„Az anorexia nem betegség, hanem életstílus!”

 „Kövér leszel, ha ma eszel. Csak még egy napig bírd ki!” „Ha falásrohamod van, csak lágy ételeket egyél, azokat könnyebb kihányni.” „Amikor orvoshoz mész, vegyél fel többrétegű ruhát és tegyél kis súlyokat a bokádra vagy a zsebeidbe.” „Mondd azt a szüleidnek, hogy a barátaiddal eszel, ha pedig a barátaiddal találkozol, kamuzd azt, hogy otthon már ettél. Így senki nem fog gyanakodni.”  „Minden evés előtt csinálj 200 guggolást, vagy forogj körbe, hogy felforduljon a gyomrod, amikor éhes vagy.” „Ülj feszesen, egyenesen, így tíz kalóriával többet égetsz majd el.”

Az anorexiások és bulimiások saját fórumain, a különböző Pro Ana, Pro Mia és Thinspiration (=Fogyihlet) blogokon olvashatók ezek a bölcsességek és tanácsok, ahol az evészavarral küzdő vagy fogyni vágyó fiatalok megoszthatják egymással tapasztalataikat és arra buzdíthatják a sorstársakat, hogy továbbra is koplaljanak és kínozzák magukat, mert szerintük „az anorexia nem betegség, hanem életstílus.”

A komoly lelki problémákkal küzdő anorexiás, bulimiás vagy testképzavarral élő személyek ebben az egy dologban, az alapvető életfunkciót jelentő táplálkozásban, pontosabban annak felülbírálásában érzik magukat igazán erősnek, hiszen kontrollt gyakorolhatnak saját testük felett. Ők írják a szabályokat és különböző cselekkel közvetlen környezetük előtt is hosszú időn át képesek titkolni a problémát. Az ész nélküli éhezésnek, a túlzásba vitt testmozgásnak vagy a falásrohamokat követő purgálásnak (ételtől való megtisztulásnak, vagyis hashajtásnak, hányásnak) azonban nagyon súlyos következményei lehetnek.

Nem ritka a haláleset; egyrészt azért, mert a szervezet előbb-utóbb feladja a harcot, másrészt azért, mert az evészavarral küzdők körében gyakoriak az öngyilkossági kísérletek. És a legijesztőbb az egészben, hogy hiába a csontsovány testalkatot ellenző kampányoknak, vagy a supersize modellek és a teltebb testalkat reklámozásának térnyerése, egyre fiatalabb korosztályt érintenek az evészavarok klasszikus fajtái; Magyarországon például az elmúlt években egy nyolc éves kislányt is kezeltek már anorexiával.

Már „korhatár” sincs?

Egy ismerősöm kétségbeesetten mesélte nemrég, hogy kilenc éves kislányuk az utóbbi hetekben nem eszik jól; már többször rosszul lett és pityergett az asztalnál, mert nem kívánta az ételt, majd kiszaladt a mosdóba. Olyat is mondott többször, hogy „én ezt nem eszem meg, mert zsíros!”. Elgondolkodtam, hogy ez a viselkedés lehet-e csak színészkedés, illetve átmeneti állapot, vagy egyértelmű kezdeti jele valamilyen evészavarnak. Egy másik anyukától pedig azt hallottam, hogy öt és fél éves kislánya nem egyszer ment már haza azzal az óvodából, hogy neki milyen csúnya, nagy pocakja meg vastag combja van. A kislány soha egy szóval nem hallotta, hogy az anyukája fogyókúrázna vagy ne lenne elégedett a testével, vagy hogy azért bicikliznek, hogy fogyjanak. Az oviban viszont testalkattól függetlenül sértegetik, lekövérezik egymást a gyerekek.

