A meddőség pszichés következményei

Bármi is álljon a meddőség hátterében, az a tudat, hogy „képtelen vagyok anyává / apává válni”, hatalmas pszichés és érzelmi terhet ró a kisbaba érkezésére hiába váró párokra.

A meddő (vagy annak tartott) nők óriási százaléka küzd súlyos önértékelési zavarokkal, szorongással, depresszióval. Pszichés tüneteik alapján épp annyira összetörtek, mint a rákos betegek, vagy azok, akik épp most estek át egy szívrohamon.

A férfiak enyhébb tüneteket mutatnak, de ez nagyrészt attól függ, hogy a pár két tagja közül melyikről derül ki, hogy meddő. Ha a nő az, akkor a férfiak kevésbé lesznek depressziósak, ám ha az ok, ami miatt nem lehet természetes úton kisbabájuk az ő szervezetükben keresendő, épp annyira alacsony lesz az önértkelésük és ugyanolyan depressziósak lesznek, mint a nők.

Az első reakciók

Amikor valaki megtudja, hogy meddő, általában ahhoz hasonlóan reagál, mintha egy számára nagyon fontos személy vagy dolog elvesztését gyászolná – jelen esetben a saját vérvonal továbbörökítésének lehetetlenségét. Jellemző reakció lehet a sokk, a depresszió, a düh, a frusztráltság, az önbecsülés az önbizalom és annak az érzésnek az elvesztése, hogy az illető képes irányítani a sorsát.

A meddőség a párkapcsolatra is súlyos terhet rak, ráadásul az is nehezíti feldolgozását, elfogadását, hogy a családtagok, barátok sokszor olyan dolgokat mondanak, amelyek (noha jó szándékkal történnek), többet ártanak, mint használnak. Ilyenek például a „Ne görcsölj rá, akkor össze fog jönni a baba!”, „Fogadd el, hogy ez a sorsod!”, vagy a rendkívül szélsőséges „Örülj, hogy nincs gyereked!”. A meddő párnak nagyon nehéz lehet olyan emberekkel együtt lenni, akiknek már van gyermekük, vagy ahol a nő várandós. A szorongás, feszültség, stressz, letörtség a nemi életben is gondokat okozhat, az állandó elkeseredettség és csalódás pedig számos konfliktus forrásává válhat.

A meddőség kezeléséhez kapcsolódó stressz

A meddőséget nagyon sokféle módon lehet kezelni. A páciensek 90 százalékának olyan egyszerű tanácsokat adnak, mint hogy pontosan akkor legyenek a szexuális együttlétek, amikor a nő a leginkább fogamzóképes, vagy hogy szedjenek ovulációt serkentő gyógyszereket. Vannak, akik a szaporítószerveken végzett sebészeti beavatkozásokon esnek át, míg a meddőséggel küzdők 3 százaléka a mesterséges megtermékenyítést (IVF) veszi igénybe. Mindezek a lehetőségek és beavatkozások még inkább növelik a szorongás, a stressz, a gyász érzését, amelyet a páciensek már eleve átélnek meddőségük okán.

Ha végül semmi nem segít, a gyász és az egyéb distressz-tünetek még súlyosabbak lesznek. Sokszor jelent problémát az is, hogy a pár egyik fele már abbahagyná a kezeléseket, míg a másik fél képtelen abbahagyni az újabb és újabb lehetőségek keresését, ami újabb feszültségforrást jelent a kapcsolatban. Ahogy a vádaskodás is.

A vádaskodás elkerülése

Tegyük fel, hogy egy házaspár épp most kapta kézbe a diagnózist, amely szerint a férj spermái túl lassúak ahhoz, hogy megtermékenyítsék a petesejtet. Vagy az is lehet, hogy a levélben az áll: a feleség egyik petevezetéke átjárhatatlan. Milyen egyszerű ilyenkor azt mondani: „A te hibád!” Ám az igazság az, hogy mindegy, ki „miatt” nem jön össze a baba, a hibáztatós hozzáállással mindkét fél veszíteni fog. Éppen ezért inkább egymás támogatására kell koncentrálni: megerősíteni egymást abban, hogy közösen vesznek részt ebben az egészben, hogy szeretik egymást és valószínűleg ugyanazokon az érzelmi folyamatokon mennek keresztül, aminek elviselésében tudják egymást támogatni.