A kövér gyerek szinte mindig a család bűne

Az étkezések sok családban valóságos vesszőfutást jelentenek a „fényevő” gyerek miatt, máshol pont fordított a probléma: a gyerek már néhány éves korában túlsúlyos, és a fölös kilók csak szaporodnak rajta az évek múltával. Nem biztos, hogy okos legyinteni a kövér kisgyerekre, mondván, ez csak babaháj, majd kinövi, mert a csecsemőkre jellemző dundiság és a négyéves dereka körüli vastag hájréteg nem ugyanaz.

Nem biztos, hogy okos legyinteni a kövér kisgyerekre, mondván, ez csak babaháj, majd kinövi, mert a csecsemőkre jellemző dundiság és a négyéves dereka körüli vastag hájréteg nem ugyanaz. Utóbbit az esetek túlnyomó részében a hibás életmódbeli és étkezési szokások okozzák, márpedig ezeket kinőni nem lehet, csak változtatni rajtuk.

Sokszor a szülők, a családtagok talán észre sem veszik, milyen káros étkezési szokásokat alakítanak ki a gyerekben, akár puszta jószándékból. Talán kissé szigorú ítéletnek tűnik, de a gyerekek rossz étkezési szokásaiért – és a következményes elhízásukért – szinte kizárólag a környezeti minták és a családtagok étkezéssel kapcsolatos gondolkodása és viselkedése tehető felelőssé.

Túlevésre kondicionálás

A felnőtt lakossághoz hasonlóan a gyerekek körében is az elhízás jelenti a legsúlyosabb és leggyakoribb gondot az étkezési szokásokhoz kapcsolható problémák terén, és a helyzet – főleg a jólléti társadalmakban – egyre rosszabb.

Születésekor pedig még mindenki – leszámítva egyes speciális, a jóllakottsági központ működését is érintő betegségeket, mint például a Prader–Willi-szindrómát – arra van kódolva, hogy addig egyen, amíg jól nem lakik, és ne tovább.

Ezt kísérletekkel is alátámasztották. Néhány éve futott az egyik ismeretterjesztő csatornán egy műsor, amiben a gyerekek étkezési szokásainak alakulást vizsgálták többek között. Ha a különböző korú gyerekek elé a számukra elegendőnél bőségesebben megrakott tányért tettek, azt találták, hogy néhány éves korig a gyerekek abbahagyták az evést, ha úgy érezték, jól laktak, nem hatott rájuk szupernormális ingerként a még a tányéron lévő étel. 4-5 éves kor fölött ez a viselkedés sokaknál megváltozott, és a gyerekek addig ettek, amíg minden el nem fogyott a tányérról, vagy amíg pukkadásig nem tömték magukat. Mi lehet ennek az oka?

Addig fel nem kelsz az asztaltól, amíg mindent meg nem ettél!

Még ma is dogmaszerűen tartja magát sok családban a mindent meg kell enni, amit eléd raknak elv. Sokan anélkül viszik tovább ezt a szokást, hogy egy pillanatig is elgondolkodnának rajta: miért kellene mindent megenni csak azért, mert előttünk van? Miért ne lehetne a maradékot eltenni vacsorára?

Gondoljunk bele: egyetlen ember, még a szülő sem képes pontosan érezni azt, hogy a gyerek mikor mennyire éhes, mennyi lenne az az ételmennyiség, amit éppen akkor a tányérjára kellene szedni ahhoz, hogy jóllakjon, de ne egyen túl sokat. Egy pici, néhány éves gyerektől azt követelni, hogy egyen meg mindent, amit én, a szülő, elé raktam, teljes tévedés.

A nagyobb gyerektől, aki már magának szed, elvárhatjuk, hogy képes legyen felmérni, nagyjából mennyi lesz az elég, csakhogy eddigre sok gyereknél már teljesen félrecsúszott a jóllakottság felismerésének képessége, és megszokásból maga elé púpoz egy akkora halom ételt, ami egy felnőttnek is elég lenne, aztán meg is eszi, mert ha nem, jön a bezzeg Afrikában éheznek és társai.

A problémának azzal lehet elejét venni, ha már kicsi korában rábízzuk a gyerekre annak eldöntését, mikor lakott jól. Persze előfordul, hogy téved, és hamarabb megéhezik, mint hogy elérkezne a következő étkezés ideje. De milyen tragédia származhatna abból, ha ilyenkor kap egy almát vagy egy joghurtot? Semmilyen. Ahogy egyre idősebb lesz, mind ügyesebben képes majd felmérni, mennyit kell ennie ebédre, hogy kibírja vacsoráig vagy uzsonnáig. Sokkal jobb megoldás ez, mint éveken át eldönteni helyette, mikor mennyit kell ennie, aztán csodálkozni rajta, mitől ilyen kövér ez a gyerek.

A fentiekkel nem azt sugalljuk, hogy semmiféle rendszer ne legyen az étkezésekben, vagy hogy a gyerek jöttében-mentében eszegessen, amikor eszébe jut, sőt. Az egészséges táplálkozási szokások egyik fontos feltétele a viszonylag rendszeres étkezés (ami nem jelenti azt, hogy minden nap pontban 12:00-kor az asztalnál kell ülni, különben borul a világ), de annak eldöntése nem, hogy kinek mennyi az elegendő táplálék.