A női meddőségek harmadáért az endometriózis felel

A női meddőségi esetek majdnem egyharmadának hátterében az endometriózis nevű, gyakran nagy fájdalommal járó, ismeretlen eredetű betegség áll.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2014. március 12. Szaurella

A női meddőségi esetek majdnem egyharmadának hátterében az endometriózis nevű, gyakran nagy fájdalommal járó, ismeretlen eredetű betegség áll – mondta el az MTI-nek Fülöp István szülész-nőgyógyász, a Róbert Károly Magánklinika meddőségi centrumának vezetője, az Endomárcius elnevezésű rendezvény szakértője.


Az Endomárciussal csatlakozik Budapest ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, amelyet az Egyesült Államokban hirdettek meg. Ma, azaz március 13-án a világ több mint 50 városában vonulnak utcára a résztvevők ezrei világszerte, hogy felhívják az emberek figyelmét a betegségre.

A Városháza park várja az érintetteket

Budapesten szakértők, önkéntesek, gyógyult betegek és hírességek várják a Városháza parkba az érdeklődőket és az érintetteket. Fülöp István szülész-nőgyógyász, a rendezvény szakértője elmondta: az endometriózis leggyakoribb tünete az erős, görcsös kismedencei fájdalom, amely jelentkezhet a menstruáció idején, de a ciklus közepén is. Járhat haspuffadással, jelezheti vizeléskor vagy székeléskor fellépő fájdalom is attól függően, hol telepedtek meg a rendellenesen “elvándorolt” méhnyálkahártya-szigetek. Fontos tünet, hogy sok beteg hiába próbál, nem tud teherbe esni.

A betegek számát világszerte 200 milliónál is magasabbra becsüli a kezdeményezés honlapja, a millionwomenmarch.org. Magyarországon egyes becslések szerint 150-200 ezer nőt érint az endometriózis, pontos számuk nem ismeret, annyit azonban tudni lehet, hogy a meddő nők mintegy 30 százalékánál ez a betegség okozza a problémát – hangsúlyozta az orvos. A jó és pontos diagnózist nagyban elősegíti az alapos kikérdezés, a kórelőzmények, a tünetek megismerése, majd nőgyógyászati vizsgálat, kismedencei, hüvelyi ultrahang következik, néha kismedencei MRI-re is szükség van – magyarázta a szakértő.

Kezelési módszerek

A kezelés lehet gyógyszeres, rendelkezésre állnak úgynevezett paramedicinális terápiák, például a speciális, glutén- és tejcukorszegény étrend, a mozgás, az életmód-változtatás jótékony hatású szokott lenni – mondta el a szakértő. A kezelési lehetőségek között Fülöp István beszélt a műtétről, amelyet akkor javasolnak, ha a tünetek várhatóan gyógyszeres kezelésre nem fognak megszűnni. Nagyon fontos, hogy a műtét radikális legyen, azaz ilyenkor az endometriózist tökéletesen el kell távolítani a kismedencéből. Az endometriózis hajlambetegség, egyes országokban krónikusnak tekintik. A szakértő szerint élethosszig tartó ígéretekkel ezért nem állhat a páciens elé a kezelőorvos. A különböző panaszokat lehet kezelni: ha nem esik teherbe, akkor azt, ha fájdalmai vannak, annak kell utánajárni.
A teherbeesés esélyeit is jelentősen rontja a betegség. A petesejtek minősége endometriózisos környezetben sérül, az ilyen környezeten átjutó spermiumok termékenyítő képessége gyengül, a petevezetők átjárhatósága, funkciója romlik, a kór következtében fellépő kismedencei gyulladás vagy hegesedés lezárhatja őket – emelte ki az orvos.