A sok szelfi miatt szaporodnak a fejtetvek

A diákok szelfimániája miatt szaporodnak a fejtetvek a holland középiskolákban - figyelmeztetnek a helyi szakemberek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2016. augusztus 31. Csontos Dóra

A diákok szelfimániája miatt szaporodnak a fejtetvek a holland középiskolákban – figyelmeztetnek a helyi szakemberek.


A holland Országos Közegészségügyi és Környezeti Intézet (RIVM) kétezer önkéntes bevonásával készített felmérésében az általános iskolások 28 százalékánál, a középiskolás diákok 19 százalékánál mutattak ki fejtetűfertőzést – írta a dutchnews.nl.

„Azt hiszem, hogy az ok a középiskolások viselkedésében keresendő. Szelfikészítés közben a fiatalok összebújnak, a hajuk összeér, ami segíti a tetvek átvándorlását” – mondta Desiree Beaujan, a RIVM szakértője. Az intézet most azt tervezi, hogy változtat a fejtetűellenes kampányán, és kiterjeszti azt a tinédzser korosztályra is.

Beaujan szerint a szülőknek tudniuk kell, hogy tetűveszély van a holland középiskolákban, mivel ezekbe az intézményekbe, szemben az általános iskolákkal, nem járnak be rendszeresen a szülők, hogy átvizsgálják a diákok fejét. Maga Máxima holland királyné is segédkezett már ilyen akcióban.

A RIVM felmérése szerint a fejtetűfertőzések háromnegyedét lányoknál mutatták ki, aminek a hosszú haj lehet az oka. A megvizsgált szülők közül minden tizediknek találtak tetvet a hajában.

(via)