A hordozás lélektana

Képzelj el egy újszülöttet! Nemrég még az anyaméh biztonságát, kényelmét és melegét élvezte, és most hirtelen betört a harmóniába egy olyan világ, melynek szinte minden eleme idegen, új, hatalmas és ijesztő, ő meg annyira apró és védtelen. Te pedig figyeled, és tudod, érzed, hogy fel kell venned, át kell ölelned, és akkor minden rendben lesz…

MITŐL LESZ “MINDEN RENDBEN”? – AVAGY A HORDOZÁS LÉLEKTANI ALAPJAI

Ha a hordozás pszichológiai hátterét szeretnénk megvizsgálni, a legegyszerűbb, ha rögtön a gyökereknél kezdjük, azaz a kötődésnél.

A II. világháború pusztítása miatt intézetbe került gyerekek viselkedésének megváltozása hívta fel a kutatók figyelmét arra, hogy alaposabban megvizsgálják a szülőktől való elszakadás következményeit. Egyikük, John Bowlby alkotta meg a korai anya-gyerek kapcsolat tanulmányozása során a kötődés fogalmát. Evolúciós magyarázata szerint a kötődés egy olyan kétoldalú szabályozórendszer, mely biztosítja, hogy miközben a főemlősök kicsinyei, köztük az embergyerekek megismerik, felfedezik környezetüket, ne távolodjanak el veszélyes mértékben az anyjuktól. Harry Harlow ismert majomkísérletei később azt is bebizonyították, hogy a kötődés kialakulásában döntő szerepe van a testkontaktusnak. (A kísérlet során anyjuktól elválasztott rhesusmajom kölyköket neveltek fel oly módon, hogy a ketrecükben elhelyeztek egy táplálékot adó „drótanyát” és egy frottírral borított „szőranyát”. A kismajmok idejük nagy részét a szőranyába csimpaszkodva töltötték, ahhoz menekültek félelmükben, egyszóval ahhoz kötődtek, annak ellenére, hogy táplálékhoz csak a drótanyánál jutottak.) A kísérlet azt is igazolta, hogy az egészséges érzelmi fejlődéshez az érintkezésnek egy másik élőlénnyel kell történnie, akivel megfelelő társas kapcsolatot lehet kialakítani. (Harlow majmainak kötődése az élettelen szőranyához egyoldalú volt, aminek az lett a következménye, hogy felnőve képtelenek voltak beilleszkedni a majomcsoportba.) Ez a másik élőlény elsősorban az anya. Kezdetben, amíg az újszülött szinte teljesen magatehetetlen, az ő feladata kielégíteni a baba testközelség iránti elemi szükségletét.

Miért beszélünk a testközelség esetében elemi szükségletről? Az evolúció során az ember medencéje a felegyenesedéssel keskenyebb lett, agya (ezzel együtt a koponyája) pedig megnövekedett, ami azzal járt, hogy kénytelenek vagyunk éretlenül megszületni. Az újszülött ezért még nem rendelkezik egy sor olyan képességgel, ami ahhoz szükséges, hogy gondoskodjon magáról, és megvédje önmagát. Minden olyan működéshez, viselkedéshez és tevékenységhez (táplálkozás, alvás, hőszabályozás, légzés, helyváltoztatás, stb.), ami életben maradását biztosítja, az anyja, vagy legalábbis egy gondoskodó felnőtt jelenléte szükséges. Helyzetét súlyosbítja, hogy még nem alakult ki az időérzéke, és memóriája is fejletlen, ezért nem tud olyan emlékekre támaszkodni, hogy ha ez az életben maradását biztosító személy nincs is a közelben, attól még nem szűnik meg létezni, és hamarosan vissza fog jönni, hogy ellássa őt. Így nem tud másra hagyatkozni, csak többszázezer éves ösztöneire, melyeken semmit nem változtatott az a néhány évszázad, amióta a szülőtől való eltávolodás nem jelent biztos pusztulást. Ezek az ösztönök pedig azt mondják, hogy ha nincs ott az anya, jelezzen, különben veszélyben az élete. Éppen ezért olyan kétségbeesett a babák sírása, és ezért élik meg ezt az anyák azonnali csillapításra szoruló vészjelzésként.

Sajnos a civilizációval párhuzamosan egyre inkább teret nyertek az olyan nézetek és nevelési elvek, melyek arra buzdítják az anyákat, hogy ne vegyenek tudomást ezekről a vészjelzésekről, és ne a gyermekük szükségleteihez, hanem külső szempontrendszerekhez igazodjanak a nevelés, gondoskodás során. De vajon mit él át az a csecsemő, akinek az ösztönös jelzéseire nem érkezik válasz? Nagyon leegyszerűsítve azt fogja megtapasztalni, hogy az egyetlen lényben, akire számíthat, akitől a léte függ, nem lehet megbízni. A baba számára az anya magának a világnak a leképeződése, rajta keresztül és általa rögzülnek a külvilágról érkező első tapasztalatok. Ha a baba azt éli meg, hogy a kéréseire válasz érkezik, akkor megtelik bizalommal – elsősorban az anya, vagy az őt gondozó személy iránt, másodsorban pedig a szűkebb és tágabb környezete, a világ iránt. Az anyával való korai kapcsolata határozza meg, hogy később hogyan fog közeledni az emberekhez, és hogyan fogja értelmezni azok közeledését, hogy hogyan lesz képes részt venni a társas viszonyokban, és hogyan tud majd másokhoz is kötődni. Ez az ősbizalom, ami nélkül nincs egészséges felnőtt élet.

