A szülők is felismerik a fejlődési problémákat

Az eddigi adatok alapján kevesebb, mint 5 százalék volt a 7 évesnél fiatalabb gyerekek között a valamilyen fejlődési problémával kiszűrtek aránya, azonban a szülői segítséggel végzett koragyermekkori szűrőprogram tesztelésekor ez az arány 7,33 százalékra nőtt – közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI).

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2013. november 24. bencze.aron

Az eddigi adatok alapján kevesebb, mint 5 százalék volt a 7 évesnél fiatalabb gyerekek között a valamilyen fejlődési problémával kiszűrtek aránya, azonban a szülői segítséggel végzett koragyermekkori szűrőprogram tesztelésekor ez az arány 7,33 százalékra nőtt – közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI).


A kisgyermekkori komplex szűrőprogram célja az, hogy bevonják az ellátásba azokat is, akik valamilyen okból nem kapják meg a nekik szükséges korai fejlesztést. Mivel az első három évben, azon belül is a csecsemőkorban megkezdett fejlesztés sokkal hatékonyabb, mint bármilyen későbbi időszakban, nagyon fontos a korai fejlesztésre szoruló gyermekek kiszűrése.

A kérdőív 7 éves korig vizsgálja a gyermekek fejlődését 15 életszakaszban, és a kérdőívek mellé a szülők egy kimondottan nekik szóló, a gyerekük életkorához kötött tájékoztató anyagot is kapnak. Az uniós támogatással megvalósuló koragyermekkori program keretében 1650 gyerek részvételével az ország 21 településén védőnők és gyermekeket ellátó háziorvosok segítségével zajlott az úgynevezett szülői megfigyelésen alapuló kérdőív tesztelése, amely a GYEMSZI értékelése szerint bíztató eredményekkel zárult.

Mivel a házi gyermekorvosok nem ismerték a kitöltött szülői kérdőívek eredményét, a kérdőívekre adott válaszokat össze lehetett hasonlítani az orvosi vizsgálatok eredményével. Ebből megállapítható, hogy a szülő megfigyelése mennyire megbízhatóan mutat rá azokra a problémákra, melyeket az orvos is észlel. Az orvosok által kiszűrt gyermekek jelentős részénél már a szülői kérdőív is jelzett problémát, ami az újonnan fejlesztett szülői anyag hasznosságát támasztja alá.

A kérdések a különböző fejlődésterületekre vonatkoznak, például a nagy- és finommotoros mozgásra, a hallásra, látásra, a nyelvi készségekre, a beszédre, valamint a kapcsolatteremtő készségekre és a tanulási képességekre. Az orvosok és védőnők visszajelzései alapján a kérdőívet és a kapcsolódó tájékoztató anyagokat valamennyi szülő kellően részletesnek, informatívnak és érthetőnek találta. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a kérdőívet használó szülők tájékozottak voltak gyermekeik fejlődését illetően, illetve maguknak a szakembereknek is jelentősen segítettek a gyermekek megfigyelésében.

A kötelező orvosi szűrővizsgálatok száma ezek után sem fog nőni, hiszen az egészségesen fejlődő gyermekeknél erre nincs szükség. Azonban ahol a kitöltött szülői kérdőív alapján indokolt, ott részletesebb és gyakoribb háziorvosi vizsgálat javasolt, vagyis a gyermek fejlődésének alaposabb követése. A programban részt vevő szakemberek egyöntetűen azt javasolják, hogy a szülői kérdőívet a családok tekintsék szolgáltatásnak és rendszeresen vegyék majd igénybe.

A most lezárult teszt eredményei alapján dolgozzák ki azt a részletes szűrési módszertant is, amelyek 2014-ben képzéseken ismertetnek majd a védőnőkkel, házi gyermekorvosokkal, illetve a gyermekeket ellátó háziorvosokkal. Ezt követheti majd a szülői kérdőív bevezetése a mindennapi gyakorlatba.

A koragyermekkori program az Európai Unió támogatásával a GYEMSZI és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal konzorciumi együttműködésében valósul meg, több száz szakember bevonásával.