A stressz

Kora reggel. Végre csiripelnek a madarak, aranyló napsütésben csillog a kerti út. Olyan egyszerű és olyan szép. A tavaszi kép elandalít és elgondolkodtat, ide fogom tenni a fűszernövényeket, s az idén a muskátlikhoz nefelejcseket is ültetek a bejárat mellé és…

„Anyu, jössz? Elkésünk…!” Csörren a mobil, kulcs a kézben, táska, cipő… „Halló? Egy pillanat, visszahívhatom? Köszönöm.” „Jövök Kincsem! Futás!”

Ismerős? Bárhol, bárhová megyünk – mindegy, hogy kora reggel, vagy egy nyugalmas délutáni órán. Ott van a tapintható feszültség az arcokon, a kapaszkodó ujjakban, a sietős léptekben, a kapkodó mozdulatokban, a türelmetlen figyelemben. Mindenütt. A STRESSZ.

A leggyakrabban a fiatal felnőttkort érintő probléma tehát éppen ez – és az ebből adódó rendkívül tehetséges, ravasz, nagy színész, amit összefoglalóan stresszbetegségként ismerünk és kezelünk, sajnos leggyakrabban a valós problémát csak elfedő, igazi „szőnyeg alá seprős” megoldásokkal.

Mi is a stressz?

Orvosilag: a szervezet meghatározott ingerre adott nem specifikus válasza. A mai szóhasználatban leginkább a folyamatos feszültség, tartósan fennálló idegesség, egy-, vagy egyidejűleg több negatív ingerre adott tartós válaszreakció fogalmát értelmezi. Valójában helytelenül. Miért is?

Sellye professzor világhírű stresszkutatóként megfogalmazta: a stressz az élet sava-borsa. Mindebből következik, hogy alapvetően a stressz nem szükségtelen, nem rossz tényező az életünkben. Kimondható, hogy a stresszre szükségünk van! Gyakorlatilag minden hatás, amely bennünket ér, stressz, amelyre születik egy specifikus és egy nagyon egyedi (nem specifikus) válasz. Reakcióink egyedi mintát követnek és külső-belső hatásoktól függően változó igénybevételt jelentenek a szervezet számára. A hatás mindig a stressz jellegétől, intenzitásától és időbeni kiterjedésétől függő. Nagyban meghatározó, hogy a test-lélek-szellem harmóniája, azaz az optimális működés milyen szinten áll eredendően.

Nincsen tehát egységes válasz, sem mérési rendszer, amellyel jósolható lenne, hogy milyen választ vált ki egy stresszor. Ugyanaz az inger egészen más hatást kelt egy másik emberben, de ugyanazon egyénből is eltérő reakciót hív elő, ha különböző élethelyzetekben vizsgáljuk. Ez alapján tehát az egyedi ingerküszöb is változó.

A klasszikus stresszfázisok értelmezése mellett döntő a kiváltott érzelmi reakció is. Reagálhatunk egyénileg a stresszorra szorongással, haraggal-agresszióval, vagy deprimáltan, fásultsággal. Ezek az alapvető érzelmi következmények sok esetben beszűkítik a válaszainkat is, hiszen akadályt képezhetnek az alternatív reakciók kidolgozásában azzal, hogy viselkedésmintaként hatnak.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!