Amikor a lélek megbetegszik, a test is tüneteket produkál

Sokszor bele sem gondolunk abba, hogy azért leszünk betegek, mert az a stressz, ami hat ránk tüneteket produkál. Ép testben ép lélek? Talán nem véletlen a mondás. A változtatás nehéz, de ha felismerjük, hogy nemcsak a testünket, de a lelkünket is ápolni kell, akkor hamar jön a gyógyulás.

A pszichoszomatikus betegséget valójában nem tartjuk megbetegedésnek. Régen az orvostudomány úgy gondolta, hogy a tünetek 20 százaléka sorolható ebbe a kategóriába, a maradék nyolcvan százalék pedig organikus eredetű. Manapság viszont ez az arány megfordulni látszik.

A szóma testet jelent, a psziché pedig az elmét. A pszichoszomatika testi szinten manifesztálódik, és ha nem rakjuk helyre a negatív gondolatainkat, érzéseinket, hangulatainkat, vagy javítunk a stresszes életkörülményeinken akkor ez tüneteket produkálhat. Én úgy vélem, hogy, amit gondolunk azt a test lemásolja. Sok megközelítés létezik a témában, ezért fontos, hogy ne általánosítsunk és mondjuk azt, hogy minden betegség csak lelki eredetű lehet. Sok példát láttam arra, hogy ha valaki elmélyedt a pszichoszomatikában valamilyen szinten, akkor utána mindenben ezt látja (kiprojektálva saját meglátását a valóságra), és képes arra is, hogy nem kezelteti magát. Bármilyen betegsége van, nem veszi be a gyógyszert, csak a lelki okát keresi az adott betegségnek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy egy megalapozott tudásunk legyen, mely más megközelítéseket is ismer, nemcsak egyetlen egyet. Sok bölcs embert tudok mondani, akik jártasak a témában, de idővel náluk is „elkopott a test”, és ezt már nem foghatjuk a lelki gondjaikra, számukra a test maga is egyfajta betegség. Például a zen-buddhistaa szerzetesek között – Seung Sahn és Shunryu Suzuki, vagy az advaita Nisargadatta Maharaj – hiába volt az ő életünk rendben, mégis a kor előrehaladtával náluk is megjelentek a betegségek – osztotta meg velünk Keresztes Attila az Egyesítő Pszichológia szakértője.

Miért az orvos és a tabletták az első?

„Nyugaton ezt tanultuk és így szocializálódtunk. Keleten teljesen másképp állnak hozzá a betegségekhez. Sokkal fontosabb a megelőzés, a prevenció. Kevesebb energia akkor kijavítani a hibát mikor még nincs nagy gond. És ott nem a tünetkezelés a cél, a felszínesség. Japánban nem azt mondják, hogy a fejünkkel gondolkodunk, hanem azt, hogy a hasunkkal. A kínai medicinában a szervek működése továbbá összefügg különféle érzelmekkel és úgy tartja a mondás – amit itthon is használunk -, hogy a vesédbe látok, azaz a vesédben jelenik meg a gondolat.” És ha belegondolunk, ez nagyon igaz, hiszen ha idegesek vagyunk a gyomrunk fájdul meg először. Éppen ezért nem véletlen, hogy a gyerekek is a hasukra panaszkodnak, amikor nem akarnak iskolába menni…

Keresztes Attila szerint az itthoni rendszer csak a tüneteket kezeli, de fontos, hogy komplex megoldást is keressünk a bajainkra. A legtöbben azonban csak akkor fordulnak más módszerek/megközelítések felé, amikor már az orvos sem talál megoldást a bajukra. Ilyenkor kezdenek el azon gondolkodni, hogy az elme mekkora hatalommal bír a testre. Ez bizonyos értelemben példéul a hinduk szentiratában a Bhagawad Gítábana is benne van: aki ez elméjét nem tanulja meg kezelni az, nem lesz boldog hosszú távon. A lényeg, hogy az elménk vagy a barátunk, vagy az ellenségünk.

„Ha a tüneti kezelés nem elég, akkor fordulhatunk pszichológushoz, aki foglalkozik pszichoszomatikával. Ha a jogszabályokat nézzük akkor legjobb tudomásom szerint szakorvos, szakpszichológus, vagy természetgyógyász (példuál kineziológus) tarthat (kiegészítő) terápiát ezen a téren, de sok tehetséges segítő van a szakmában, akik nem tartoznak ebbe a körbe. A pszichoszomatikában mi magunk is elmélyedhetünk, de jó, ha van egy mentorunk, aki segít és kívülről, objevktíven rálát a folyamatokra. Nagyon sok cikk olvasható a témában az interneten, de könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy csak a felszínt látjuk és elkezdünk ítélkezni. Biztos hallottunk már olyan esetről, amikor valakinek fájt a gyomra, és valaki azonnal rávágta, hogy akkor biztos nem tud megemészteni az életében egy problémás „helyzetet”. Azért ennél alaposabb felkészültségre lesz szükségünk az eredményesség jegyében.

