúrát stb. biztosítunk ezeknek a szervezeteknek, hogy könnyebben tudják vinni a civil élet néha nem könnyű mindennapjait.

A központ helyszíne már nyilvános, tavaly év végén be is mutatták. Mikorra várható az indulás? Van szükség munkatársakra, önkéntesekre?

A rombolós részen lassan már túl vagyunk, hamarosan kezdődhet az építés és a tervek szerint februárban tudunk nyitni. Kitűnő kollégákkal dolgozunk együtt és mióta egyre több helyen lehet hallani, olvasni a központról, egyre többen jelentkeznek be önkéntesnek, munkatársnak, segítőnek. A szakmai tudás és az emberi érzékenység mellett fontos, hogy mindannyiunknak fel kell tudnunk találni magunkat a váratlan helyzetekben, hiszen ilyen helyzetekből minden napra jut legalább egy.

Ha már szóba jött a könyv, én is idézek belőle: „Egyedülálló szülőnek lenni nem tragédia. Egy rossz házasság pocsék légkörben vagy bántalmazásnak kitéve élni – az tragédia.” Tényleg lehet boldog, vagy legalább kiegyensúlyozott egy egyedülálló szülő?

Meggyőződésem, hogy igen. Ritka az az ember, aki így képzelte el az életét, de ez nemcsak az egyszülőkre igaz: általában ritka az, hogy valakinek mindenben úgy alakul az élete, ahogy eredetileg tervezte. Ennek ellenére mégis sokszor sikerül boldog és kiegyensúlyozott életét élnünk. Ugyanígy van ez az egyedülálló szülőkkel is: valami máshogy alakult, valami nem úgy sikerült az életükben, de az élet nem egy nagy egyforma massza, hanem szakaszokból áll, néha jobb, néha nehezebb szakaszokból. Ha a mostani nem is olyan jó, a következő már sokkal jobb lehet.