Az ősbizalom kialakulásának feltétele tehát a szülő válaszkészsége, az, hogy az adott szükségleteket igyekszik megfelelő módon kielégíteni. Amikor a gyermeke éhes, megszoptatja, ha álmos, segít neki elaludni, ha megijed, megnyugtatja, és amikor testközelségre vágyik, hordozza.

MI TÖRTÉNIK HORDOZÁS KÖZBEN?

A babák hordozásra születtek. Egész lényük azt üzeni, hogy valakihez hozzátartoznak, akit át szeretnének ölelni, akihez hozzá szeretnének bújni. Ezt sugallja testfelépítésük, reflexeik (a fogó- és az átkaroló reflex), a póz, amit felvesznek, amikor valaki magához emeli őket. S bár már rengeteg igényre tudunk választ adni különböző eszközök (kistakaró, babahinta, zenélő forgó, stb-stb.) segítségével, a csecsemők összetett szükségleteinek kielégítésére még ma sem tudunk jobb módszert a hordozásnál.

Amikor magadon hordozod a babádat, azzal segíted a légzését, a hőszabályozását, folyamatosan ingerekkel látod el az egyensúlyi szervét, ezen keresztül pedig a mozgásfejlődést megalapozó idegpályákat, és olyan hormonális folyamatokat indítasz el benne (és egyben magadban is), amelyek jótékonyan befolyásolják agya és egész teste kémiai háztartását. A tested közelében könnyebben megnyugszik, ha megijed vagy fájdalom éri, kevesebb oka van a sírásra, és több ideje a nyugodt szemlélődésre, a világ megismerésére. A felnőttek szemszögéből szemlélve környezetét jóval több inger és információ jut el hozzá, mintha kiságyban vagy babakocsiban feküdne. Anyjával vagy apjával, testvérével, nagyszülőjével, nagynénjével, nagybátyjával együtt mozogva észrevétlenül és természetes módon válik részévé a családnak és az egyre tágabb közösségeknek.

Egy sor szükségletet tehát már maga a hordozás is „automatikusan” kielégít. De mi van, azokkal, amiket nem?

Amikor magadon hordozod a babádat, az egyúttal azt is jelenti, hogy intenzív és dinamikus kapcsolat alakul ki köztetek. Hamarabb megtanulod, és könnyebben megérted a jelzéseit, így gyorsabban és magától értetődőbben tudsz válaszolni azokra. A válaszkészség fokozódásával pedig még inkább elmélyül kettőtök között a kötődés, az anyai kompetencia érzése és a baba elégedettsége spirálszerű folyamatban egyre erősítik egymást.

A HORDOZÁS TOVÁBBI HATÁSAI

A hordozás során a hordozó szülők újra felfedezhetik azt az ősi, ösztönös tudást önmagukban, amit a modern nevelési elméletek kivenni látszanak a kezükből: hogy értik a gyermekük kéréseit, és képesek rá megfelelő választ adni. A testközelség élménye által az apa és a család többi tagja is könnyebben bevonódik az újszülött életébe, ami újabb kötődési lehetőségeket rejt magában. Az anya pedig könnyebben visszatérhet a közösségi életbe, ami nem pusztán praktikum, de kiszabadulás is abból az elszigeteltségből, ami korunkban a kisgyermekes lét megszokott, mégis kínzó velejárója.

A hordozott babák jellemzően megkapják szüleiktől azokat a válaszokat, amikre szükségük van. Az üzenet, amit anyjuk közvetít feléjük, megerősíti bennük, hogy gondoskodásra és szeretetre méltó lények, ami pozitívan formálja énképüket. Ahogy növekednek, úgy lesznek egyre magabiztosabbak, és amikor eljön az ideje, bátran és bizalommal telve vágnak neki a világnak. Társas kapcsolataikban korai tapasztalataikból kiindulva adni és kapni tudó, nyitott emberként tudnak majd részt venni. A szülők megnyugtató közelségében kialakult, egészséges stresszválasz-rendszer pedig későbbi életük során is segítségükre lesz a nehézségekkel való megküzdésben. Tehát mindaz, amihez csecsemőként és kisgyermekként hozzájutottak, biztos alap ahhoz, hogy testi, lelki és szociális értelemben véve egyaránt egészséges felnőttekké válhassanak.

Érdekel a hordozás testi oldala is? Akkor figyelmedbe ajánljuk az Ölbebaba “A hordozás biológiája” című írását is (http://olbebaba.hu/cikk/a-hordozas-biologiaja/)