Éppen ezért nem jó, ha csak részleteket ragadunk ki. Nagyon fontos, hogy a test egészét lássuk a körülményekkel együtt. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy van egy tarkótájéki fájdalom és azt kezdjük el kezeltetni, de ha jobban megnézzük a dolgot, akkor lehet, hogy először a térdnél kell kutakodni, mert azt kompenzálja a derék, majd a nyak, ahol a tünet jelentkezik. Csak így van értelme ennek az egésznek. Én arra bíztatom az embereket, hogy tudjanak róla, hogy nemcsak a nyugati medicina van, hanem számos más teljesen független, komplex, természetes gyógyítói rendszer, amit már az MTA is elismer, lásd például HKO.”

Keresztes Attila, az Egyesítő Pszichológia szakértője

Bálint a fülfájós gyerek

Bálint őszintén vallott arról, hogy középiskolában jött rá, hogy valószínűleg „beképzeli” magának a betegségét. A szülei elmondása alapján, amikor ő még csak a pocakban volt, rengeteg traumát kellett elviselnie, állandó résztvevője volt a szülei veszekedésének. Születése után egészségesnek nyilvánították, ám ő háromhónapos koráig semmit sem hallott. Az orvosok nem tudták, hogy miért nem reagál a külvilágra. Aztán szépen lassan nyitni kezdett a világ felé. Az általános iskolai vizsgálatokon rendre jó fülészeti eredményt kapott, egyértelmű volt, hogy nincs halláskárosodása. Aztán Bálint elmesélése szerint a középiskolában elkezdett fülfájós lenni. „Nem tudtam mitől, csak azt vettem észre, hogy folyamatosan fáj a fülem. Hol a jobb, hol a bal. Szinte minden délutánomat az SZTK-ban töltöttem. Megvizsgáltak, semmi elváltozás. Következő alkalommal fülmosás következett. Semmi javulás. Újabb rendelés alkalmával gézt dugtak az egyik, majd következő alkalommal a másik fülembe. Úgy éreztem nincs javulás, így visszamentem, hogy valami szerintem akkor sem oké, ekkor a fülész ennyit kérdezett: „tényleg ennyire unatkozik?” Többet nem mentem vissza.” Érdekes módon egy idő után a fülfájás magától abbamaradt. Bálint felnőtt fejjel jött rá, hogy, amikor trauma, vagy bármilyen stressz éri az életében azonnal elkezd fájni a füle. Benne ekkor tudatosult, hogy, amikor a lelke nincs rendben akkor az elméje kizárná a külvilágot és ezért azonnal fülfájásba jelez a szervezete. 

„Anya, fáj a hasam…”

A gyerekek problémája nagy általánosságban pszichés jellegű. Ha bepisil a kicsi, akkor az valamilyen feszültséget jelez a családban, vagy valamilyen elengedéssel kapcsolatos dolgot jelent. De a kerek egészet, a családot kell vizsgálni, amikor a gyermek még annyira kicsi. Ha már idősebb akkor érdemes megbeszélni vele, hogy mit érez pontosan. A gyerekek sokszor panaszkodnak hasfájásra iskola vagy óvoda előtt. Nehéz, de lehet rá következtetni, hogy valóban baj van, vagy „csak” lelki gond van a háttérben. „A gyermekpszichológus beszélget, játszik a kisgyerekkel, rajzelemzést készít ebből kiderül, hogy milyen a lelkivilága. Ebből már lehet diagnózist felállítani, de én mindig azt mondom, hogy józan paraszti ésszel is felismerhetjük, hogy mi okozza a tünetet. A gyereknek mindig akkor van fájdalma, amikor elindulunk? Vagy, amikor a nagyszülőkkel vagy a többi gyerekkel kell lennie? Vagy, amikor egy bizonyos ételt eszik? Mert lehet organikus oka is a hasfájásnak. Szóval mi magunk is sok mindenre is rájöhetünk.”

Fáj a térde? A háta? Esetleg magas a vérnyomása? Lelki oka is lehet.

