Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek A gyerek bátorításának művészete is tanulható

A gyerek bátorításának művészete is tanulható

A szülő egyik fontos szerepe, hogy segítsen feldolgozni a gyereknek a sikert és a kudarcot is. Már sokszor szóba került, nem mindegy, hogyan, mivel dicsérjük a csemetét. Ugyanígy az sem, mit mondunk, mikor rossz élmény érte, valami nem sikerült neki, szomorú vagy csalódott.

Írta: Csontos Dóra,

A szülő egyik fontos szerepe, hogy segítsen feldolgozni a gyereknek a sikert és a kudarcot is. Már sokszor szóba került, nem mindegy, hogyan, mivel dicsérjük a csemetét. Ugyanígy az sem, mit mondunk, mikor rossz élmény érte, valami nem sikerült neki, szomorú vagy csalódott. Az, ahogyan a szülő reagál az efféle helyzetekre, mintaként szolgál: meghatározza, felnőttként majd hogyan viszonyul saját magához, az érzelmeihez, amikor ilyen helyzetbe kerül.


A „boldogság” nagy szó, elérhetőbb célnak hangzik, ha azt mondjuk, jó lenne, ha a gyerek megtanulna önmagával jóban lenni, akkor is, ha nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy szerette volna. Akár így is meghatározhatjuk az egészséges lelkű embert: valaki, aki, ha nem is érte el a célját, ha olyasmi történt vele, ami megalázó vagy csalódást keltett benne, nem fordul szembe magával, hanem képes „jól bánni” önmagával.

Lehet, hogy elhangzik a belső párbeszédben, hogy „ej, de hülye vagyok, hogy ezt elszúrtam”, mégis ottmarad valami alapvető pozitív viszonyulás önmagával kapcsolatban. Ezt a bánásmódot eleinte kívülről, a szülőtől kapja meg az ember (jó esetben), és ha ez megvalósul, idővel bensővé válik. A szülő kezében tehát nagy lehetőség van, mikor a legkisebb kortól elkezdi formálni ezt.

Nem könnyű, mikor valami rossz éri a gyereket. Sok szülő rátesz egy lapáttal, és a gyerek hibáját hangsúlyozza, mert úgy hiszi, így tudja motiválni a csemetét. Más szülő inkább elhessegetné a témát, „ne törődj vele, legközelebb majd jobban sikerül”. Van, aki fél vigasztalni, nehogy belesüppedjen az önsajnálatba, és van, aki szeretné, csak nem tudja, hogyan tegye.

A játszótéren ott volt egy kis barátnője is, akivel nagyon várta a találkozást, a másik kislány azonban szinte levegőnek nézte, mert nagyon egymásra találtak egy harmadikkal, aki most izgalmasabb társaságot jelentett számára.

Ki ne ismerné a helyzetet, senki sem ússza meg az élményt élete során! Lili próbálkozott, aztán feladta, és egyedül játszadozott kicsivel arrébb. Anyuka tipródott, együtt érzett vele, de nem tudta, mivel segít, ha sajnálja őt, vagy ha eltereli a figyelmét. Megpróbálta kérdezgetni a kislányt, hogy szomorú-e (látta, hogy az) és együttérzőnek lenni, simogatta a fejét, és mondta, hogy ez tényleg nehéz helyzet.

Az apa pedig arra terelte a szót, hogy „ugyan már, máskor te nem játszol vele”. Egyik szülőnek sem tetszett a másik stratégiája, apa szerint anya az áldozati érzést mélyíti el, és egyre nagyobbnak tűnik a veszteség, anya szerint apa bagatellizálja a gyerek fájdalmát, aki így egyedül marad vele. Tény, hogy egyikük mondataitól sem lett jobb a hangulat.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Hogyan készül a boldog felnőtt, avagy a gyermekek öt alapvető érzelmi szükséglete

Sokszor minden igyekezetünk és szándékunk ellenére sem tudjuk, hogy mi volna a legjobb gyermekünk számára. Dunát lehet ugyan rekeszteni az...

Close