A méheltávolítás testi-lelki következményei

"A méheltávolításom után remekül éreztem magam. Hamar összeszedtem magam, alig éreztem fájdalmat, sőt, még menopauzás tünetek sem észleltem. Aztán, hat héttel a műtét után hirtelen megjelentek az első szimptómák…"

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2015. augusztus 31. Gyarmati Orsolya

“A méheltávolításom után remekül éreztem magam. Hamar összeszedtem magam, alig éreztem fájdalmat, sőt, még menopauzás tünetek sem észleltem. Aztán, hat héttel a műtét után hirtelen megjelentek az első szimptómák…”


A fenti sorokat egy hiszterektómián (méheltávolítás) átesett hölgy – nevezzük Emesének – írta. Neki úgymond szerencséje volt, mivel annak ellenére, hogy rettenetesen erősen jelentkeztek nála a méheltávolítás után jellemző tünetek (ízületi fájdalmak, éjszakai izzadás, insomnia, hirtelen súlygyarapodás, valamint a menopauza összes jele), két év után enyhültek, majd szinte teljesen megszűntek a kellemetlen utóhatások. Amíg azonban tartottak, Emese súlyosan depressziós is lett, hiszen, ha a tükörbe nézett, egy állandó fájdalommal küszködő, elhízott nőt látott, akinek időnként öt percbe is beletelt, mire fel tudott állni a székről.

Sok nőnek akár 10-15 évig is eltartanak a hiszterektómia utáni tünetek. Emese a maga két évével kivételnek számít, és mostanra sikerült beépítenie napirendjébe a rendszeres sportolást, amitől erősebb, energikusabb és jobb kedélyű, mint valaha. Történetét azért osztja meg mind több és több hasonló helyzetben lévő nővel, mert szeretne nekik reményt adni, hogy van élet a méheltávolítás után.

„Remélem, hogy azok a nők, akik épp a műtétre várnak, vagy azok, akik nagyon nehezen épülnek fel az operációból, erőt és bátorságot merítenek a szavaimból, és elhiszik, hogy van élet a hiszterektómia után,” mondja Emese.

Miért végzik?

A hiszterektómiát a leggyakrabban miómák, a rák kialakulását megelőző tünetek, vérszegénységhez vezető gyakori és túlzott vérzés, illetve diagnosztizált méh- vagy méhnyakrák miatt végzik. Noha a petefészkek sokszor nem érintettek, biztonsági okokból a legtöbb esetben azokat is eltávolítják megelőző célzattal.

Tünetek

A műtétet követően számos testi és lelki tünet lép fel, hiszen a szervezet egyik napról a másikra úgy viselkedik, mintha a méheltávolításon (és petefészek-eltávolításon) átesett nő belépett volna a változó korba. Jellemző ilyenkor a gyors öregedés érzete, a túlzott súlygyarapodás, az elviselhetetlen hőhullámok, a magas vérnyomás és koleszterinszint, amely viszont olyan betegségek kialakulásához vezet, mint a szív- és érrendszeri tünetek vagy a csontritkulás.

Sajnos az esetek egy részében a műtét előtt álló nők nincsenek tisztában azzal, mire számíthatnak az operációt követően, így sokkolja őket mindaz, amit testileg és lelkileg átélnek a méheltávolítás után. Szerencsésebbnek mondhatják magukat azok, akiknek egy, esetleg mindkét petefészkük megmaradt, hiszen akár egy petefészek is képes biztosítani a hormontermelést, s ebben az esetben nem jelennek meg idő előtt a változó kor tünetei. Ellenkező esetben azonban minden „beüt”: a hőhullámok és az ingadozó vérnyomás mellett olyan szimptómák is jelentkeznek, mint a szélsőséges és indokolatlan hangulatváltások, a depresszió, a vizelettartási problémák, illetve a szexuális együttlét fájdalmassá válása. Utóbbi könnyen vezethet elhidegüléshez, rosszabb esetben váláshoz, ami természetesen csak tovább rombolja a műtéten átesett nők amúgy is jelentősen negatívba fordult önértékelését.

És itt érdemes külön kitérni a hiszterektómia lelki következményeire, hiszen annak az esélye, hogy a depresszió egy ilyen fajta műtétet követően megjelenik, kimondottan nagy. A méheltávolítás jelenleg a világon a második leggyakoribb nőken elvégzett operáció, amely óriási hatással van a nők lelkiállapotára (is): a terméketlenség érzése a legtöbb esetben a nőiesség elvesztésének érzetével kapcsolódik össze, s ez a hatalmas űr a szomorúságtól az apátián keresztül a súlyos depresszióig bármilyen formában megjelenhet. A depresszió sokszor nem egyértelműen diagnosztizálható: sokszor extrém fáradtság, értéktelenségérzet, szorongás vagy hangulatingadozások képében mutatkozik. A statisztikák szerint négy nőből három átéli ezeket a tüneteket a méheltávolítás után.

Hogyan küzdjünk meg vele?

Ha a méheltávolítás utáni tünetek nem szűnnek meg maguktól, és még hónapokkal a beavatkozás után is jelen vannak, előbb-utóbb átveszik az irányítást a műtéten átesett nő felett. Az alábbi tanácsok talán segíthetnek abban, hogy az operáció után könnyebb legyen megbirkózni a megváltozott testi és lelki érzetekkel.

Minőségi alvás

Az első lépés a depresszió leküzdésére a jó, minőségi alvás. Ennek érdekében fontos, hogy szigorúan és következetesen ragaszkodjunk egy kialakított alvásprogramhoz: feküdjünk le időben és keljünk mindig ugyanakkor.

Stressz-enyhítő technikák

A szorongás és a stressz egyaránt gyakori jelenség a méheltávolítás után. A jóga, a különböző meditációs technikák, az olvasás, vagy egy hobbiba való belefeledkezés mind-mind arra valók, hogy eltereljék a gondolatainkat a műtétről és annak következményeiről.

Koncentrálás a jó dolgokra

Bármilyen okból történt is a műtét, az biztos, hogy sokat segített abban, hogy megszabaduljunk a fájdalomtól és más, a problémához kapcsolódó tünetektől. Próbáljuk meg úgy felfogni a helyzetet, hogy annak a jó oldalát lássuk. Végül is valószínűleg az életünket mentették meg a műtéttel.

Testmozgás

Naponta legalább fél óra testmozgás – természetesen óvatosan, az orvossal egyeztetve – csodákra képes. Segít visszaszerezni az életenergiánkat, az életkedvünket, és a tekintetben is komoly önbizalmat adhat, hogy az esetleges súlygyarapodásunkat végre megállíthatjuk.

Támogató közeg

A hiszterektómia nem tabu, nem titok és nem is olyasvalami, amit szégyellni kellene, még akkor sem, ha sok nő így érzi. Rendkívül pozitív – terápiás – hatással bír, ha van kinek elmondanunk, mit érzünk, milyen folyamatok zajlanak bennünk, mitől félünk és milyen változásokat észlelünk magunkon a műtét után. Egy barát szeretete és figyelme, a családtagok odaadó gondoskodása óriási segítség a gyógyuláshoz. Ha pedig a közvetlen környezetünben nincsenek ilyen emberek, érdemes támogató csoporthoz, hiszterektómián átesett nők közösségéhez, vagy szakemberhez fordulni segítségért.