„Az akupresszúrában (lásd természetgyógyat egyik szakága) tanítják, hogy a testünkön, mely pontok érzékenysége alapján következtethetünk konkrét szervi problémára. Ezen kívül a másik pont stimulálásával, irritálásával pedig elindul a gyógyulás. Ezt bárki megtanulhatja akár pár perc alatt (lásd akupunktúrás pontok helye) és negatív mellékhatás és költségek nélkül bármikor gyógyíthatja természetes módon önmagát az akupresszúra segítségével, mely tudományt hangsúlyozom, hogy szakmailag is megalapozott és elismert. Hihetetlen hatékony megoldások állnak rendelkezésre, melyekről sokszor nem is tudunk. Ilyen például a magas vérnyomás, a fejfájás, az álmatlanság, a mozgásszervi, emésztési problémák stb. hatékony és gyors kezelése. A nyugati orvostudományban sok esetben akkor beszélünk diagnózisról, amikor már létrejött egyfajta „durvább” elváltozás. És úgy tudom, hogy a CT 60-70 százalékos eredménnyel szolgál. Ezek nagyon hasznos eszközök, de pl. a Voll diagnosztikával ki tudjuk mérni az egyes akupunktúrás pontokat és így finomabb, szubtilisebb szinteken kimérhető az egyes szervek állapota, amit feltehetően a röntgen még nem tud kimutatni. Nem véletlenül használják nagy előszeretettel az orvosok és természetgyógyászok ezeket az orvosi műszereket. És akkor még nem beszéltünk az elektroakupunktúra erejéről. Ezen kívül sokat tehetünk az egészségünkért a medtáció, jóga, tai chi, légzésterápiák és egyéb technikák segítségével.” A tünetekről és annak lelki okairól, bővebben ide kattintva olvashat.

Adódik a kérdés, hogy mi van akkor ha én azt mondom, hogy „kösz, jól vagyok”. De valójában nem, amivel lehet tisztában is vagyok, de elfojtom magamban. Mert azon az elven vagyok, hogy a pozitív gondolkodás majd segít. De ezzel csak becsapom magam. Felvetésemmel Attila is egyetért. „Ez abszolút így van. Az önismeretben a legfontosabb az őszinteség. Ez nem arról szól, hogy erőszakkal különféle pozitív képeket kell magamra erőltetnem, melynek nincs köze a valósósághoz. Hanem felosztom a bennem lévő zavart és negatív dolgokat és ennek következtében magától alakul ki a pozitív érzet.  Valójában a tudat örök, és abban sok minden (gondolat, érzés, hangulat) felmerül, de az tünékeny. De mi szeretünk ezzel azonosulni és ebben keresni önmagunkat. Ha megláttuk a tudatot, akkor nem lesz többé olyan fontos, hogy az önmagunkról alkotott képpel azonosuljunk, vagy azt fejlesszük, jvítgassuk folyamatosan. Az sem lesz fontos, hogy más mit gondol rólunk. Így megszűnik a vágy, hogy természetellenes állapotokat, érzéseket tartsunk fenn kétségbe esve és, hogy ezekben keressük önmagunkat. Ehelyett az e mögött találjuk meg az állandó teret, mely sosem változik meg, mely elveszíthetetlen. A kulcs itt nem az, hogy valami pozitív vagy negatív, hanem az, hogy hogyan éljük meg. Ha nem azonosulunk vele, hanem megtanuljuk kezelni és a helyére tenni a gondolatainkat akkor az hozhat egy stabilitást az életünkbe. A gondolatok, érzés, hangulatom nem állandóak, vagy elfojtom, vagy tovább gondolom és ezzel felerősítem őket. De van egy aranyközépút is: az, hogy nem veszek róla tudomást, nem gondolom tovább, de nem is fojtom el. Jön és megy. Ha ezt az ember sokat gyakorolja, akkor olyan lesz, mint egy háttérzaj. Ha ez sikerül, akkor a vegetatív idegrendszer ellazul és nem lesz folyamatos agyalás.”

A változtatás sokszor nehéz, mert az emberek nehezen lépnek ki a komfortzónájukból. Nem baj, majd az élet elkezd motiválni minket. Az elme mindig fantáziál valamit, ami nincs jelen, és az ember elhiszi azt, amit képzel, és annyira azonosul vele, hogy teljesen elveszik ebben a félelemben. Ha pedig látja, hogy ez valójában nincs is jelen, akkor idővel bátrabban kimerünk lépni a komfortzónánkból.