A gyereknek is van magánélete

Közismert mondás, hogy „az ember társas lény”. Az emberi kapcsolatok fontosságát nem lehet eltúlozni, és ha le akarnánk egyszerűsíteni azt a nagy ívű kérdést, mi a boldogság forrása, a tömör válasz az lehetne: hogy legyenek kielégítő kapcsolatai.

Sokan szenvednek attól, hogy bár szeretnének bensőségek kapcsolatokat, mégis tartanak tőlük. A hosszabb beszélgetés ilyenkor általában azt deríti ki, a korai, családi mintáik fájdalmas, de legalábbis ellentmondásos tapasztalatokat nyújtottak arról, milyen kapcsolatban lenni. Hogy ezek a korai kapcsolatok hogyan lehetnek örömteliek és egészségesek, arról végtelenül hosszan lehetne beszélni, és a pszichológia könyvek jelentős része tulajdonképpen erre ad valamilyen választ. Most csak egy aspektusról lesz szó: a gyermek magánszférájának tiszteletéről.

Ahogy a testünknek van határa, amit a bőr alkot, úgy a lelkünknek is. Nem mindenki érzi a határait. Van, aki annyira összemossa magát környezetével, hogy azt hiszi, a másiknak ki kell találni a gondolatait. Vagy éppen neki kell alkalmazkodnia párja, barátja hangulataihoz annyira, hogyha az illető szomorú, neki is kötelező azzá válni, szolidaritásból. Nem tudja elkülöníteni az együttérzést attól, hogy együtt sodródjon a másik érzelmi hullámaival.

Persze, vannak olyan helyzetek, mikor az egészséges embernek is nehéz megőrizni a határait, például ha valaki leüvölti a fejünket, mert véletlenül ráléptünk a lábára a buszon, hiába tudjuk, hogy nincs igaza, mégis reagálunk a dühére, és nehezen őrizzük meg eredeti lelkiállapotunkat. Mindenesetre, aki érzi a saját határait, inkább képes befolyásolni, mit és mennyit enged be a külső hatásokból.

A gyereknél a lelki határok kialakítása sok-sok szálon fut, és persze alakul magától is, a szülő inkább csak segíti vagy hátráltatja a folyamatot. De ha összefoglalnánk ezt a sok szálat, úgy fejezhetnénk ki az üzenetet: „Tiszteletben tartom, ami a tied.” A te tested, titkod, érzésed, gondolatod, tulajdonod.

Sokan számolnak be róla, hogy még kamaszkorukban is bejártak a fürdőbe a szülők, annak ellenére, hogy jelezték, ez nem komfortos nekik. Hogy beleolvastak magánlevelezéseikbe, vagy ragaszkodtak hozzá, hogy joguk van bármiről tudni, például, hogy egy ajándékot kitől kapott a fiatal. Sok családban fel sem merül, hogy a szülő kopogjon a gyerekszoba ajtaján, ha belép, mintha ez a szülői tekintélyből való alábbadás volna.