A mesterséges babák sem kevésbé egészségesek

A Fertility and Sterility című lapban közzétett vizsgálat kimutatta, hogy a mesterséges úton megfogant gyermekek később ugyanolyan egészséges felnőttek lesznek, mint azok, akik természetes úton fogantak meg, és semmilyen területen nem szenvednek hátrányt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2014. március 08. szabo.daniel

A Fertility and Sterility című lapban közzétett vizsgálat kimutatta, hogy a mesterséges úton megfogant gyermekek később ugyanolyan egészséges felnőttek lesznek, mint azok, akik természetes úton fogantak meg, és semmilyen területen nem szenvednek hátrányt.


A kutatók 656 anyát kérdeztek ki, akiknek a gyermeke valamilyen asszisztált reprodukciós technikával fogant meg, majd a 18 és 29 év közötti gyermekeiket összehasonlították olyan hasonló korú felnőttekkel, akiknek a fogantatásánál nem volt szükség művi beavatkozásra.

A kutatást vezető dr. Jane Fisher, a Monash Egyetem Jean Hailes Kutatási Egységének szakembere elmondta, hogy ez az eddigi legnagyobb ilyen témájú kutatás, és az eredmények alapján elmondható, hogy a mesterséges úton fogant gyermekek semmiben nem maradnak le társaiktól, sem az egészség, sem a testi-lelki fejlettség, sem az életminőség, sem a képzettség terén.