4 ok, miért igazi csodaital a reggeli forró, citromos víz

A reggeli forró, citromos víz kitűnő formába hozza a tested, és ráadásul még akár a kávét is kiválthatod vele.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
citromlé
2016. május 29. Vajda Boglárka

A reggeli forró, citromos víz kitűnő formába hozza a tested, és ráadásul még akár a kávét is kiválthatod vele.


Citrom reggelire
Természetesen egy fecske nem csinál nyarat, tehát a jótékony hatáshoz a reggeli rutinod részévé érdemes tenned a citromos víz fogyasztását. Lehet, hogy az elején kicsit fura lesz, de nyugi, hamar hozzászoksz, és nagyon hamar elkezdheted tapasztalni a jótékony hatásait is. Lássuk, mik ezek!
 
 
1. Méregtelenít
Talán a savanyú íze miatt úgy gondoljuk, hogy a citrom savasít, pedig éppen ellenkezőleg. A citrom kiváló lúgosító tápanyag, amely többek között hozzájárul a test egyensúlyához, normál ph-értékéhez. Egy ilyen forró, citromos ital serkenti a máj működését, amely ugyebár segít a testnek feldolgozni a méreganyagokat. Szóval az ital fogyasztásával sokat tehetünk a szervezetünk egészségéért. A citromban lévő pektin az egyik legjobb természetes méregtelenítőként megköti, majd eltávolítja a szervezetbe kerülő nehézfémeket és más szennyezőanyagokat.
 
 
2. Emésztésre fel!
Szó szerint felébreszti az emésztést. Ez az egyszerű, de hatásos ital stimulálja a tápcsatornát, vagyis javítja a szervezet azon képességét, hogy felszívja a tápanyagokat, ezáltal könnyedén átjut az étel az emésztési traktuson. A tápanyagfelszívás nagyon fontos, hiszen így tudod kinyerni az ételből a hasznos anyagokat, vitaminokat, nyomelemeleket, ásványi anyagokat, amelyek mind hozzájárulnak a szervezet balanszához. Ezt az egész rendszert aktivizálod a reggeli csodaitallal.