Anyának lenni teljes állást jelent? Többet, mutatjuk mennyivel!

Sokszor szokták hangoztatni, hogy anyának lenni felér egy teljes munkaidős állással, ám egy kutatás szerint sokkal többről van szó. A leterheltség körülbelül két és félszer annyi, azaz olyan, mintha egyszerre három munkahelyünk lenne!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
anyaság
2018. október 30. C.L.

Egy amerikai kutatás szerint egy átlagos anya 98 órát dolgozik hetente, ami több, mint kétszerese az átlagos, heti 39 órás munkaidőnek.

A kutatók mindezt úgy állapították meg, hogy megvizsgálták kétezer öt és tizenkét év közötti gyermeket nevelő, dolgozó anya időbeosztását. Az anyukák átlagosan reggel 6: 23 -kor indították a napot és este 8: 31-kor tették le a lantot.

A felmérés arra is rámutatott, hogy még az úgynevezett szabadidőben is kötelező feladatokat végeznek az anyukák, és természetesen a hétvégék sem kevésbé zsúfoltak a hétköznapoknál.

Az úgynevezett énidő a legtöbb anyuka elmondása szerint mindössze egy óra hét perc, aminek legfőbb pontja a fürdőszobai tisztálkodás – társaság nélkül.
Az anyukák 40 százaléka jellemezte úgy az életét, mint véget nem érő feladatok sorát, míg 70 százalék számolt be arról, hogy óriási nyomás nehezedik rá gyermekük egészséges étkeztetése miatt.

A felmérés eredményei rámutatnak, az anyaszerep mennyire igényli a felmerülő feladatok non-stop megoldását – mondja a Yahoo által közzétett kutatás egyik vezetője.

Azt is megvizsgálták, milyen életmentő praktikákhoz folyamodnak az anyák, mikor összecsapnak a fejük felett a hullámok. A listán olyan dolgok szerepelnek, mint bor, nagyszülők, megbízható bébiszitter, Netflix (a szülőknek vagy a gyerekeknek), nedves törlőkendő, gyorskaják, egészséges nasik és üdítőitalok valamint játékok és az elmaradhatatlan iPad. Aztán persze ott a kávé, pihenni, amikor csak lehetséges és sajnos a hangunk felemelése is a top 20- ban szerepel a listán.

Via