„Az étel visszautasítása számtalan okból történhet, és hosszabb-rövidebb ideig a legtöbb gyereknél előfordul. Fontos jel, ha tartósan fennmarad az állapot, ha egyre több ételre terjed ki a szelektálás, ha elmarad a súlygyarapodás, vagy ha a gyerek elkezd fogyni. De még inkább adhat okot aggodalomra az, ha az étel visszautasításához testtel kapcsolatos szorongás vagy az elhízástól való félelem társul. Sajnos egyre fiatalabb korban jelennek meg az evéssel és a testi megjelenéssel kapcsolatos aggodalmak, akár tünetek is. Számos tanulmány foglalkozik azzal, hogy már az öt éves lányok 40-50 százalékára jellemző az elhízástól való félelem és a saját testtel kapcsolatos elégedetlenség. Az óvodások és a kisiskolások is tisztában vannak már az alakra, a súlyra és a kinézetre vonatkozó társadalmi elvárásokkal, így a kislányok vékony, a kisfiúk pedig izmos alakra vágynak” – mondta a Díványnak Dr. Csenki Laura, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának klinikai szakpszichológusa.

Hol a hiba?

Azt már jól tudjuk, hogy mekkora szerepe van a társadalmi hatásnak és a különböző médiumoknak az emberek én- és testképének alakulásában, de ugyanilyen mérvadó lehet a családi minta és a szülői kontroll – ami egyszerre eszköz is és elvárás is a problémák megoldására -, valamint a kortárs közösségekben jelen lévő versengés és az egymáshoz való hasonlítgatás. Nem újdonság, hogy az óvodában vagy az iskolában a testalkat a csúfolás vagy bántalmazás állandó céltáblája.

„Komoly problémát jelent, hogy miközben a soványságkultusz uralja a társadalmat, a testi tudatosság megléte igen csekély, ami nem csak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is igaz. A szülő egyrészt visszajelzést és elvárásokat közvetít, másrészt modellt is nyújt, így a testkép- és evészavarok kialakulásában erősen befolyásoló tényező a családtagok saját testével kapcsolatos elégedettsége, illetve evési és mozgási szokásai. Az evészavaros családok jellemzője, hogy a szülők túl kontrollálóak – különösen az érzelmi működésre vonatkozóan: a negatív érzések és indulatok nem jelennek meg nyíltan, márpedig az érzelmi élet szabályozatlansága vagy túlkontrolláltsága összekapcsolódik a test szabályozásával” – magyarázta a szakértő.

„Az AN-családokban (anorexiás gyerekek családja) a felszínen jól zajlanak a dolgok, de sok az elfojtott feszültség, mivel a családtagok kerülik a nyílt megbeszéléseket és vitákat. Jellemző az összemosott családstruktúra, ami azt jelenti, hogy kevésbé világosak a határok és a családtagok túlzott mértékben avatkoznak bele egymás ügyeibe. Ennek külső jele lehet például, hogy a lakóhelyen hiányoznak az ajtók. Az anyák gyakran erősek, szigorúak, mártíromságra, önfeláldozásra hajlamosak, ugyanakkor mélyen könnyen sebezhetőek, számukra a negatív érzések elfogadhatatlanok. Az evés megtagadása az anyával/tekintéllyel szembeni fellépést jelenti, vagyis az önállósodásban akadályozott kamasz a kapcsolati konfliktus megoldására az evészavart választja. Az apák látszólag erősek és sikeresek, de gyakran alacsony az önértékelésük. A BN-családoknál (buimiás gyerekek családja) általában gyakoriak a perpatvarok és csökkent az érzelmi kötődés, ezért a fiatal az önhánytatással próbálja oldani a felgyülemlett feszültségét” – fűzte hozzá Dr. Máttyus Anna, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztályának főorvosa.

„Egyéni hajlamosító tényező lehet a túlzott megfelelési vágy, a tökéletességre való törekvés, a szorongó alkat, a bizonytalanság, az önértékelési problémák, vagy az, ha valaki nehezen ismeri fel és osztja meg érzéseit. Azok a gyerekek és fiatalok a veszélyeztetettebbek, akik belső bizonytalanságukból fakadóan és azt kompenzálva külső eredményektől, teljesítménytől várják a megerősítést. Ennek kitűnő terepe lesz a test, hiszen a társadalmilag megfelelő megjelenés önmagában jutalmazó értékkel bír” – figyelmeztet Dr. Csenki Laura.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!